4, Jézus születése és kereszthalála II.

Az újszövetségi Jézus története megkérdőjelezhetetlenül a legmegragadóbb és etikailag a legemelkedettebb misztériumvallásnak a fundamentuma, a benne fellelhető néhány ellentmondás ellenére is. Már a testi fogantatásának magyarázata mesés elemekkel tarkított, ugyanis az ezzel kapcsolatos tanítások szerint nem egy biológiai apától származott, hanem kizárólagosan csak a "Szentlélektől", helyesebben kifejezve, a "Szent Szellemtől", azaz Isten által történt meg a testi fogantatása (Máté 1,20; Lukács 1,26-35; János 1,13), biológiai apa beavatkozása nélkül. Ennek értelmében a keresztény hitvilágban Jézus édesanyja, Szűz Mária néven vált ismertté, aki úgymond férfi érintése nélkül került áldott állapotba. Mivel az ember Jézust Istenként tisztelik és imádják a keresztények, ezért Máriát értelemszerűen Isten anyjának tekintik.

Feltétlenül fontosnak és hasznosnak tartom "Jézus születése és kereszthalála" című fejezetet más tematikai megközelítésben is tárgyalni, ezért a hibásan megállapított illetve propagált kronológiai információkat általában mellőzve, leginkább a Mezopotámiából származó héber kabbala titkos ismereteire bazírozó Schemhamphoras, azaz "Isten 72 szelleme" kozmikus forrásainak ide illő konstellációit figyelembe véve fogom ezt a témát itt analizálni.

A Názáreti Jézus élete tudatosan és megcáfolhatatlanul egy kozmikus misztériumra épült fel függetlenül attól, hogy ezt az érintett illetékesek elismerik, vagy sem... A misztériumokkal kapcsolatos titoktartásról bővebben a "Bevezetésben" volt szó.

Jézus története de facto nem a betlehemi születésével vette kezdetét, ugyanis Mária világrajövetelét követően eltervezték a jeruzsálemi Templom beavatott papjai, hogy ez a leányka kell életet adjon egyszer egy általuk előre kiszámított és kijelölt napon annak a gyermeknek, aki meg fogja majdan váltani Izraelt a bűneitől (Máté 1,20). A Názáreti Jézus életének korrekt feltárásához tehát elkerülhetetlen édesanyjának, Máriának az életét is behatóbban górcső alá venni. A kanonizált újszövetségi könyveknek Mária élete bemutatásával kapcsolatos hiányosságát küszöböli ki a II. században készült Jakab-féle apokrif ősevangélium. Magam részéről Carl Friedrich Borberg (1800 - 1850) professzor 1840-ben Stuttgartban megjelent fordítását használtam fel.

Mária szülei, Anna és Joákim idős emberek voltak, de ennek ellenére Anna tudomására hozta egy angyal, hogy leánygyermekük születik, akit az egész világ ünnepelni fog majdan:

    "És íme, az Úr egyik angyala hozzálépett és így szólt: "Anna, Anna, Isten az Úr meghallgatta könyörgéseidet, te megfogansz és szülni fogsz majd, és áldott kell legyen ivadékod az egész földkerekségen."" ([1] 26. old., saját fordítás)

A tradíciók szerint Máriára születésekor "rászállt a Szentlélek", amiből joggal arra lehet következtetni, hogy a Schemhamphoras egyik kozmikus forrásának égisze alatt kellett világra jöjjön.

    "Joákim odavitte a leánykát a papokhoz, és a papok megáldották őt mondván: ,"Atyáinknak Istene áldja meg ezt a leánykát és adjon neki egy nevet, amit örökké emleget minden nemzedék." - És az egész nép mondta: "Úgy legyen, úgy legyen, Amen!'" - Joákim odavitte a leánykát a főpapokhoz, megáldották őt mondván: "Dicsőséges Isten áldja meg ezt a leánykát, és adjon neki vég nélküli (örökké tartó) áldást."" ([1] 30. old.)

Anna fogadalmat tett, hogy gyermekét JHVH szolgálatába fogja állítani, ezért midőn Mária betöltötte a 3. életévét, elvitték a jeruzsálemi Templomba, ahol Zakariás pap az alábbi szavakkal fogadta a leánykát:

    "Az Úristen naggyá tette nevedet a Föld minden nemzedéke között: az utolsó napokban nyilvánvalóvá teszi benned az Úristen, Izrael fiainak megváltását." ([1] 32-33. old.)

Zakariás pap (Erzsébet férje és Keresztelő János apja) tehát már ekkor egyértelműen jelezte, hogy Mária lesz Izrael Megváltójának édesanyja. A születési adottsága tehette erre alkalmassá a kislányt a jeruzsálemi Templom beavatott papjai szemében a Megváltójuk megfelelő időben történő majdani világra hozatalára. Mária három éves korától a Templomban nevelkedett, Zakariás védőszárnyai alatt:

    "Későbbi hagyomány, hogy Zakariás nevelése alatt, a jeruzsálemi templomban nőtt fel, mert Istennek volt szentelve." [2]

Mária kilenc évet töltött a Templomban Isten szolgálatában. 12 éves korában a papok szerint eljött az ideje, hogy eljegyezzék egy kiválasztott személlyel azért, hogy ne válhasson időközben érdemtelenné a neki szánt szerepre. A vőlegény kijelölését a főpap Zakariásra bízta, akinek a választása a galileai Názáretben élő idős és özvegy Józsefre esett. A főpap arra kérte meg Máriát és másik hat szüzet, hogy az "istenháza" számára készítsenek függönyt, amit biztosra vehetően egy megadott időpontra kellett Máriának személyesen eljuttatnia Jeruzsálembe. József ács volt, és mivel foglalkozása következtében hosszab időre távol tartózkodott otthonától, ezért a fiatal menyasszonyát fiaira bízta. Ez idő alatt Mária elkészült a főpaptól kapott feladattal és Jeruzsálembe utazott, hogy átadja a kész anyagot. Miután a Templomból távozott, azonnal Erzsébetékhez ment látogatóba, ahol rokona az alábbi szavakkal fogadta:

    "Erzsébet amint ezt (*Mária kopogását) meghallotta, elhajította amit a kezében tartott és sietve ajtót nyitott neki, megáldotta és ezt mondta: "Áldott vagy te az asszonyok között és áldott a te méhednek gyümölcse. Mivel érdemlem ki azt, hogy az én Uram anyja meglátogat engem?"" ([1] 39. old.)

    "Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, örömében megmozdult méhében a gyermek, maga Erzsébet pedig eltelt Szentlélekkel. Nagy szóval felkiáltott: "Áldott vagy az asszonyok között, és áldott a te méhed gyümölcse! Hogy lehet az, hogy Uramnak anyja jön hozzám?"" (Lukács 1,41-43)

A Jakab-féle ősevangélium és a Lukács evangéliuma számol be arról, hogy miután Mária felkereste a jeruzsálemi Templomot, rokonához ment látogatóba. De vajon a hatodik hónapja (Lukács 1,36) várandós Erzsébet honnan értesülhetett arról, hogy Mária szintén már másállapotossá vált?

Erre nem kapunk itt választ, viszont Lukács mégiscsak fontos információkat közöl, ugyanis Erzsébet ekkor úgymond "eltelt Szentlélekkel", a korábbiakban pedig egy angyal az alábbit adta tudtára Máriának:

    "A Szentlélek száll rád, s a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért a születendő Szentet is az Isten Fiának fogják hívni." (Lukács 1,35)

Máténál szintén találunk ezzel kapcsolatosan utalást:

    "József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet Máriát, hiszen a benne fogant élet a Szentlélektől van! Fiút szül, akit Jézusnak nevezel el, mert ő szabadítja meg népét bűneitől. Ezek azért történtek, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta szavával mondott: Íme a szűz fogan és fiat szül, Emmánuel lesz a neve. Ez azt jelenti: Velünk az Isten." (Máté 1,20-21)

Biztosra vehető, hogy Máriának a jeruzsálemi Templom főpapjától kapott feladatát, a függöny elkészítését egy előre meghatározott napra kellett teljesítenie és eljuttatnia azt a Templomba. Ez a nap eltért a többitől, ugyanis ekkor a "Szentlélek", pontosabban kifejezve a Schemhamphoras kozmikus forrásai egyikének jelenléte volt kimutatható. Ezen a napon történt Jézus megfogamzása a Templomban, amire 9 éven keresztül készítette fel Zakariás pap (Erzsébet férje) Máriát. Miután ez megtörtént, Mária elment Erzsébetékhez, ahol rokona is "eltelt Szentlélekkel". Erzsébet a férjétől szerezhetett tehát tudomást a hozzájuk látogatóba érkezett Mária küldetéséről, amit Zakariás szervezett, felügyelt és tett lehetővé.

Az újszövetségi kanonizált könyvek rendszeresen az ószövetségi elképzelések beteljesedésének szükségességére, feltétlen megvalósulására hívják fel a figyelmet (Máté 1,21-23; 2,15; 2,17-18; 4,14-16; 5,17-18; 8,16-17; 12,17-21; 13,14; 13,35; 21, 4-5; 26,56; 27,8-10; Márk 15,27-28; Lukács 1,1-4; 4,21; 18,31-33; 21,22; 22,36-37; Ap. Csel. 13,29; János 12,38; 17,12; 18,9; 18,32; 19,28; 19,30; 19,36; Rómaiakhoz írt levél 8,3-4)...

Az ősi asztrológia empirikus megfigyelései értelmében persze nem a fogamzás, hanem a születés pillanata van hatással a gyermek lelki adottságaira.

Ebben konszenzus van beavatott kabbalisták között is, amit jól szemléltetnek a lubavicsi rebbének, Menachem Mendel Schneerson (? - 1994) rabbinak, a Chábad Lubavics chászid messianisztikus mozgalom néhai vezetőjének alábbi gondolatai is:

    "- De hát miért ünneplünk, mikor még nem is tudjuk, mi lesz belőle, ha felnő? - kérdezte a Rebbe.- A születés az a pillanat, amikor a testbe lélek költözik - válaszolta meg saját kérdését. - És mivel a lélek közvetlen kapcsolatban áll az Örökkévalóval, ez elegendő ok az örvendezésre.
A lélek a születéskor hatol a testbe, s teremt ez által életet, önálló embert. A magzat természetesen működő aggyal, szívvel és tagokkal rendelkező, eleven szervezet. Mindazonáltal, bár eleven, csupán az anyaság része. Tartalmaz ugyan életet, de nem önálló, nem önmaga erejéből fenntartott életet.
Születésünk pillanata földi küldetésünk kezdete, amelynek lényege, hogy anyagi világunkat a lélek kifejeződési formájává, az Örökkévalótól eredő szellemiség hordozójává formáljuk.
A születés azonban nem pusztán az anyag egyik formájának másikká történő alakítása, hanem egy végtelenül titokzatos esemény, olyan folyamat, amelyben kézzelfoghatatlanból teremtünk valami csodálatosat. A technikai fejlettség bármilyen magas fokára jutottunk is, nem vagyunk képesek igazán felfogni a születés misztériumát." [3]

A felsoroltakból az következik, hogy Jézus a neki tulajdonított bűntelen lelki adottságát se a megfogamzása idején ható kozmikus konstellációnak köszönhette, amit értelemszerűen a Schemhamphoras kozmikus forrásait felépítő égitestek alkottak, hanem ami születésekor, azaz ∼266 nappal később kellett létrejöjjön. Aki tájékozott a Schemhamphoras kozmikus forrásainak mibenléte terén, annak számára egyetlen konstelláció jöhet csak szóba, nevezetesen a Schemhamphoras kozmikus forrásait kialakító égitestek (Nap, Hold, Mars, Szaturnusz és Uránusz) együttállása, merthogy ebben az esetben a negatív hatásúnak tartott Mars, Szaturnusz és Uránusz planéták a Nap mögött felsorakozva képtelenek voltak kifejteni a nekik tulajdonított befolyásukat a Földre és az akkor születő gyermekre. Így volt ez természetesen Jézus esetében is:

Jézus születése:
-7.02.10. 12:11 UT +2.00 jeruzsálemi idő (3753. Adar 1.)
Nap-Hold-Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:20,1°/20,1°/29,3°/27,8°/27,4°Vízöntő (8,2°)
Vénusz-Jupiter sextil!

Direkt fotó

Itt lényegesnek tartom megjegyezni, hogy a Schemhamphoras kozmikus forrásait felépítő égitestek ∼136 évenként állnak együtt a zodiákusban. Ugyanilyen konjunkció alkalmával született többek között Zoroaster, Mithrász, Szt. György, Attila, Álmos vezér, Sabbatai Cví, Jiddu Krishnamurti, etc..

Jézus születési idejének ismeretében már megállapítható a megfogamzásával kapcsolatban emlegetett "Szentlélek" kozmikus forrása is, ami Erzsébetre egyaránt hatást gyakorolt Lukács interpretációjában (1,41):

Jézus megfogamzása:
-8.05.20. 22.00 UT +2.00 Jeruzsálem (hétfő)
Nap-Hold-Merkúr-Vénusz konjunkció:26,7°/26,7°/22,2°/20,3°Bika; -Mars quadrat:21,2°Oroszlán; -Szaturnusz-Uránusz oppozíciói:25,8°/27,8°Vízöntő (7,5°)

Direkt fotó

Kővágószöllősön a középkori rk. templom főoltárát díszíti az alábbi sokatmondó szakrális festmény, ami Máriának Erzsébettel történt találkozását (Visitatio Beatae Mariae Virginis) ábrázolja. Az égenbolton a "Szentlelket" jelképező galamb mellett jelen van egy másik sárkánynak tűnő mennyei lény is, ami szerintem az itt prezentált T-keresztet hivatott szimbolizálni:

Direkt fotó

Jézusnak a "Szent Szellem" általi testi fogantatására Fülöp apokrif evangéliuma is kitér:

    "Egyesek azt mondták: "Mária a Szent Szellem által fogant." Ezek tévedésben vannak. Nem tudják, hogy mit beszélnek. Mikor fogant valaha is asszonytól egy asszony?" (saját fordítás) [4]

Mária a teherbeesésekor már betöltötte a 13. életévét a német nyelvű "Ökumenische Heiligenlexikon" megadása szerint is, ugyanis Mária születését i.e. 22-re [5] teszi. Ez közelítőleg elfogadható, merthogy ekkor a hagyományok értelmében "rászállt a Szentlélek", amit alátámaszt a Schemhamphoras akkortájt realizálódott egyik konstellációja is:

Mária születése:
-22.12.18. 15:47 UT +2.00 Jeruzsálem (szombat)
Nap-Hold-Uránusz konjunkció:24,9°/24,9°Nyilas/1,2°Bak; -Mars-Szaturnusz-Neptunusz quadrat:24,4°/24,6°Szűz/2,4°Mérleg (6,8°/8°)

Direkt fotó

Előzetes konklúzióként konstatálható és nota bene, hogy a Jakab-féle ősevangélium és a Schemhamphoras figyelembevétele nélkül képtelenség Jézus születésének hátterét, motivációját és időpontját korrekt módon meghatározni.

Ankarában, a Római templom előcsarnokában egy kőbevésett ténybeszámoló (Monumentum Ancyranum; Res gestae divi Augusti - Az isteni Augustus tettei) hirdeti az utókornak, hogy Augustus császár (i.e. 63 - i.sz. 14) az egész Római Birodalom területén három alkalommal tartott népszámlálást (lustrum-ot) a római polgárok (cives Romani) számára, éspedig i.e. 28-ban (ab urbe condita: a. u. c. 726-ban), i.e. 8-ban (a. u. c. 746-ban) és i.sz. 14-ben (a. u. c. 767-ben) [6]. I.e. 8-ban tartották meg a népszámlálást (census-t) azok számára is, akik nem voltak római állampolgárok (no cives Romani), ezért mindenkinek a saját városában kellett összeírásra megjelennie, ahogy Máriának és Józsefnek is. Tertullianus ókori egyházi író és gondolkodó szerint Sentium Saturninum folytatta le Júdeában az összeírást és nem Publius Sulpicius Quirinius, mint ahogy azt Lukács állította:

    "Sed et census constat actos sub Augusto nunc in Judaeam per Sentium Saturninum, apud quos genus ejus inquirere potuissent." [7]

Amennyiben nem feltételezzük Lukácsról, hogy szándékosan igyekezett megtéveszteni olvasóit a misztériumok védelme érdekében (2,1-2), abban az esetben megoldásként szóba jöhet, hogy Quirinius hajtotta végre ugyan a census-t a császár megbízottjaként, de nem Szíria helytartójaként, merthogy a. u. c. 744 - 748 között Sentium Saturninum töltötte be ezt a tisztséget.

Erre a felmerült problémára igyekezett megoldás találni a Boroszlóban (Breslau; ma: Wrocław) professzorként tevékenykedő Georg Philipp Eduard Huschke (1801 - 1886), az 1840-ben kiadott "Ueber den zur Zeit der Geburt Jesu Christi gehaltenen Census", azaz "Jézus Krisztus születése idején megtartott népszámlálásról" című alapos tanulmányában:

    "Egyesek szerint azt mondja Lukács: "Ez a népszámlálás volt az első és akkor történt, amikor Quirinus tisztviselő volt Szíriában", és az lesz elfogadott, hogy Quirinus kétszer szolgált császári hivatalnokként Szíriában, először Krisztus születésekor, amikor Sentius Saturninus Szíria hivatalos kormányzója volt. Akkoriban Augustus rendkívüli hatalommal küldte Szíriába - ahogy a legtöbben ezt elfogadják, hogy ő a birodalmi népszámlálás lebonyolítására kinevezett húsz rendkívüli biztos közül az egyik volt -, hogy amellett a palesztin királyság népszámlálását is elvégezze; másodszorra tizenkét évvel később, Szíria hivatalos kormányzójaként, és egyúttal ellenőri hatalommal felruházva tartotta meg az ismert népszámlálást.
A másik szemlélet, hogy az első (πρώτη) az első programm (πρώτη πρό) értelemben áll Lukácsnál, vagy ahogy mások megfogalmazzák, az előzőtől (πρoτέρα) és a rész így szól: "ez a népszámlálás Quirinus kormányzósága előtt történt Szíriában"." (saját fordítás) [8]

Jézus születésekor Nagy Heródes volt Júdea királya, akit a híres zsidó történetíró, Josephus Flavius (37 - 100) szerint Augustus (Octavian) császár a 184. olümpia évében, azaz i.e. 44-ben nevezett ki Rómában Júdea királyává, majd uralkodásának 37. évében, i.e. 8-ban a Peszách ünnepet (i.e. 8.03.25.) megelőzően távozott az élők sorából, miután öt nappal korábban fiát, Antipater-t kivégeztette [9].
I.e. 9.11.28-án, néhány hónappal halála előtt egy Jeruzsálemből is jól megfigyelhető holdfogyatkozás alkalmából Nagy Heródes megégettetett több lázadót, merthogy a Templom főbejárata fölé elhelyezett aranyból készült sast leverték és megrongálták [9]. Ezt követően a beteg király egy eredménytelen kúrán vett részt a Holt-tenger mellett [9], majd Jézus születésekor megölette 2 éves korig a fiúgyermekeket Betlehemben és annak környékén (Máté 2,16-18) feltételezhetően abból a meggondolásból, hogy biztosan megszabadulhasson attól a gyermektől, aki esetleg a jövőben veszélyt jelenthetne leszármazottjai uralmára.

A Magyar Katolikus Lexikonban az alábbit olvashatjuk a betlehemi gyermekgyilkosságokkal kapcsolatosan:

    "A 2 éves kor meghatározásában nyilvánvalóan a →betlehemi csillag feltűnésének ideje segített (2,7)." [10]

De vajon miért volt úgymond relevanciája a "betlehemi csillag" megjelenésének a "2 éves kor meghatározásában"?

Erre szintén csak a kozmikus háttér kellő ismerete birtokában adhatunk megfelelő választ. A Schemhamphoras kozmikus forrásait felépítő égitestek mint ahogy már korábban jeleztem ∼136 évenként állnak együtt a zodiákusban, de az elmúlt 4000 év folyamán csupán 15 alkalommal realizálódott <10° kritérium mellett. A Mars periódusából adódóan minden esetben 2 év eltéréssel 2 alkalommal jön létre ilyen konjunkció, melyek közül az egyik általában precízebb, mint a másik. Így volt ez Jézusnak az i.e. 8.02.10-én történt világrajövetele alkalmával is. Két évvel korábban, i.e. 10.02.03-án valósult meg ilyen kevésbé szabályos együttállás. A Máté 2,9-ben említett "betlehemi csillag" nem egy valóságos csillag volt, ugyanis amennyiben a ∼136 évenként létrejövő együttállásoknak a helyeit sorrendben összekötjük a zodiákusban, akkor kapunk egy aránylag szabálytalan nyolcágú csillagot, ami a virtigli betlehemi csillag:

Direkt fotó

A csillagot konkretizáló pontokhoz tartozó konstellációk:

1,
-1096.02.21 2:22 UT
Nap-Hold-Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:22°/22°/26,7°/24,7°/25,3°Vízöntő (4,7°)

2,
-960.10.10. 15:02 UT
Nap-Hold-Mars konjunkció:8,7°/8,7°/7,3°Mérleg;-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:25,3°/20°Mérleg (18°)

3,
-852.05.23. 10:41 UT
Nap-Hold-Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:22,2°/22,2°/22,5°/23°/18°Bika (5°)

4,
-688.01.11. 9:06 UT
Nap-Hold-Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:14,3°/14,3°/10,2°/8,1°/13,6°Bak (6,2°)

5,
-554.08.24. 3:51 UT
Nap-Hold-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:23,8°/23,8°/19,1°/19,8°Oroszlán; -Mars:11,4°Oroszlán (12,4°)

6,
-417.03.15. 12:05 UT
Nap-Hold-Mars-Szaturnusz konjunkció:19,1°/19,1°/22,7°/25,8°Halak; -Uránusz:2,8°Kos (13,7°)

7,
-279.12.09. 17:49 UT
Nap-Hold-Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:14,5°/14,5°/15,9°/14,9°/8,1°Nyilas (7,8°)

8,
-146.06.15. 6:32 UT
Nap-Hold-Mars-Szaturnusz konjunkció:19,5°/19,5°/17°/22,1°Iker; -Uránusz:27,5°Iker (10,5°)

9,
-7.02.10. 10:11 UT
Nap-Hold-Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:20,1°/20,1°/29,3°/27,8°/27,4°Vízöntő (9,2°)

A csillag megszerkesztésénél minden esetben a legszorosabb együttállásokat vettem figyelembe. Ha a fenti dátumokhoz plusz illetve mínusz irányban 1089 évet, vagy ennek a többszörösét adjuk, akkor ráakadunk a későbbi, ill. korábbi konjunkciók ("kozmikus kígyók") helyeire és időpontjaira is a plusz ill. mínusz ∼2 év figyelembevétele mellett.

Néhány példa erre:

4,
-688.01.11. 9:06 UT
Nap-Hold-Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:14,3°/14,3°/10,2°/8,1°/13,6°Bak (6,2°)

400.12.31. 18:49 UT
Nap-Hold-Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:12°/12°/12,4°/12,6°/14,5°Bak (2,5°)

1489.12.22. 7:12 UT
Nap-Hold-Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:10°/10°/14,8°/17°/15,2°Bak (7°)

5,
-554.08.24. 3:51 UT
Nap-Hold-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:23,8°/23,8°/19,1°/19,8°Oroszlán; -Mars:11,4°Oroszlán (12,4°)

535.08.14. 18:07 UT
Nap-Hold-Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:22,6°/22,6°/17,1°/21,2°/18,7°Oroszlán (5,5°)

1624. 08.14. 4:12 UT
Nap-Hold-Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:21,6°/21,6°/22,8°/22,2°/17,5°Oroszlán (5,3°)

7,
-279.12.09. 17:49 UT
Nap-Hold-Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:14,5°/14,5°/15,9°/14,9°/8,1°Nyilas (7,8°)

808.11.21. 4:42 UT
Nap-Hold-Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:4,1°/4,1°Nyilas/27,7°/28,5°/29,2°Skorpió (6,4°)

1897.11.24. 9:20 UT
Nap-Hold-Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:2,4°/2,4°/1,6°/3,2°Nyilas/29,5°Skorpió (3,7°)

Ez a folyamat minden ágon véges (azaz volt kezdete és vége!), tehát a konjunkciók precizitása csökkenő tendenciát mutat az idő múlásával, amennyiben egy egzakt konjunkciót veszünk kiindulási alapnak. Idővel átveszi ennek az ágnak a szerepét egy ∼45,4 évvel eltolódott újra kiépülő ág.

A Máté evangéliumában szereplő napkeleti bölcsek, akik úgymond a "betlehemi csillagot" követve jutottak el az újszülött Jézushoz, valójában emberbőrbe bújtatott kozmikus szereplői (Mars, Szaturnusz, Uránusz) az okkult (rejtett, titkos, titokzatos), a beavatottak számára értelmezhető történésnek. Érthető, hogy az író nem tárhatta fel a beavatatlan tömegek előtt ennek a szakrális misztériumnak a tényleges kozmikus vonatkozásait. Nem véletlen, hogy tőle származik az alábbi intelem is:

    "Ne adjátok a szent dolgokat a kutyáknak és gyöngyeiteket se szórjátok a sertések elé, különben még eltapossák lábukkal, és megfordulva széttépnek benneteket!" (Máté 7,6)

Számos szakrális képzőművészeti alkotáson megjelenik a nyolcágú betlehemi csillag ábrázolása. Ezek közül is talán a leghíresebb és legismertebb az olaszországi Ravenna városában található S. Apollinare Nuovo bazilikában látható falmozaik:

Direkt fotó

A pécsi székesegyház altemplomában egy freskón, a szegedi Fogadalmi templom egyik festett ablaküvegén, és hosszasan sorolhatná tovább az ember, hogy hány helyen látható még a betlehemi csillag nyolcágú csillagnak ábrázolva:

Direkt fotó Direkt fotó
Pécs, Székesegyház                                            Szeged, Fogadalmi templom

A Magyar Katolikus Lexikonban olvashatjuk, hogy

    "A Háromkirályokat a legrégebbi keresztény ábrázolások Mithrász tisztelőiként állítják elénk" [11]

Mithrász i.e. 280.12.09-én látta meg a napvilágot a Schemhamphoras kozmikus forrásait felépítő égitestek együttállásakor ugyanúgy, mint ∼271 évvel később Jézus. Egyes magyarázat szerint egy barlangban született (mások azt állítják, hogy egy sziklából...) egy szűztől, akit Isten anyjának neveztek. A jászola mellett pásztorok és Ormuzd szent állatai (egy szamár és egy ökör) tartózkodtak. A gyermek feje körül fénysugár (glória) ragyogott. A "napkeleti bölcsek" jelen voltak ott is, akik az újszülöttnek aranyat, tömjént és mirhát vittek ajándékba [12]:

Direkt fotó (Forrás)

Ezekből értelemszerűen az következik, hogy a "napkeleti bölcsek" ("mágusok", "királyok", etc.), akik Mithrászt és Jézust egyaránt meglátogatták születésük alkalmával és ugyanazon ajándékokkal kedveskedtek nekik, nem lehettek hús-vér emberek... Minden alkalommal a nyolcágú csillag vezette őket az ormuzdi konstellációk megvalósításához, melyek révén úgymond bűntelenül jöhettek a világra az akkor született gyermekek.

Az arany (a Nap szimbóluma), a tömjén és a mirha az egyiptomi mitológia rejtélyes tűz és napmadárának, a főnixnek (Egyiptomban: benu; a zsidóknál: chol ; a görögöknél: Φοινιξ; a perzsáknál: szimurg; a törököknél : kerkes) halálával is kapcsolatban van. Az I. század végén vértanúhalált halt I. Kelemen pápa a korintusiakhoz írt levelében arról ír, hogy amikor ez a mitikus madár a halála közeledtét érzi, fészket (máglyát) készít tömjénből, mirhából és egyéb fűszerekből, ezt követően pedig elégeti magát a Napban [13]. A hamvaiból egy hernyó születik, amiből idővel ismét főnixmadár válik. Ez valójában egy örökké tartó és periódikusan ismétlődő asztronómiai történéssorozat. A főnixmadár "élethosszára" vonatkozóan igen eltérő adatok láttak eddig napvilágot (100, 216, 461, 532, 540, 600, 651, 654, 660, 1000, 1461 év...). Egyesek úgy képzelik, hogy a főnix nem más, mint a Napnak és a Merkúrnak a pontszerű együttállása, ami 651 évenként ismétlődik meg. A főnixmadár a véleményem szerint a Schemhamphoras kozmikus forrásainak összességét jelképezi, az "önégetés" pedig akkor következik be, amikor az ezeket felépítő égitestek együttállnak ∼136 évenként, de amennyiben szorosabb konjunkció a kritérium, abban az esetben ∼272 évenként. Ezek az alkalmak a főnix halálát eredményezik, de mindig "feltámad hamvaiból". Ez az ősi mitológiai lény az élete folyamán negatív szellemi hatású, de halálakor megtisztul a Napban:

Direkt fotó
Saját római pénzérmék, melyeken II. Konstantin császár és a főnix látható.

A középkori úgynevezett "Szegények Bibliájában" ("Biblia pauperum") olvasható az alábbi mondat:

"Vipera vim perdit sine vi pariente puella." [14], azaz "A kígyó elveszti erejét, amikor a szűz (*Mária) szül." (saját fordítás)

Direkt fotó

Ézsaiásnál is találunk utalást a kígyó különböző megjelenési formájára vonatkozóan:

"Ne örüljetek annyira, filiszteusok, hogy összetört a titeket verő bot! Mert a kígyó gyökeréből vipera sarjad, és gyümölcse repülő sárkány lesz." (Ézsaiás 14,29)

"Ne örvendezz te Filiszteusoknak egész országa, hogy annak veszszeje megromlott a` ki téged ver vala: mert a` kígyónak magvából basiliskus származik, és annak magva lészen tüzes szárnyas sárkány!" (Ésaiás XIV. rész 29) [15]

A "Szegények Bibliájában" Jézus születésekor megvalósult kozmikus kígyóról van szó, pontosabban a Schemhamphoras kozmikus forrásait felépítő égitestek együttállásáról. Ezzel szemben az Ézsaiás könyvében szereplő idézet a kozmikus kígyó által konstruált T-, vagy szabályos keresztre (†), azaz a kozmikus sárkányra utal, melyek a keresztény mítoszok negatív előjelű szereplői. Lásd a sárkányölő Szt. György legendáját. Komplexebb magyarázattal szolgál erről a Schemhamphoras-sal kapcsolatos fejezet.

Akik kételkednek Jézus törénelmi személyiségében, azoknak figyelmébe ajánlanám Josephus Flavius "Antiquitates Judaicae" (Jüdischen Altertümer, Zsidó régiségek) című munkájának 18/3. fejezetében írottakat:

    "Ezekben az időkben élt Jézus, egy bölcsességgel teli ember, ha egyáltalán embernek szabad nevezni. Teljesen hihetetlen dolgokat tett és tanítója volt mindazoknak, akik örömmel fogadták az igazságot; így sok zsidót és pogány törzsekből sokakat vonzott magához. Krisztus nem volt más, mint ez az ember. Közülünk befolyásosabbak ösztönzésére habár Pilátus kereszthalálra ítélte; mindazonáltal akik korábban szerették őt, most sem váltak hűtlenné hozzá. Harmadnap ismét élve jelent meg nekik, ahogyan az isteni küldött próféták ezernyi más csodálatos dologokat hirdették róla.
Még a mai napig létezik, a keresztények népe nem szűnt meg, akik róla nevezik magukat." (saját fordítás) [9]

Nagy valószínűséggel ez némi keresztény kozmetikázáson eshetett át az i.sz. 4.században, de még ennek ellenére is autentikus forrásnak tekinthető. Flavius a 20/9-ben is említést tett Jézusról, mint Jakab testvéréről, akit megköveztek [9].

Az egyik jelentős római történetíró, Publius Cornelius Tacitus (58 - 120) által megalkotott Annales XV. könyvének 44. fejezetében szintén utalás történik Jézusról, akit Poncius Pilátus feszíttetett keresztre és az író a kereszténység alapítójaként említi [16].

A VIII. században héber nyelven megjelent "Toledoth Jeshu" kifejezetten Jézus életével foglalkozik, de szarkasztikus stílusban (lásd: I./1. [1]). A Babiloni Talmud (Szanhedrin 43a) is beszámol Jézus kivégzéséről, de megkövezést emlegetve [17].

Jézusról az Újszövetség szinte semmit nem tudósít közel 30 éves koráig, kivétel ez alól Lukács 2,41-51. Lukács ekkorra teszi Jézus nyilvános fellépésének kezdetét:

"Jézus mintegy harminc esztendős volt, amikor elkezdte működését." (Lukács 3,23)
"Jézus pedig kezd vala lenni mintegy harmintz esztendős, ki (a` mint állítják vala) József fija vala, ki Héli fija volt." (Lukáts Evangyélioma III. rész 23) [18]

Lukács ezen információja megfelel a valóságnak, ellenben ennek a fejezetnek első mondatában (3,1) ugyanúgy megvalósít valószínűleg egy dezinformációt, mint a korábbiakban már tárgyalt 2,1-2-ben:

"Tiberius császár uralkodásának 15. esztendejében, amikor Poncius Pilátus volt Júdea helytartója, s Galileának Heródes volt a negyedes fejedelme, testvére, Fülöp meg Itureának és Trachonitisz tartományának, Lizániás pedig Abilinának volt a negyedes fejedelme," (Lukács 3,1)

Lukács közlése alapján Keresztelő János a működését (3,2-4) Tibérius császár uralkodásának 15. évében kezdte meg. A mai hivatalos álláspont értelmében i.sz. 14-től uralkodott Tibérius, viszont amennyiben Lukács információja felelne meg a valóságnak, abban az esetben ezt i.sz. 7-re kellene korrigálni!

A "Monumentum Ancyranum; Res gestae divi Augusti" állítása alapján Augustus császár i.sz. 14-ben ben (a. u. c. 767-ben) tartott utoljára népszámlálást (lustrum-ot) a római polgárok (cives Romani) számára, majd augusztus 19-én távozott az élők sorából, amiből logikusan következik, hogy Tibérius ezt követően még i.sz. 14-ben válhatott római császárrá. Jézus ekkor már 22. éves volt. Amennyiben helytálló lenne Lukács megadása ("Tibérius császár uralkodásának tizenötödik évében,..."), abban az esetben Keresztelő János akkor kezdte volna el tevékenységét, amikor Jézus már 37 éves lett volna... Ez pedig egyértelműen kizárható...

Máté (3,1-12), Márk (1,1-8) és János (1,19-27) apostol is beszámol Keresztelő János ténykedéséről, viszont nem közölnek időrendi adatot ezzel kapcsolatosan. Amikor Jézust a Jordán folyó partján megkeresztelte, leszállt rá az Isten lelke egy "galamb" formájában:

(Direkt fotó)
Umag (Horvátország), Mária Mennybevétele plébániatemplom

Isten lelkének kozmikus forrása gyanánt kizárólagosan az alábbi konstelláció jöhet ekkorra számításba annak ellenére, hogy ez nem tartozik a Schemhamphoras kozmikus forrásai közé:

22.07.02. 11:57 UT +2.00 (Jordán folyó mellett, Jerikó környékén)
Nap-Uránusz konjunkció:7°/0,6°Rák; -Hold-Neptunusz-Plútó oppozíció:7°/4,9°/1,3°Bak; -Mars trigon:3°Szűz; -Szaturnusz oppozíció:3,2°Halak; -Vénusz quadrat:7,8°Iker (7,2°)

(Direkt fotó)

Keresztelő János annak a Zakariás papnak volt a fia, aki Máriát felkészítette 9 éven keresztül gyermekének i.e. 08.02.10-re betervezett születésére.

Mint ismeretes, Keresztelő János kora leghíresebb esszénusa volt. Az ókori chásszideusok, majd az ezekből lett esszénusok rendelkeztek a kabbala titkos ismereteivel [19], így nem csoda, hogy rokona megkeresztelését egy ehhez méltó kozmikus konstelláció égisze alatt végezte el. Az esszénusok két Messiás eljövetelében bíztak. Az első egy tanító Messiás (Mashiach ben Josef - Messiás, József fia) kellett legyen, a második viszont majd az "idők végén" fellépő Messiás-király (Mashiach ben David - Messiás, Dávid fia). Annak érdekében, hogy a nép elfogadja Jézust Messiásnak, ahhoz a hagyományok értelmében egy égi jelre volt szükség, amit Keresztelő János prezentálni tudott Jézus megkeresztelése alkalmából.

A Magyar Katolikus Lexikon és más források [20] is arra hívják fel a figyelmet, hogy a Keresztelő János-féle keresztelés nem azonos az egyház által elfogadottal, ugyanis értékében illetve relevanciájában is lényegesen elmarad a Jézus keresztjére hivatkozva praktizált keresztelés mögött:

"keresztség (lat. baptismus): az első és legfontosabb szentség, mely megnyitja az utat a többi szentségek felé, általa az ember megszabadul a bűnöktől, Isten gyermekévé születik újjá, és eltörölhetetlen jeggyel Krisztushoz hasonlóvá válva az Egyház tagja lesz.
A keresztség kezdettől fogva az Egyházba való beiktatás szentsége volt, még ha nem is nevezték mai értelemben vett szentségnek. Úgy szolgáltatták ki, mint ami bekapcsolja a hívőt a megváltás misztériumába (Róm 6,4), Krisztus testének tagjává teszi (Gal 3,27), és megjelöli a Szentlélek pecsétjével.
Jézus keresztsége Jánosnál a Jordánban nem tekinthető úgy, mint ami összefügg az egyházi keresztséggel." [21]

"János keresztsége nem elegendő az Isten országának elnyerésére és a Szentlélekben való részesedésre (ApCsel 19,1-6). Az evang-ok és az ApCsel a különbséget a vízzel, ill. a Szentlélekkel való keresztelés ellentéte révén emelik ki (Máté 3,11; Márk 1,8; Lukács 3,16; Jn 1,33; ApCsel 1,5; 11,16). Ebből következően János keresztsége értékben mögötte áll a későbbi ker. keresztségnek, ahogy az előfutár János is kisebb, mint a Messiás, akire leszállt és rajta is maradt a Szentlélek (Jn 1,33)." [22]

Ezek az idézetek tehát megnyugtató válasszal szolgálnak arra nézve, hogy az itt bemutatott X-kereszt mégiscsak szóba jöhet (egyéb híján!) Jézus megkeresztelkedésekor leszálló "Lélek" kozmikus forrása gyanánt. A következő találó és tömör vélemény ezzel kapcsolatosan Matthias Schneckenburger (1804 - 1848) német evangélikus teológustól származik:

"János megkeresztelt és megtartott Jézus fellépése után is maga körül tanítványok egy csoportját; igen, ő kétséget kizáróan a Messiás tulajdonképpeni ragyogó fellépését várta, mint a tanítványai Act. 19,23 csak később, ő az utat akarta csak előkészíteni. A János-tanítványok ismét meg lettek keresztelve, és megjegyezve mellette határozottan, hogy a János-keresztelés csak egy utalás volt a jövendő Messiásra." [23]

A Keresztelő János-féle keresztelés a csúcspontját Jézus megkeresztelésekor érte el, aminek hatására Jézusra leszállt Isten Lelke. A későbbiekben látni fogjuk, hogy a Jézus megkeresztelésekor leszálló isteni Léleknek a kozmikus forrását ugyanazon égitestek alkották, mint a Jézus messiási mivoltát megpecsételő kozmikus keresztet, aminek égisze alatt halt kínhalált, de az X-kereszt szellemi hatása lényegesen elmaradt az utóbbihoz viszonyítva. Röviden összegezve: a Keresztelő János-féle keresztelés és az azzal párosuló X-kereszt előjele, előhírnöke volt Jézus keresztre feszítésének és az akkor létrejövő messiási keresztnek. Ezekről a mennyei dolgokról szinte biztosra vehetően János az édesapjától, Zakariás paptól értesülhetett a korábbiakban, aki már a 3 éves Máriát ennek ismeretében és tudatában fogadta a jeruzsálemi Templomban. Az egész csak egy vallási legenda lenne, vagy pedig egy tudatosan előre kitervelt eseménysorozat az égi (mennyei) történések tükrében? A Pál-féle kereszténység hitvilágának megváltását szolgáló keresztre feszítés már évtizedekkel korábban konkrétan elhatározott terv volt, amit esetleg az ősi asztrológiában is jártas Szanhedrin pártfogolt, hogy a világ népei számára egy térítő vallást hozzanak létre abból a célból, hogy a "végidőkre", azaz napjainkra előirányzott ószövetségi Messiás fellépését előkészítse? Esetleg maga az iszlám is ebből a célból lett életre hívva? Kérdés kérdés hátán... Ezekre a sokak száma szokatlannak tűnhető felvetésekre a középkor leghíresebb és legnagyobb talmudtudósa, Moses Maimonides igyekszik megadni a megfelelő választ (Előző fejezet [31]).

Keresztelő János amikor Jézust megkeresztelte a Jordán folyó partján, természetesen már tisztában volt azzal, hogy rokona áldozati bárányként kell majd befejezze földi pályafutását:

"Másnap, amikor látta, hogy Jézus feléje tart, így szólt: "Nézzétek, az Isten Báránya! Ő veszi el a világ bűneit" (János 1,29)

Máté, Márk és Lukács arról írnak, hogy Jézust a Jordán folyó partján történt megkeresztelése után a "Lélek" kivitte a pusztába, ahol 40 napi böjtölést követően megkísértette az Ördög, amiről a korai egyház legbefolyásosabb alakja, Tertullianus (∼150 - 220) is említést tesz [24]:

"Jézus megkísértése
Akkor elvitte Jézust a Lélek a pusztába, hogy megkísértse az ördög. Miután negyven nap és negyven éjjel böjtölt, végül megéhezett. Ekkor odament hozzá a kísértő, és ezt mondta: "Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek változzanak kenyérré." Ő így válaszolt: "Meg van írva: Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik." Ezután magával vitte őt az ördög a szent városba, a templom párkányára állította, és így szólt hozzá: "Ha Isten Fia vagy, vesd le magadat, mert meg van írva: Angyalainak parancsot ad, és azok tenyerükön hordoznak téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőbe." Jézus ezt mondta neki: "Viszont meg van írva: Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet!" Majd magával vitte az ördög egy igen magas hegyre, megmutatta neki a világ minden országát és azok dicsőségét, és ezt mondta neki: "Mindezt neked adom, ha leborulva imádsz engem." Ekkor így szólt hozzá Jézus: "Távozz tőlem, Sátán, mert meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!" Ekkor elhagyta őt az ördög, és íme, angyalok mentek oda, és szolgáltak neki." (Máté 4,1-11)
"Jézus megkísértése
A Lélek pedig azonnal kivitte a pusztába. Negyven napig volt a pusztában, miközben kísértette a Sátán. Vadállatokkal volt együtt, és angyalok szolgáltak neki." (Márk 1,12-13)
"Jézus megkísértése
Jézus Szentlélekkel telve visszatért a Jordántól, és a Lélek indítására a pusztában tartózkodott negyven napon át, miközben kísértette az ördög. Nem evett semmit azokban a napokban, de amikor azok elmúltak, megéhezett. Ekkor az ördög így szólt hozzá: "Ha Isten Fia vagy, mondd ennek a kőnek, hogy változzék kenyérré." Jézus így válaszolt neki: "Meg van írva, hogy nemcsak kenyérrel él az ember." Ezután felvitte az ördög, megmutatta neki egy szempillantás alatt a földkerekség minden országát, és ezt mondta neki: "Neked adom mindezt a hatalmat és dicsőséget, mert nekem adatott, és annak adom, akinek akarom. Ha tehát leborulsz előttem, tied lesz mindez." Jézus így válaszolt neki: "Meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj." Ezután elvitte őt Jeruzsálembe, a templom párkányára állította, és ezt mondta neki: "Ha Isten Fia vagy, vesd le magadat innen, mert meg van írva: Angyalainak megparancsolta, hogy őrizzenek téged és tenyerükön hordoznak, hogy meg ne üsd lábadat a kőben." Jézus így válaszolt neki: "Megmondatott: Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet." Amikor az ördög elvégzett minden kísértést, eltávozott tőle egy időre." (Lukács 4,1-13)

Jézus megkísértésének napja szinte biztosra vehetően i.sz. 22.08.11-re esett. 1977 évvel később ezen napon látta meg a napvilágot Immánuel, az ószövetségi messianisztikus elképzelések Messiása. Az "ördögi megkísértés" kozmikus háttereként az alábbi konstelláció jöhet számításba:

22.08.11. 14:25 UT +2.00
"MC"-Mars:28,8°Szűz; -Uránusz quadrat:2,8°Rák; -Neptunusz-Plútó oppozíció:3,9°/0,4°Bak; -Szaturnusz sextil:1,1°Halak (5,1°)

(Direkt fotó)

János az evangéliumában mindössze három Peszách ünnepről tesz említést:

1, Jézus megkeresztelését követően (2,13), amikor kiűzte a kufárokat és pénzváltókat a jeruzsálemi Templomból;
2, a csodálatos kenyér- és halszaporitással (6,4) kapcsolatosan;
3, Jézus elfogatásával (11,55-57) és keresztre feszíttetésével (19,14-16) összefüggésben.

Vannak olyan téves vélemények is, hogy János az evangéliuma 5. fejezetének elején szintén egy Peszách ünnepére utalt. Ez minden alapot nélkülöz, ugyanis amennyiben arra akart volna célozni, értelemszerűen meg is nevezte volna azt, mint az említett három esetben tette.

Jézusnak megkeresztelkedése és kereszthalála között csupán 2 év és 9 hónap telt el.

A Pál kezdeményezésére megalkotott újszövetségi könyvek azt állítják Jézusról, hogy Istennek tartotta magát (Máté 28,18-19; János 1,18; 1030; 10,37-38; 14,10-11; etc.). Mivel Jézus egyetlen sort se írt le személyesen tanításaiból és az általunk ismertek is csak kínhalálát követően évtizedekkel lettek megalkotva, amelyek az idők folyamán még változtatásokon is átestek, ennek következtében ezek hitelessége akár meg is kérdőjelezhető...

Az ószövetségi írástudók azt állították Jézusról, hogy benne nem az ormuzdi lélek (a Jóisten lelke) lakozott:

"Belzebub van benne, és hogy az ördögök fejedelmének a segítségével űzi ki az ördögöket" (Máté 9,34; 12,24; Márk 3,22; Lukács 11,15)

Ezzel szemben Jézus viszont határozottan az írástudók és farizeusok Istenét, azaz JHVH-t nevezte Ördögnek:

"Ha az Isten volna a ti Atyátok, szeretnétek engem, mert én az Istentől indultam el, és tőle jövök; nem magamtól jöttem, hanem ő küldött el engem. Miért nem értitek az én beszédemet? Mert hallani sem bírtátok az én igémet. Ti atyátoktól, az ördögtől származtok, és atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Embergyilkos volt kezdettől fogva, és nem állt meg az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor a hazugságot szólja, a magáéból szól, mert hazug, és a hazugság atyja. Mivel pedig én az igazságot mondom, nem hisztek nekem. Közületek ki tud rám bűnt bizonyítani? Ha az igazságot mondom, miért nem hisztek nekem? Aki az Istentől van, hallja az Isten beszédeit; ti azért nem halljátok, mert nem az Istentől valók vagytok." (János 8,42-47).

Az ábrahámita vallások egyistenhitűek, azaz monoteista vallások Ezsdrásék jóvoltából, tehát szerintük Isten (JHVH) kizárólagosan egy és mindenható. Ezt alapul véve se az ószövetségi írástudóknak, se pedig Jézusnak nem adhatunk igazat a fenti vitákkal kapcsolatosan, ugyanis az általuk emlegetett Belzebub, illetve Ördög is ennek az úgymond homogén entitásúnak tartott egyistennek a komponense. Ebből az következik, hogy JHVH értelemszerűen nem csak a jó, de a gonosz szellemek forrása egyaránt, amit szemléletesen prezentál a héber kabbala Schemhamphoras-a (Isten 72 szelleme) is. Más a helyzet például a perzsa hitvilág esetében, ahol világosan megkülönböztetik a Jóistent, Ormuzdot a gonosztól, Ahrimántól.

Jézus már az elfogatása előtt tudta ugyanúgy, mint Keresztelő János, hogy kereszthalált kell halnia a Peszách ünnep előkészületi napján:

"Tudjátok, hogy két nap múlva lesz a páska ünnepe, és az Emberfia átadatik, hogy megfeszítsék." (Máté 26,2)

Ezen a napon a zsidó vallási szokások szerint évről évre egy hibátlan páskabárányt (Exodus 12,1-14; Leviticus 23,4-5; Deuteronomium 16,1-7) kellett feláldozzanak Istenüknek, JHVH-nak, az Ezsdrásék által történelmi tényként feltüntetett Exodusra emlékezve.

Lehetett-e vajon pregnáns oka annak, hogy Jézust éppen akkor feszíttették keresztre az "első szövetség alatt elkövetett bűnök váltságáért" (Zsidókhoz írt levél 9,15), páskabárány gyanánt (Korinthusiakhoz írt I. levél 5,7; Péter I. 1,19) véres áldozat céljából a Szanhedrin követelésére (Máté 26,3-4; 27,1; Márk 14,1; 15,1; Lukács 22,2; 23,1; János 11,45-53; 18,14), amikor ez megtörtént?

Páltól kapjuk meg erre a korrekt választ, de természetesen nem fedi fel a tényleges indítékot:

"A törvény szerint majdnem mindent vérrel tisztítanak meg, a vér kiontása nélkül nincs bűnbocsánat. Szükséges volt, hogy a mennyei dolgok képmásait ezekkel tisztítsák meg, magukat a mennyei dolgokat azonban ezeknél különb áldozatokkal." (Zsidókhoz írt levél 9,22)

Pál azzal indokolja meg Jézus akkori keresztre feszítésének szükségességét, hogy "magukat a mennyei dolgokat azonban ezeknél különb áldozatokkal" kellett megtisztítani, tehát nem hagyományos véresáldozattal.

A Szanhedrin elnöke Kajafás főpap tudatosan és szándékosan időzítette Jézus keresztre feszíttetését a Peszách ünnepére:

"Egyikük pedig, Kajafás, aki főpap volt abban az esztendőben azt mondta nekik: Ti nem értetek semmit. Azt sem veszitek fontolóra: jobb nektek hogy egyetlen ember haljon meg a népért, semhogy az egész nép elvesszen. Mindezt pedig nem magától mondta, hanem mivel főpap volt abban az esztendőben, megjövendölte hogy Jézus meg fog halni a népért; és nem is csak a népért, hanem azért is, hogy Isten szétszóródott gyermekeit egybegyűjtse." (János 11,49-52)

Az i.sz. 23 - 36 közötti Peszách ünnepek kozmikus hátterei:

(Direkt fotó)

Az itt bemutatott radixok közül egyedül és kizárólag i.sz. 25.04.01-én jött létre olyan konstelláció (T-kereszt), ami a Schemhamphoras-nak, azaz "Isten 72 szellemének" volt az egyik kozmikus forrása, amit ráadásul a Neptunusz és Plútó planéták egy szabályos keresztre egészítettek ki:

Jézus keresztre feszítése
25.04.01. 22:19 UT +2.00 Jeruzsálem, vasárnap (3785. Nisan 14/15. - Peszách ünnepe!)
Nap-Mars-Szaturnusz konjunkció:9,8°/10,8°/4°Kos; -Hold oppozíció:9,8°Mérleg; -Uránusz quadrat:9,7°Rák; -Neptunusz-Plútó oppozíció:12,9°/9°Bak (6,8°/8,9°)

(Direkt fotó)

(Direkt fotó)

(Direkt fotó)
Ammerschwihr (Elzász), Eglise St. Martin

(Direkt fotó)
St. Goar, Evangelische Stiftskirche

Jézus keresztre feszítését az alkímiai háttérrel rendelkező alkotások egy szabályos, vagy T-keresztre feltekeredett, illetve felszögezett kígyóként ábrázolják, ami abból ered, hogy a születését szignáló kozmikus kígyó (Nap-Hold-Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció) kínhalálakor egy T-keresztet alkotott a zodiákusban.

Ferenc (1936 - ) pápa (2013 - 2025) a 2016.03.15-én tartott "Jézus szeretetből megsemmisül és legyőzi a kígyót" [25] című említésre méltó bibliamagyarázatában többek között Jézusnak és a kígyónak kapcsolatáról beszélt. Állítása szerint:

"Olyan állat a kígyó, mely a Szentírásban a pusztító hatalom jelképe, de egyúttal a megváltás titokzatos szimbóluma is"
"A kígyó a bűn jelképe, a kígyó öl. De a kígyó másfelől megment. És ez Krisztus titka. Pál, amikor erről a titokról beszél, azt mondja, hogy Krisztus kiüresítette önmagát, megalázta magát, semmivé lett, csak hogy megmentsen bennünket. De még ennél is erősebb ez a kifejezés: "Értünk bűnné lett." Az előző képet használva, így lehetne mondani: értünk kígyóvá lett. Ez a prófétai üzenete a mai olvasmányoknak. Az Emberfia, mint kígyó, bűnné lett és felemeltetett, hogy ezáltal üdvözítsen bennünket"
"Ez a megváltás története, ez Isten szeretetének a története. Ha mi meg akarjuk ismerni Isten szeretetét, akkor nézzünk a Keresztrefeszítettre, a megkínzott emberre, aki kiüresedett az istenségéből, hagyta magát beszennyezni a bűnnel. De az Isten, miközben megsemmisül, valójában ekkor pusztítja el a rosszat, amit a Jelenések könyve "őskígyónak" nevez."

Máté (27,45-52), Márk (15,33-35) és Lukács (23,44-46) elmondása szerint déltől három óráig "sötétség lett az egész földön". Mivel Peszách ünnep előkészületi napja volt, ami minden esetben teliholdkor van, ezért teljes napfogyatkozás esete szóba se jöhet. Többek között Johann Joseph Ignaz von Döllinger (1799 - 1890) teológus professzor, a müncheni egyetem egykori rektora inkompetens módon mégis összepárosította a zsidók Peszách ünnepét a teljes napfogyatkozással [26]... A Phlegon által ezzel kapcsolatosan prezentált alaptalan kommentárt Sextus Julius Africanus (160 - 240) keresztény krónikás is határozottan elutasította [27]. Az említett sötétség "szellemi sötétség" lehetett csak, ami Jeruzsálemben délben érhette el a csúcspontját, amikor a kozmikus kereszt egyik ága, a Nap-Mars-Szaturnusz konjunkció az "ég csúcsához", a Zenithez (M.C.) ért. Jelen esetben ezt az együttállást máshogy kell elbírálni, mivel egy kozmikus kereszt egyik ágát képezte.

Amennyiben pusztán a Schemhamphoras kozmikus forrását vennénk itt figyelembe, akkor egy T-kereszttel lenne csupán dolgunk, de ebben az esetben ezt a T-keresztet a Neptunusz és Plútó planéták egy szabályos keresztre (†) egészítették ki. Hogy ismerhették-e akkoriban ezeket, azt igazolni nem lehet, de ennek ellenére mégis részt vettek akkor a konstelláció kialakításában és mint ahogy korábban jeleztem, Alan Leo és Ernst Tiede azt állítja, hogy a Neptunusz meglétével már az okkultisták nagyon régóta tisztában voltak (1, fejezet [23]). Szinte biztosra vehető Pál alábbi sorai alapján, hogy legalább a Neptunusz jelenlétével tisztában kellett legyenek a beavatottak:

"Krisztus főpapi áldozata nagyobb az ószövetségi áldozatnál
Krisztus pedig, mint a jövendő javak főpapja a nagyobb és tökéletesebb sátoron át jelent meg, amely nem emberkéz alkotása, azaz nem e világból való. Nem is bakok és bikák vérével, hanem a tulajdon vérével ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, és örök váltságot szerzett." (Zsidókhoz írt levél 9,11-12)

Az ószövetségi misztérium "sátra" az a fajta kozmikus kereszt, aminek égisze alatt Immánuel világra jött 1999.08.11-én. Ezen kereszttípushoz lett szerintem hozzáutalva utólagosan többek között az Ábrahám-féle emberáldozat kísérletének és a Sínai szövetségkötésnek a mítosza is. Pál ezt a keresztfajtát a levelében alárendelte az i.sz. 25.04.01-én realizálódott keresztnek, ami csak úgy lenne megmagyarázható, hogy legalább a Neptunusz pozíciójával is tisztában kellett legyen. Ez egyáltalán nem lehetetlen, hiszen korábban is volt már utalás ennek esetleges lehetőségéről (1, fejezet [23]).

Aki némi ismeretekkel rendelkezik az ősi asztrológia terén, az tisztában van azzal is, hogy az itt bemutatott szabályos kozmikus kereszt (†) negatívabb hatású, mint a Jézus megkeresztelésekor létrejött X-kereszt. Ennek az az oka, hogy a 90° és a 180°-os fényszögek, aspektusok komoly feszültséget okoznak, ellenben a 60° és 120°-os fényszögek harmónikus aspektusoknak számítanak. Részben ezzel is magyarázható, hogy a Keresztelő János-féle keresztelést alárendelik Jézus kereszthalálában történő keresztelésnek:

"nem tudjátok, hogy mi, akik a Krisztus Jézusba kereszteltettünk, az ő halálába kereszteltettünk?" (Rómaiakhoz írt levél 6,3).

A keresztény keresztelkedési szertartás lényege voltaképpen a Jézus halálakor megvalósult kozmikus kereszt jelének felvétele, a homloknak kereszttel történő megjelölése által. Ez nem Pálék találmánya volt, hanem az Ószövetségből vették át ezt a hagyományt:

"Izrael Istenének dicsősége a kerubokról, ahol volt, a templom küszöbéhez szállt. Ekkor a fehér ruhába öltözött férfit hívta, akinek íróeszközök voltak az oldalán, és így szólt hozzá: "Járd be a várost, járd be egész Jeruzsálemet, és jelöld meg kereszttel azoknak az embereknek a homlokát, akik siránkoztak és bánkódtak a szörnyűségek miatt, amelyeket művelnek benne." A többieknek meg ezt mondta a fülem hallatára: "Menjetek utána, járjátok be a várost és pusztítsátok! Ne nézzetek rá irgalommal és ne könyörüljetek rajta! Öreget, ifjút, szüzet, gyereket és asszonyt egyaránt öljetek meg, és irtsatok ki mindenkit! Akinek azonban kereszt van a homlokán, azt ne bántsátok! Szentélyemmel kezdjétek!" Megkezdték tehát a véneken, akik a templom előtt voltak.
És így szólt hozzájuk: "Tegyétek tisztátalanná a templomot, töltsétek meg halottakkal az udvarokat, induljatok!" Azok elindultak, bejárták a várost és pusztítottak." (Ezékiel 9,3-7) [28]

"A kereszt igéje Isten hatalma. Mert a keresztről szóló beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik üdvözülünk, Istennek ereje" (Korinthusiakhoz írt levél 1,18).

A keresztény beavatás szentségei (keresztség, bérmálás, bűnbánat és utolsó kenet) egyaránt Jézus keresztre feszítésekor megvalósult kozmikus kereszt szellemi hatásával kapcsolatosak. A keresztény felfogás szerint a bűntelenül született Jézus a kereszthalálakor magára vette a "rossz egész terhét" [29], a világ bűneit:

"Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét!" (János 1,29)

Jézus születési konstellációjának utalnia kellett a kereszthalálára is, amire egy XIX. század közepe táján megjelentetett könyv is felhívja a figyelmet:

"A születése utal a halálára. A világba jövetele utal a világból való kimenetelére." (saját fordítás) [30]

Ezzel összhangban van a Magyar Katolikus Lexikonban olvasható alábbi idézet:

"A Legenda Aurea állítja, hogy a Háromkirályokat vezérlő csillagban a Kis Jézus kereszttel, fején töviskoronával tűnt föl, mintegy utalva az Ecce Homo eljövendő nagypénteki királyságára (Rogier van der Weyden képén: Berli, Áll. Múz. 15. sz.)." [31]

(Direkt fotó)
József Jézussal (kezében kereszt), szentkép

A keresztény megváltás alapfeltétele Jézusnak a kereszten kiontott vére:

"Megváltásunkat vére árán nyertük el." [32]

Számos templomban és képtárban is találkozhat az ember olyan szakrális képzőművészeti alkotással, melyen a keresztre felszögezett Jézus sebeiből kihulló vért angyalok fogják fel kelyhekben; más alkotásokon a kereszt egy kis "medence" közepén áll és a kifolyó vére a kereszt alatt gyűlik össze, amiből a kereszt körül állók isznak, vagy vérében megmártóznak:

(Direkt fotó)
Straßdorf, Alte Kirche

(Direkt fotó)
Szeged, Alsóvárosi templom

Link
(Direkt fotó)
Jean Bellegambe (1470 - 1535): A lelkek misztikus fürdője Jézus vérében (1526)

A Jézus kiömlő vérének tisztelete valójában a kereszt szellemi hatásának, "Isten ereje" kiáradásának, a kozmikus sárkány "vérének" a tisztelete, ami ószövetségi eredetű. A mítikus sárkányok Kínában pozitív jelentéssel bírnak, ezzel szemben a keresztény mitológiában negatív szerepet képviselnek, a bűn és a halál kozmikus forrásainak tekintik őket, de a kozmikus Krisztus (JHVH) mégis tőlük nyeri, belőlük meríti az erejét...

Pál a Krisztus keresztjének ellenségeire hívja fel a figyelmet, mintha azok gonosz emberek lennének:

"Mert sokan élnek másképpen: akikről sokszor mondtam nektek, most pedig sírva is mondom, hogy ők a Krisztus keresztjének ellenségei; az ő végük kárhozat, hasuk az istenük, és azzal dicsekszenek, ami gyalázatuk, mert földi dolgokkal törődnek." (Filippiekhez írt levél 3,18-19)

Jézus kereszthalála virtigli dátumának (25.04.01) látszólagosan ellentmond a napjainkban még érvényben lévő és elfogadott kronológia által meghatározott Poncius Pilátus júdeai helytartóságának időtartama, ugyanis ezt tévesen i.sz 26 - 36-ig datálja. Mint Nagy Heródes esetében, úgy Poncius Pilátussal kapcsolatosan is korrekcióra szorulnak a nevéhez fűződő időpontok, azért legalább 4 évvel korábban kellett elfoglalnia a Júdea római provinciában a helytartói hivatalát, amiből az következik, hogy azt i.sz. 19/22 - 29/32-ig kellett betöltse.

Jézus keresztre feszítése szerintem nem pénteki napon történt, mint ahogyan azt az evangélisták állítják (Máté 27,62; Márk 15,42; Lukács 23,54; János 19,31). A bibliafordításokban Máté, Márk és Lukács úgy szólnak arról a napról, hogy az szombat előtti nap volt. János evangéliumában már a pénteki nap szerepel, pedig azokban az időkben a zsidók számokkal jelölték a hét napjait. A 7. nap volt a pihenőnap, amit Sabbath-nak neveztek, de az újhold (Ros Chodes) napjára, telihold (járéách málé) napjára és ünnepnapokra is a Sabbath kifejezést alkalmazták. A következő idézet jól szemlélteti, hogy a Sabbath (szombat) szót tényleg nem csak a szombati napra használták:

"Mózes III. könyve, 16. fejezet
29. és legyen nektek örök törvényül: a hetedik hónapban, a hónap tizedikén sanyargassátok magatokat, semmi semmi munkát ne végezzetek, a benszülött és az idegen, aki tartózkodik köztetek.
30. Mert ezen a napon szerez engesztelést érettetek, hogy megtisztítson benneteket; minden vétkeitektől megtisztultok az Örökkévaló színe előtt.
31. Szombatok szombatja legyen az nektek, sanyargassátok magatokat; örök törvény ez." [33]

(Direkt fotó)

A héber naptár hetedik hónapjának tizedik napja minden évben más napra esik (2009.09.28-án, hétfőn volt; 2010.09.18-án, szombaton volt; 2011.09.29-én, csütörtökön volt; 2012.09.26-án, szerdán volt, etc.), tehát egyáltalán nem számít kritériumnak, hogy a mi fogalmaink szerinti szombat legyen. Amennyiben a mai értelemben vett pénteki napon feszíttették volna keresztre Jézust, abban az esetben egyértelműen meg tudták volna már az idők folyamán pontosan határozni annak időpontját, hiszen aznap volt Peszách ünnep előkészületi napja is. Ez logikus módon nem lehetett érdeke se az Újszövetség megalkotóinak, se a bibliafordítóknak és legkevésbé a keresztény egyházaknak... Jézust egy mai naptári rendszer szerinti vasárnapon ölették meg, és nem azért szedették le még aznap a keresztről, mert másnap Peszách volt (János 19,31), hanem eleve tiltotta az Ószövetség az akasztott embert éjjelre fennhagyni a kivégzőeszközön:

"Ha valakit halálra ítélnek a vétkéért, és kivégzik, ha fára akasztod, ne maradjon hotteste éjjelre a fán. Temesd el még aznap, mert átkozott Isten előtt az akasztott ember. Ne tedd tisztátalanná földedet, amelyet Isten, az Úr ad neked örökségül!" (Deuteronomium 21,22-23)

A véleményem szerint a keresztények a vasárnap megünneplésével Jézus kereszthalálát ünneplik valójában, amiről a hívő tömegeknek a legcsekélyebb fogalmuk sincsen. Jézus egy hús-vér halandó volt, ebből adódóan a feltámadása csak papíron valósulhatott Pál ötlete nyomán abból a célból, hogy az "idők végére", azaz napjainkra beharangozott ószövetségi Messiást, Immánuelt a keresztények "Jézus második eljövetele" gyanánt várják hosszú évszázadokon keresztül és akceptálják majd:

"És amint elrendeltetett, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután pedig ítélet következik, úgy Krisztus is egyszer áldoztatott fel, hogy sokak bűnét elvegye. Másodszor majd a bűn hordozása nélkül fog megjelenni azoknak, akik várják őt üdvösségükre." (Zsidókhoz írt levél 9,27-28)

Mint láthattuk, nem véletlenül a néphagyományok szerint is Júdás április elsején, azaz Jézus keresztre feszítésének napján lett öngyilkos (Máté 27,3-5; Apostolok cselekedetei 1,17-18) [34], csakhogy a misztériumok védelmezőinek soha nem lesz érdeke, hogy ezt elismerjék...

Források:

[1] - Borberg, Carl Friedrich (*Professor): Die apokryphischen Evangelien und Apostolgeschichte, Erste Hälfte, Stuttgart, 1840
(S. 26) "Und siehe! da trat ein Engel des Herrn zu ihr und sprach: "Anna, Anna, erhört hat Gott der Herr Deine Flehen; Du wirst empfangen und gebären, und gebenedeit soll Dein Samen werden auf dem ganzen Erdreiche."
(S. 30) "Da brachte Joachim das Mägdlein den Priestern, und es segneten dasselbe die Priester, und sprachen: "Gott unserer Väter, segne dieses Mägdlein, und gieb ihm einen Namen, der ewig genannt sei von allen Geschlechtern." - Und alles Volk sprach: "Es geschehe, geschehe, Amen!" - Da brachte Joachim das Mägdlein den Hohenpriestern, und sie segneten dasselbe und sprachen: "Gott der Herrlichkeiten, segne dieses Mägdlein, und verleihe ihm den Segen, der kein Ende hat."
(S. 32-33) "Groß gemacht hat Gott der Herr Deinen Namen unter allen Geschlechtern der Erde: in Dir wird am Ende der Tage offenbar machen Gott der Herr die Erlösung der Söhne Israel`s."
(S. 39) "Und Elisabeth, da sie es gehört, warf sie von sich in Händen hatte, und lief und öffnete ihr; und gab ihr den Segen und sprach: "Gebenedeit bist Du unter den Weibern, und gebenedeit ist die Frucht Deines Leibes. Und woher kommt mir das, daß die Mutter meines Herrn mich besuchet?""

[2] - https://archiv.katolikus.hu/szentek2/SZENTEK/00000160.HTM
KISBOLDOGASSZONY - MÁRIA SZÜLETÉSE

[3] - https://zsido.com/fejezetek/a-szuletes-a-kuldetes-kezdete/
Simon Jacobson: Tartalmas élet
A születés: a küldetés kezdete

[4] - https://web.archive.org/web/20071105191958/http://wwwuser.gwdg.de/~rzellwe/nhs/node88.html
Das Philippusevangelium (NHC II,3)
Spruch 17: Einige sagten: ,"Maria ist vom heiligen Geist schwanger geworden." Sie sind im Irrtum. (25) Sie wissen nicht, was sie sagen. Wann ist je eine Frau von einer Frau schwanger geworden?

LELOUP, Jean-Yves: The Gospel of Philip - Jesus, Mary Magdalene, and the gnosis of sacred union (2004)
(page 51) The Text of the Gospel of Philip
17, Some say that Mary was impregnated by the grace of the Holy Spirit, but they do not know what they say. How could the Feminine impregnate the feminine?

[5] - https://www.heiligenlexikon.de/BiographienM/Maria.htm
Ökumenisches Heiligenlexikon
Maria
* um 22 v. Chr. in Jerusalem oder in Nazaret in Israel

[6] - BLOCK, W. D.: Das wahre Geburtsjahr Christi oder wir sollten 1862 anstatt 1843 schreiben (Berlin, 1843)
(S. 48-49) Tertullian, einer der ältesten Kirchenväter, bemerkt über diese Schatzung in seiner Schrift gegen Marcion noch: Census constut actos sub Augusto in Judaea per Saturninum. Das römische Reich ward dreimal unter dem Kaiser Augusto abgeschätzt. Das Monumentum Ancyrantum zeigt die Jahre der Stadt an, in welcher Augustus die Befehle dazu erliess. Der Befehl zur ersten Schatzung ward im Jahre 726, zur zweiten im Jahre 746, und zur dritten im Jahre 767 der Stadt gegeben.

HUSCHKE, Georg Philipp Eduard (*Professor): Ueber den zur Zeit der Geburt Jesu Christi gehaltenen Census (Breslan, 1840)
(S. 12-13) So wissen wir von Augustus selbst, dass er dreymal einen Römischen Census mit Lustrum gehalten hat (Sueton. Aug. 27. Monum. Ancyr. Tab. II. a laev. - nach Chishull, in Wolfs Ausgabe des Sueton Bd. 2. - und die Fast. Capitol. zu diesen Jahren. Bey den folgenden Jahresbestimmungen Römischer Census nennen wir übrigens stets nach dem Muster der Alten das Jahr, wo der Census mit dem Lustrum beschlossen wurde.), wobey jedesmal, wie bey den frühern Census, nur von censierten Römischen Bürgern die Rede ist. Das erste Mal mit Agrippa als Untercensor zusammen im J. d. St. 726. (Monum. Ancyr. l. c. Fast. Capit. ad. h. a. Murat. Thes. nov. Inscr. 294, 1. Dio 52, 42. 53, 1. Euseb. Chron. ad num. MDCCCCLXXXIX. - bey Mai Collect. nov. script. vet. Tom. VIII. p. 369. zum Jahr 1991. - ), das zweyte Mal als Proconsul allein im J. d. St. 746. (Monum. Ancyr. l. c. Fast. Capit. ad. h. a. - Irrig behauptet Münster Stern der Weisen S. 90., im J. 746 habe dieser Censur angefangen. Die Quelle nennen es ausdrücklich als das Jahr des Lustrum, welches ihn beschloss, und Dio 54,35. erwähnt den drey Jahre früher fallenden Anfang dieses Census.), das dritte Mal wieder als Proconsul, aber mit einem Collegen, dem Tiberius, im J. d. St. 767. (Monum. Ancyr. l. c. Fast. Capit. ad. h. a. Sueton. Aug. 97. Tib. 21. Euseb. Chron. ad. num. MMXXVIII. - Dio 56, 28. erwähnt auch hier wieder den Anfang dieses Census unter dem vorhergehenden Jahre.). Dazwischen fällt noch ein unvollständiger Census im J. d. St. 757., den Augustus auch als Proconsul hielt und worin blos die Bewohner von Italien und nur diejenigen, welche nicht unter 200,000 Sestertien im Vermögen hatten, censiert wurden (Dio 55,13. Er erwähnt zwar auch eines nach diesem Census gehaltenen Lustrum, aber wohl irrig, da Sueton, das Ancyranische Denkmal und die Fasten blos drey von Augustus gefeyerte Lustra kennen: oder man müsste annehmen, dass dieses vierte Lustrum deshalb nicht mit gezählt worden sey, weil es nicht lege conditum war, indem es blos einen Theil der Römischen Bürger umfasste.)
(S. 59-61) Die zweyte Hauptschwierigkeit, welche die Stelle des Lukas gemacht hat, besteht in Folgendem: Lukas sagt: αϋτη άπογραφή πρωτη έγένετο ήγεμονεύοντος τής Συρίας Κυρίνου, was im Allgemeinen so, wie die Vulgata und Luther übersetzt haben, scheint verstanden werden zu müssen: Haec descriptio prima facta est a Praeside Syriae Cyrino, oder: "diese Schatzung war die allererste, und geschah, da Cyrenius Landpfleger in Syrien war." Dieser Sinn steht aber mit der Geschichte im Widerspruch, wie sich aus folgender Zusammenstellung der wichtigsten einschlagenden Thatsachen ergeben wird. Jesus wurde nach Lukas jedenfalls noch unter Herodes dem Grossen geboren, welcher im J. d. St. 714. von den Römern zum Könige Palästina´s erhoben und 717. zum Besitze seines Königreichs gelangt, bis zu seinem Tode 750. regierte (Die gründlichsten Untersuchungen über Todes-Jahr und Monat Herodes des Gr. hat H. Sanclement. de vulg. aer. emendat. lib. III. p. 307 ... 394. angestellt und bewiesen, dass er vor Ostern des J. 750. im Monate Nisan starb. Vgl. besonders c. IX. und X. p. 378 ... 388. Zugänglichere Quellen sind Ideler Handb. der Chronol. Bd. 2. S. 389. flg. Winer Bibl. Realwörterbuch u. d. W. Herodes.), und genauer fiel die Geburt Jesu, wie oben bemerkt worden ist, schon gegen Ende des Jahrs d. St. 747. Um jene Zeit war aber nicht Quirinus, sondern Sentius Saturninus Statthalter von Syrien (Für die Zeit, welche uns interessiert, ist die Reihe folgende: M. Titius bis 744.; Sentius Saturninus von 744. bis 748.; Quintilius Varus von 748. bis 750. Für die Zeit von 751. bis 757. sind uns die Statthalter unbekannt; 758. erscheint als solcher Volusius Saturninus. Auf ihn folgt von 759. bis 764. Quirinus; dann von 764. bis 769. Q. Cäcilius Silanus Creticus.); der erstere - mit seinem vollen Namen P. Sulpicius Quirinus oder Quirinius - wurde es erst im J. 759., mithin zwölf Jahr nach der Geburt Jesu, als Judäa schon Römische Provinz geworden war. Nach dem Tode des Herodes war nämlich das Palästinische Königreich unter dessen drey Söhne vertheilt worden und Archelaus hatte Judäa, Idumäa und Samaria, d. h. die Theile, welche der Schauplatz der Geschichte Jesu sind, mit dem Titel eines Ethnarchen erhalten. Zur Strafe für verübte Willkürlichkeiten wurde er aber schon im zehnten Jahre seiner Regierung, im J. d. St. 759., von Augustus nach Gallien verbannt, sein Vermögen eingezogen und sein Land zur Römischen Provinz gemacht, die als Zugabe zu Syrien behandelt, von einem eigenen procurator Caesaris vice praesidis unter Oberaufsicht des Syrischen Legaten verwaltet wurde. In diesem Jahre wurde nun, wahrscheinlich mit Rücksicht auf das schwierige Werk der Einführung des Römischen Census bey einem Volke, welches so hartnäckig aller auswärtigen Herrschaft widerstrebte, ein Mann von höchstem Ansehen und erprobter Tüchtigkeit, der vorgedachte Quirinus, als kaiserlicher Statthalter nach Syrien gesandt, zugleich mit dem Auftrage, diese Provinz nebst Judäa zu censieren und das Vermögen des Archelaus zum Besten des Römischen Schatzes zu verkaufen, die Verwaltung Judäa`s aber dem ihn begleitenden Römischen Ritter Coponius als kaiserlichem Procurator anvertraut (Joseph. Ant. Jud. 17, 13. §. 5.). Der erstere begann auch den Census sofort und beendigte ihn, wenigstens in Judäa, schon im folgenden Jahre (Joseph. Ant. Jud. 18, 1. § 1. und 18,2. §. 1.), was aber nicht ohne Unruhen abging.
(S. 63) Wenn man nun ohne lebendige Anschauung der damaligen Staatsverhältnisse und Geschichte die Stelle des Lukas vom Census zur Zeit der Geburt Christi liest, so liegt allerdings eine Verwechselung dieses Censur mit dem zwölf Jahr später von Quirinus abgehaltenen nahe und es ist daher nicht zu verwundern, wenn schon viele Kirchenväter und nach ihnen alle, welche, wie sie, die heilige Schrift in dogmatischem Interesse lasen und um die geschichtlichen Aeusserlichkeiten, die sie selbst nur aus der heiligen Schrift schöpften, sich wenig bekümmerten, in diesen Irrthum verfallen sind (Vgl. unten Anm. 196. 197.). Sehr Unrecht thut man aber, wenn man eine solche Verwechselung Lukas selbst Schuld gibt, ihm, der Geschichte schreiben wollte, der zu diesem Zwecke die sorgfältigsten Nachforschungen anstellte, der der behandelten Zeit unmittelbar nahe stand, der sonst überall die genaueste Kenntniss jener Zeit und ihrer Verhältnisse zeigt und insbesondere auch den Census des Quirinus in seiner Apostelgeschichte auf eine Weise erwähnt, wie nur ein mit der Geschichte des Jüdischen Volks genau bekannter Schriftsteller von ihm sprechen konnte und mit der er deutlich anzeigt, dass er ihn als den nach Verlust der Freyheit des Volks gehaltenen ersten Census dachte.
(S. 64-65) Nur zwey Ansichten sind aufgestellt worden, die auf wahren wissenschaftlichen Werth Anspruch machen können und mit denen wir uns daher auch allein zu beschäfftigen haben werden.
Nach der einen sagt Lukas: "dieser Census war der erste und fand Statt, da Quirinus Beamter über Syrien war," und es wird angenommen, Quirinus habe zweymal in Syrien als kaiserlicher Beamter fungiert, das erste Mal zur Zeit der Geburt Christi, als Sentius Saturninus ordentlicher Statthalter von Syrien war. Damals sey er von Augustus mit ausserordentlichen Vollmachten - wie die Meisten annehmen, als einer von den zwanzig zur Abhaltung des Reichscensus ernannten ausserordentlichen Commissären - nach Syrien gesandt worden und habe nebenbey auch den Census des Palästinischen Königreichs besorgen lassen; das zweyte Mal zwölf Jahr später, wo er als ordentlicher Statthalter Syriens und zugleich mit censorischer Gewalt ausgerüstet, den bekannten Census hielt.
Die andere Ansicht ist, πρώτη stehe bey Lukas in dem Sinne von πρώτη πρό oder, wie Andere sich ausdrücken, von προτέρα und die Stelle sage daher: "dieser Census geschah vor der Statthalterschaft des Quirinus in Syrien."
Die erste Meinung ist theils von Aeltern (Die gewichtigsten Namen unter diesen sind Beza, Scaliger, Casaubonus, Petavius, Grotius, F. Spanhemius, Norisius und Pagius.), theils von Neuern, namentlich Reinold (Cens. habit. nasc. Christo c. VIII. p. 46 ... 51.), Sanclemente (L. c. lib. IV. c. 3 ... 6. p. 413 ... 448.) und Münter (Der Stern der Weisen S. 96 ... 102. - Unter den neuesten Biographen Jesu trägt diese Meinung auch wieder vor Neander Leben Jesu S. 20., aber ohne alle wissenschaftliche Begründung.), deren jeder unabhängig von dem andern schrieb, am ausführlichsten, scharfsinnigsten und gelehrtesten aber von dem mittlern entwickelt worden.
(S. 76-77) Endlich haben wir von Tertullian, einem Abendländer und Römischen Advocaten, dessen Schriften überall eine sehr genaue Kenntniss des Römischen Staatswesens verrathen und der, wenig jünger als Justinus Martyr, durchaus nicht mit diesem und den übrigen Griechischen oder spätern Lateinischen Kirchenvätern auf Eine Linie gestellt werden darf, von ihm haben wir ein ausdrückliches Zeugniss, dass der Census von Judäa zur Zeit der Geburt Christi durch Saturninus und folglich nicht durch Quirinus besorgt sey. Er sagt adv. Marcion. 4, 19. Sed et census constat actos sub Augusto nunc in Judaea per Sentium Saturninum, apud quos genus eius inquirere potuissent (nämlich Christi Zeitgenossen, wenn sie wissen wollten, ob er menschlich geboren sey.). Diese Stelle hat ein um so grösseres Gewicht, als Tertullian hinsichtlich des Geburtsjahrs Christi der gewöhnlichen Annahme des J. d. St. 751., wo Saturnius nicht mehr Statthalter von Syrien war, folgte (Adv. Judae. 8. Vgl. Reinold. l. c. cap. VIII. p. 99.) und man also nicht sagen kann, dass er jene Notiz über diesen Census blos aus der Geburtszeit Christi geschlossen habe.
(S. 80) Doch kommen beyde Auslegungen insofern auf eins hinaus, als wir wissen, dass unter Augustus seit 743. der Census der einzelnen Reichsländer nur vermöge des Reichscensus gehalten wurde.

HUSCHKE, Georg Philipp Eduard (*Professor): Ueber den Census und die Steuerverfassung der frühern Römischen Kaiserzeit (Berlin, 1847)
(S. 43-44) Aus dem neuen Verfassungsprincip, welches sich besonders in der dem Kaiser über alle Theile des Reichs ertheilten oberproconsularischen Gewalt aussprach, ergab sich nun von selbst ein allgemeiner Reichscensus, der auch schon von Augustus eingeführt (Ev. Luc. 2,1 seqq Dio 54,35 - nach dem richtigen Verständniß des Griechischen Textes -. Cassiodor. Var. 3,52 Isidor. Orig. 5,36. ...) und kraft seines Proconsulats (consulari cum imperio) dreimal, zum ersten Male in den Jahren 743 bis wenigstens 747 (Monum. Ancyr. tab. II. a laev. Fast. Capitol. ad h. a. Sueton. Aug. 27. Die angeführte Schrift S. 25 flg. 32 flg.), das zweite Mal 757 (Dio 55,13. Doch wurde dieser Census in der Ausführung auf Italien beschränkt. A. a. D. S. 43 flg.) und zum dritten Male 766 (Monum. Ancyr. I. c. Fast Capitol. ad. h. a. Sueton. Aug. 97. Tib 27. Euseb. Chron. ad a. m. MMXXVIII.) abgehalten wurde (Wie der ungenaue Bericht des Sueton. Aug. 27., wonach Augustus alle drei Census - 726. 746. 767. - vermöge eines morum legumque regimen perpetuum vorgenommen haben soll, und woraus Guther. de ofic. dom. Aug. 1,40. sogar ein angebliches Bruchstück der consularischen Fasten macht, wahrscheinlich entstanden sei, habe ich in meiner Schrift über den Census zur Zeit der Geburt J. Chr. S. 27 ... 29 gezeigt.).
(S. 57) Während der Bürgerkriege nehmlich gar nicht, so daß Augustus im J. 726 nach 41 Jahren zum ersten Male wieder censirte. Monum. Ancyr. Tab. II. a laev. Die Übrigen lustra fallen in die Jahre 746. (757.) 767. 800. 826.

IDELER, Ludwig (*Professor): Handbuch der mathematischen und technischen Chronologie, Zweiter Band (Berlin, 1826)
(S. 398-399) Der Pater Dionysius Magnan, der ein Buch des Titels: Problema de anno nativitatis Christi geschrieben (Rom 1772, 8.), geht noch ein Jahr weiter als Sanclemente zurück. Sueton sagt vom August (Aug. c. 27.): Censum populi ter egit, primum ac tertium cum collega, medium solus. Von diesen drei Schatzungen führt das Monumentum Ancyranum (Gruteri Thesaurus Inscript. p. CCXXX.) in seiner zweiten Tafel unter andern Umständen auch die Zeiten an, wo sie veranstaltet worden sind. Die erste gehört ins Jahr 726 d. St., die zweite in 746 - Censorino et Asinio Coss., wie Casaubonus und Gruter ergränzend lesen -, die dritte in 767. Die zweite nun hält Magnan für eben die, deren der Evangelist gedenkt, und dies ist ihm das Hauptmoment für seinen Satz, dass Christus im Jahr 746 d. St., sieben Jahre vor der Aera vulgaris, geboren sei. Allein Sanclemente zeigt (I. IV, c.2.), dass das Monument bloss von einem zu Rom vollzogenen Census und damit verbundenen Lustrum, keineswegs von einer allgemeinen Schatzung des römischen Reichs spreche, wenn er auch gleich nicht in Abrede steht, dass August nach eingetretenem allgemeinen Frieden diesen Census zum Behuf seines Breviarii veranstaltet habe und dadurch zu einer Schatzung des gesammten Reichs veranlasst worden sei, die jedoch erst im folgenden Jahr zu Stande gekommen.

MEYER, J. A. G.: Versuch einer Vertheidigung und Erlauterung der Geschichte Jesu und der Apostel allein aus griechischen und römischen Profanscribenten für Freude der heiligen Geschichte und profanen Literatur (Hannover, 1805)
(S. 169-171) Dieser Quirinius, welcher nach mehreren anderen obrigkeitlichen Aemtern bis zum Proconsul stieg, ist aus Tacit. Annal. III. 48. bekannt. Um der Schwierigkeit auszuweichen, daß zur Zeit der Geburt Jesu nicht er, sondern Saturnius (s. Antiq. XVII. 7.), und dann Quintilius Varus Statthalter von Syrien waren, haben die Ausleger mehrere Vermuthungen gewagt, wovon folgende die erheblichsten sind. 1, Man räth auf eine Verwechselung der Namen, so daß für Quirinius eigentlich Quintilius zu lesen sey. Kritischen Grund hat diese Muthmaßung gar nicht, auch wissen wir sonst nichts von einer Schatzung unter Quintilius. 2, Man versteht die Worte des Evangelisten so, daß er auf eine frühere Volkszählung vor der bekannten unter Quirinius hindeute. 3, Andere halten die streitigen Worte für eine Glosse, die sich schon früh in den Text eingeschlichen habe. Griesbach hat diesen Vers in Klammern eingeschlossen, und der Zusammenhang wird auch durch Auslassung desselben nicht unterbrochen. Daß Lucas selbst sich geirret habe, läßt sich wegen der so eben aus der Apostelgeschichte citirten Stelle nicht wohl annehmen. 4, Noch andere begünstigen die Erklärung, daß Quirinius entweder als Viceproconsul und Gefährter des Saturnius, oder als besonderer Bevollmächtigter zu dieser Schatzung von August beauftragt worden sey.

MÜNTER, Friedrich (*Professor): Der Stern der Weisen. Untersuchungen über das Geburtsjahr Christi (Kopenhagen, 1827)
(S. 88) Es ist aus der Geschichte bekannt, dass unter Augustus drei Census gehaltenen wurden. Der erste fällt ins Jahr 726,...
(S. 89-90) Der dritte ist vom J. 746...
Das Datum des zweiten Censur (MARIO CENSORINO ET ASINIO GALLO COSS) findet sich auf den berühmten Ancyranischen Tafeln, die eine von Augustus selbst verfasste summarische Nachricht von seiner Regierung enthalten. Der Inhalt dieser Tafeln gab ihm zum Theil die Materialien zu dem Breviarium totius Imperii dessen Svetonius erwähnt (Sveton, in Augusto c. 101. Schon früher hatte er eine ähnliche Schrift verfertigt, die Sveton. C. 28 Rationarium Imperii nennt.), und welches ohne Zweifel dieselbe Schrift war, die Tiberius nach seinem Tode im Senate verlesen liess, in der "opes publicæ continebantur, quantum civium sociorumque (also auch der Juden) in armis, quot classes, regna, provinciæ, tributa aut vectigalia et necessitates ac largitiones (L. LVI. C. 33. P. 837. Reimar.)." Auf diesen Tafeln heisst es nun:
CONSULARI CUM IMPERIO LUSTRUM (censumque...) FECI CENSORINO ET ASINIO COS. QUO LUSTRO CÉNSA SUNT CIVIUM ROMANORUM ..... (capita) QUADRAGIENS CENTUM MILLIA ET DUCENTA TRIGINTA MILLIA.
Der in diesen Worten erwähnte Census fällt in das Jahr 746...

SEYFFARTH, Gustav (*Professor): Chronologia sacra. Untersuchungen über das Geburtsjahr des Herrn und die Zeitrechnung des Alten und Neuen Testamentes (Leipzig, 1846)
(S. V) Die Census der Kaiser wurden, wie Inschriften lehren, alle sieben Jahre und in Palästina namentlich während der Sabbatsjahre 8 v. Chr., 7 und 14 n. Chr. gehalten. Daraus ergiebt sich, dass auch im Jahre 2/1 vor Beginn der Dion. Aera ein Census in Palästina stattgefunden haben muss.
(S. 9) So hielt August Census in den Jahren 726. 746. 767. u. c. (nach Varro); und diesen Zeitintervallen liegen nicht blos die Septennien zu Grunde, sondern es sind auch die beiden letzten Jahre selbst die Saturns- oder Sabbatsjahre 15 nach N. und 7 vor N. Der Census vom Jahre 726 u. c. = 27 v. N. fällt ein Jahr nach dem Sabbatsjahre, weil in diesem die Schlacht bei Actium stattfand und der Census erst nach beendigtem Kriege gehalten werden konnte.

http://www.hetek.hu/fokusz/199803/jezus_lekesett_szuletesnapja
Hetek -1998. 03. 14. (II/11)
Idők és számítások az ezredforduló küszöbén
Jézus lekésett születésnapja
Dr. Grüll Tibor ókortörténész
Augustus kőbe vésett önéletrajza, a híres Ankarai emlékmű szerint a császár három nagy népszámlálást tartott a birodalomban: i. e. 28-ban, i. e. 8-ban és i. sz. 14-ben, halála évében. Vagyis az egyetlen szóba jöhető évszám: i. e. 8.

https://www.origo.hu/tudomany/2002/12/20011221mikor
2002. 12. 23. 11:00
A betlehemi csillag - 1. rész: Mikor született Krisztus valójában?
Ezek alapján a Kr. e. 8-ban kiadott császári rendelet jöhet szóba. Augustus összesen három összeírást (vagyonösszeírást és népszámlálást) rendelt el uralkodása alatt - ezt az ankarai Augustus-templom falán lévő felirat tanúsírtja.

[7] - TERTULLIAN: Q. Septimii Florentis Tertulliani, Presbyteri Carthaginiensis, Opera Omnia, Iuxta Correctionem Pamelii, de la Cerda, Ambianensis, Rigaltii, Priorii, Albaspinaei, aliorumque Doctissimorum Catholicorum Virorum fideliter castigata (Venetiis - Venedig, MDCCI - 1701)
(S. 289) Aduersus Marcionem Liber IV.
Dic mihi, omnibus natis mater advivit? omnibus natis ad generatur & fratres? non licet patres magis & sorores habere, vel & neminem? Sed & census constat actos sub Augusto nunc in Judæam per Sentium Saturninum, apud quos genus ejus inquirere potuissent. Adeo nullo modo constitit ratio tentationis istius. Et vere mater & fratres ejus foris stabant. Superest & inspicere sensum non simpliciter pronuntiantis, Qua mihi mater aut fratres; quasi ad generis & nativitatis negationem: sed & ex causæ necessitate & conditione rationali.

[8] - HUSCHKE, Georg Philipp Eduard (*Professor): Ueber den zur Zeit der Geburt Jesu Christi gehaltenen Census (Breslau, 1840)
(S. 64) Nach der einen sagt Lukas: "dieser Census war der erste und fand Statt, da Quirinus Beamter über Syrien war," und es wird angenommen, Quirinus habe zweymal in Syrien als kaiserlicher Beamter fungiert, das erste Mal zur Zeit der Geburt Christi, als Sentius Saturninus ordentlicher Statthalter von Syrien war. Damals sey er von Augustus mit ausserordentlichen Vollmachten - wie die Meisten annehmen, als einer von den zwanzig zur Abhaltung des Reichscensus ernannten ausserordentlichen Commissären - nach Syrien gesandt worden und habe nebenbey auch den Census des Palästinischen Königreichs besorgen lassen; das zweyte Mal zwölf Jahr später, wo er als ordentlicher Statthalter Syriens und zugleich mit censorischer Gewalt ausgerüstet, den bekannten Census hielt.
Die andere Ansicht ist, πρώτη stehe bey Lukas in dem Sinne von πρώτη πρό oder, wie Andere sich ausdrücken, von προτέρα und die Stelle sage daher: "dieser Census geschah vor der Statthalterschaft des Quirinus in Syrien".

SEPP, Johann Nepomuk (*Professor): Das Leben Jesu Christi, Erster Band - Chronologie des Lebens Jesu (Regensburg, 1853)
(S. 145-146) War also Cyrinus nur in außerordentlicher Vollmacht mit dem von Lukas erwähnten ersten Census beauftragt, so bleibt Saturninus zur gleichen Zeit im ungestörten Besitze seiner syrischen Statthalterschaft; und die Tradition der Kirche, unangetastet in ihrer Ehrwürdigkeit, tritt erläuternd ein zum rechten Verständniß der Bibel.

[9] - Martin, K. (*Professor): Die jüdischen Alterthümer des Flavius Josephus, Zweiter Band (Köln, 1853)
Vierzehntes Buch, Vierzehntes Hauptstück
(S. 256) Die Ernennung zum Könige hatte Herodes ursprünglich gar nicht für sich auswirken wollen, weil er darauf bei den Römern, die dieselbe nur an Glieder fürstlicher Familien zu vertheilen pflegten, nicht rechnen zu dürfen glaubte, sondern dachte sie nur für seinen Schwager Aristobul, der vom Vater her Aristobul`s, von der Mutter her Hyrkan`s Enkel war, zu erlangen.
Als nun die Senatssitzung aufgehoben war, nahmen Antonius und der Cäsar Herodes in die Mitte und führten ihn, von den Consuln und sämmtlichen Würdenträgern begleitet, zum Capitol, um Opfer darzubringen und die über seine Ernennung abgefaßte Urkunde daselbst niederzulegen. Am ersten Tage seiner Regierung war Herodes Antonius` Gast und trat so die neue Würde an, die er in der hundertvierundachtzigsten Olympiade, unter C. Domitius Calvinus` zweitem und C. Asinius Polliu`s erstem Consulat erlangt hatte.
Siebenzehntes Buch, Sechstes Hauptstück
(S. 440-443) Unter allen Juden galten Sariphäus` Sohn Judas und Margaloth`s Sohn Matthias für die größten Redner und kundigsten Schriftausleger, und beim Volke warensie um so beliebter, weil sie die Jugend unterrichteten; jeder, dem es um wahre Vollkommenheit zu thun war, war täglich in ihrem Hause. Als diese erfuhren, des Königs Krankheit sei unheilbar, feuerten sie die Jünglinge an, alles, was der König ihren Gesetzen zuwider eingerichtet hatte, wieder abzuschaffen und in der unangetasteten Befolgung der Gesetze selbst den Lohn eines heiligen Kampfes zu suchen; denn bloß deßwegen, sagten sie, weil er den ausdrücklichen Bestimmungen des Gesetzes zuwidergehandelt habe, habe ihn zu allem übrigen Unglück, in manchen Stücken übertreten, worauf Judas und Matthias sich berufen konnten. Ueber der größten Pforte des Tempels hatte er einen riesengroßen und überaus kostbaren Adler aus Gold aufstellen lassen; nun aber verbietet das Gesetz allen, die nach demselben leben wollen, an die Aufstellung von Bildern zu denken oder irgend welche lebende Wesen bei Weihgeschenken abzubilden. Daher forderten jene Lehrer auf, den Adler herabzureißen, und sagten, auch wenn Manche dabei von einem sichern Tode ereilt werden sollten, müßten Männer, die für die Rettung und Aufrechthaltung des Bestehenden fielen, den dadurch erlangten Ruhm bei Weitem den Freunden des Lebens vorziehen, indem sie sich dadurch einen ewigen Namen verschaffen und nicht nur in der Gegenwart, sondern auch alle kommenden Jahrhunderte hindurch in jedem Munde leben würden. Auch diejenigen ja, die jetzt unangefochten dahin lebten, vermöchten dem Tode nicht zu entgehen, und so müßten alle, die nach Vollkommenheit strebten, ihren Stolz darin finden, bei ihrem unausbleiblichen Ende wenigstens ruhmvoll und glorreich aus dem Leben zu scheiden. Es sei doch auch eine große Beruhigung, bei hohen Thaten, zu denen die Gefahr rufe, zu sterben, und in diesem Falle erhielten auch die Kinder und alle Hinterbliebenen, Männer, wie Frauen, Antheil an ihrem Ruhme.
Mit solchen Reden stachelten jene die jüngern Bürger an, als es auf einmal hieß, der König sei gestorben. Dieß konnte dem Zwecke jener Lehrer nur frommen, und so zog man mitten am Tage hinauf, warf den Adler herab und hieb ihn vor den Augen aller derjenigen, die sich im Tempel aufhielten, mit Aexten zu Stücken. Als dieß dem königlichen Statthalter gemeldet wurde, zog derselbe, weil er derganzen Sache mehr Bedeutung, als sie wirklich hatte, diemaß, eine ansehnlche Schaar zusammen, die der zur Zerstörung von Herodes` Bildwerken versammelten Menge wohl die Spitze bietet konnte, und fiel unversehens über dieselbe her. Wie nun das gemeine Volk sich immer mehr von einer augenblicklichen Aufregung, als von ruhiger Ueberlegung leiten läßt, mußten die Aufrührer bei dem Angriffe gar nicht, was sie in ihrer Unordnung beginnen sollten, und so kamen nicht weniger als vierzig junge Männer, die bei der Flucht des ganzen übrigen Hausens mannhaft ausgehalten hatten, sowie die Anstifter des ganzen Auflaufs, Judas und Matthias, die es für schimpflich hielten, bei seiner Ankunft sich zurückzuziehen, in die Gewalt des Statthalters, der sie zum König führen ließ. Als dieser sie bei ihrem Eintritt fragte, ob sie sein Weihgeschenk umzustürzen sich erfrecht hätten, antworteten sie: was überlegt, und was gethan worden, haben wir so gethan, wie es nur einem Manne ziemen kann. Wir haben uns das Heiligthumes angenommen, das dem Herrn geweiht ist, und da wir den Werth unseres Gesetzes durch stetes Anhören desselben kennen gelernt, ist es nicht zu verwundern, wenn wir die Vorschriften, die Moses auf Befehl und Eingebung Gottes uns schriftlich hinterließ, heiliger halten, als deine Befehle. Mit Freunde werden wir den Tod sammt jeder Marter, die du noch mit demselben verbinden magst, ertragen, da wir uns bewußt sind, daß wir nicht als Bösewichter, sondern als Freunde der Wahrheit dem Untergange entgegen gehen. Ebenso sagten alle Uebrigen und bewiesen im Worte dieselbe Kühnheit, womit sie sich auch zur That entschlossen hatten. Nun schickte sie der König gesesselt nach Jericho und ließ dorthin die Häupter der Juden entbieten. Als diese sich versammelt hatten, wurden sie in das Theater berufen und hier begann der König, der schon nicht mehr stehen konnte, auf dem Bette liegend herzuzählen, wie viele Mühsale er um ihretwillen erduldet, mit wie großen eigenen Kosten er den Tempel gebaut, woran doch die asmonäischen Könige während einer Zeit von hundertfünfundzwanzig Jahren nicht gedacht hätten, und wie er diesen mit kostbaren Bildwerken geschmückt, wofür er auch noch nach seinem Tode gepriesen und gefeiert zu werden Hoffe. Nun aber fing er an zu brüllen, er könnte nicht einmal bei seinen Lebzeiten sich vor ihren Beleidigungen erwehren, sondern am hellen Tage und vor Aller Augen wagten sie seine Weihgeschenke anzutasten und herunterzureißen. Sei dieß auch dem Anscheine nach bloß gegen seine Person gerichtet, so verdiene es in der That doch keinen andern Namen, als den der Tempelschändung.
Da jene bei seiner Grausamkeit fürchten mußten, auch selbst seine Rache zu erfahren, sprachen sie sämmtlich ihre Mißbilligung über jene That aus, die eine ernstliche Bestrafung verdiene. Trotzdem verfuhr Herodes ziemlich gelinde, entsetzte aber den Hohenpriester Matthias als theilweise Urheber des ganzen Vorfalles seiner Würde und übertrug dieselbe seinem Schwager Jozar. Unter dem Hohenpriesterthume dieses Matthias geschach es, daß für Einen Tag, an dem die juden ein Fasten hatten, ein anderer Hoherpriester bestimmt wurde, und zwar aus folgender Ursache. In der Nacht vor jenem Festtage träumte Matthias, er sei mit seinem Weibe zusammengekommen, und da er deßwegen kein Opfer darbringen konnte, trat sein Verwandter Joseph, Ellem`s Sohn, an seine Stelle. Diesen Matthias also entsetzte Herodes der hohenpriesterlichen Würde, den andern Matthias aber, der den Auflauf verursacht hatte, ließ er nebst einigen von dessen Genossen lebendig verbrennen. In derselben Nacht verfinsterte sich der Mond.
(S. 443-444) Herodes´ Krankheit nahm indessen immer zu, und Gott forderte augenscheinlich Rechenschaft für seine Verbrechen. Ein langsames Feuer war es, das äußerlich nicht die Glut verrieth, womit es innerlich seine Eingeweiden verzehrte. Zu diesem Uebel gesellte sich ein unersättliches Verlangen, etwas zu nehmen, dem zu widerstehen unmöglich war; dann verbanden sich damit Geschwüre in den Eingeweiden, und besonders folterten ihn grausame Schmerzen in den Gedärmen; die Füße waren ebenso, wie der Unterleib, mit einer wässerigen, durchsichtigen Flüssigkeit angefüllt; an den faulenden Geschlechtstheilen wuchsen Würmer, und wenn er sich aufrichtete, machte ihm das Athemholen sowohl des stinkenden Athems, als der Beklemmung wegen die größte Schwierigkeit; endlich mühlten Krämpfe in all seinen Gliedern, die ihm eine unwiderstehliche Kraft gaben. Alle gottseligen Männer nun, die sich auf dergleichen Deutungen verlegten, sagten einstimmig, für seine vielfältige Bosheit habe der Herr ihm diese Strafe zuertheilt. Er selbst aber hoffte, obgleich er mehr litt, als einem Menschen zu tragen möglich schien, dennoch beständig auf Besserung, ließ Aerzte kommen und brauchte alle Heilmittel, die sie nur angaben; er ließ sich sogar über den Jordan bringen und gebrauchte die Bäder zu Kallirrhoe. Diese haben neben andern vortrefflichen Eigenschaften auch die, daß sie trinkbar sind; die Quellen fließen dann in den sogenannten Asphaltsee. Als ihn hier die Aerzte in etwa erholt glaubten, ward er in eine Wanne voll Oel gelassen, wo er dem Verscheiden nahe kam. Da aber die Diener anfingen zu schreien, kam er wieder zu sich, gab nun selbst jede Hoffnung, besser zu werden, auf, ...
Siebenzehntes Buch, Achtes Hauptstück
(S. 447) Hierauf starb er fünf Tage nach Antipater´s Hinrichtung, vierunddreißig Jahre nach Antigonus´ Ermordung und siebenunddreißig Jahre nach seiner Ernennung zum König durch die Römer.
Siebenzehntes Buch, Neuntes Hauptstück
(S. 451) Da um diese Zeit das Fest herannahte, wo die Juden väterlicher Sitte gemäß nichts Gesäuertes essen (dieses Fest, Pascha) genannt, eine Erinnerung an ihre Befreiung aus der Knechtschaft Egyptens, begehen sie mit großer Freude und schlachten an demselben eine größere Anzahl Opfer, als an irgend einem andern Feste, ...
Achtzehntes Buch, Drittes Hauptstück
(S. 492) "Um diese Zeit lebte Jesus, ein Mensch voll Weisheit, wenn man ihn überhaupt einen Menschen nennen darf. Er that nämlich ganz unglaubliche Dinge und war der Lehrer alle, die gern die Wahrheit aufnahmen; so zog er viele Juden und viele aus den heidnischen Stämmen an sich. Der Christus war kein Anderer, als dieser. Auf Anstiften der Einflußreichern bei uns verurtheilte ihn Pilatus zwar zum Kreuzestode; gleichwohl wurden die, welche ihn früher geliebt hatten, auch jetzt ihm nicht untreu. Er erschien ihnen nämlich am dritten Tage wieder lebend, wie gottgesandte Propheten neben tausend andern wunderbaren Dingen von ihm verkündet hatten. Noch bis jetzt hat das Volk der Christen, die sich nach ihm nennen, nicht aufgehört."
Zwanzigstes Buch, Neuntes Hauptstück
(S. 631) Zur Befriedigung einer solchen Hartherzigkeit glaubte Ananus auch jetzt, da Festus gestorben, Albinus aber noch nicht angekommen war, eine günstige Gelegenheit gefunden zu haben; er versammelte daher den hohen Rath zum Gerichte und stellte vor denselben den Bruder des Jesus, der Christus genannt wird, Jakobus mit Namen, nebst noch einigen Andern, die er als Uebertreter des Gesetzes anklagte und zur Steinigung verurtheilen ließ. *)

[10] - https://lexikon.katolikus.hu/B/betlehemi%20gyermekgyilkoss%C3%A1g.html
Magyar Katolikus Lexikon
betlehemi gyermekgyilkosság: az →aprószentek legyilkolása.

[11] - https://lexikon.katolikus.hu/H/H%C3%A1romkir%C3%A1lyok.html
Magyar Katolikus Lexikon
Háromkirályok

[12] - VON DER ALM, Richard: Theologische Briefe an die Gebildeten der deutschen Nation, Zweiter Band (Leipzig, 1863)
(S. 492-494) Die Apostel selbst wissen überhaupt Nichts von einer Geburt Jesu durch eine Jungfrau; nur Matthäus und Lukas berichtet Dies in der Einleitung zu ihrem Evangelium; Matthäus nennt Kap. 2,1 ganz enfach Bethlehem als Geburtsort, ohne die Localität irgendwie zu bestimmen; Lucas spricht Kap. 2,7 nur von einer Herberge: woher nun das Bild der Höhle? Augenscheinlich aus dem Mithradienst: Mythra wurde in einer Höhle geboren und auch seine Mysterien wurden in Höhlen gefeiert. So geschah es seit uralten Zeiten auch in Palästina; den der Mithradienst ist eigentlich assyrischen Ursprunges, kam von den Assyrern zu den Babyloniern, Persen, Kleinasiaten),...
Besonders bezeichnend sind die in den römischen Katakomben gefundenen Bilder, welche die Geburt des Gottes darstellen. Seine Mutter sitzt in einer Höhle und hat das Kind, um dessen Haupt ein Strahlenkranz leuchtet, auf dem Schooße. Vor ihr stehen drei Magier, welche dem Kinde Geschenke bringen, in der Nähe erblickt man die heiligen Thiere des Mithra und seitwärts ist der Stern; die Figuren haben persische Kleidung (Vrgl. Bohlen, altes Indien, Band I. S. 258, nach Seel, Mithra-Mysterien, Aarau 1823, S. 436. 475.). Hyde berichtet (Hyde de relig. veter. Persar. c. 31.) nach Abulfaradsch, daß Zoroaster die Magier auf einen Stern aufmerksam gemacht habe, welcher ihnen die Geburt des Messias anzeigen werde, und daß er ihnen den Befehl gegeben, demselben ihre Huldigung darzubringen.
Das Wahre ist, daß eine Höhle zu dem Cultus selbst gehörte und daß sich der in Rom weit verbreitete Cultus des Gottes und Mittlers Mithra alsbald mit den neuen aus Palästina gekommenen Vorstellungen von dem Mittler und Versöhner Jesus vermischte. Wir werden über die Geburt Jesu und die Magier im folgenden Briefe ausführlicher handeln und bemerken hier vorläufig nur so viel, daß die Magier, die da so plötzlich aus Persien oder Babylonien in Bethlehem erschienen sein sollen und auch sofort wieder verschwinden, in die Verhältnisse Jesu gewiß ganz und gar nicht passen, sondern recht deutlich diese Geschichte des neuen Testaments als eine persische Mythe darstellen. Was nun aber dieser Erzählung von der Geburt Jesu ihren Ursprung ganz augenscheinlich im Mithradienste anweist, ist der Umstand, daß die Christen den Geburtstag Jesu am 25. Dezember feiern.

BOHLEN, Peter von (*Professor): Das alte Indien, mit besonderer Rücksicht auf Aegypten, Erster Theil (Königsberg, 1830)
(S. 258) Mithras, im Pers. Meher, Sanskrit Mihira, Sonne, den Zoroaster als den größten Ized aufführt, zwar verschieden von Ormuzd und der Sonne, aber doch der Genius derselben, der mit ihr erscheint, bey Sonnenauf- und Untergang angerufen wird, der Mittler zum Paradiese ist, daher auch bey Plutarch μεσίτης, und dessen Gegenkämpfer geradezu Ariman, der Schöpfer des Winters, ist, dieser Sonnengenius kommt auf Bildwerken nach seinen beyden Hauptfesten in doppelter Gestalt vor. Einmal wird seine Geburt dramatisch vorgestellt am Wintersolstitium: das Sonnenkind ruht mit einem Strahlennimbus und mit den heiligen Thieren des Ormuzd umgeben, in einer Höhle (Justinus Martyr p. 296. (Edit. Paris. 1636)), um die Huldigungen der Magier und deren Opfergaben zu empfangen, und diese Aufzüge kommen nicht sowohl in den Katakomben Roms vor (Bey Seel G. 436. 475.), sondern die Römer vereinten auch sein Fest mit ihrem Bruma, am 24sten December, und setzten den Tag des Mithras als natalis Dei Solis invicti im Kalender fest.

DIETRICH, Eckhart: Vom Pietisten zum Freidenker - Unausweichliche Folge konsequenten Nachdenkens (Norderstedt, 2013) ISBN 9783844853759
(S. 54-55) Zeus, Hermes und Dionysos werden als in einem heiligen Korb oder auch einer Krippe in Windeln gewickelt geschildert, Kybele fand den im Schilf am Flussufer ausgesetzten Attis, bereits Mithras beteten bei der Geburt Hirten an, und drei Magier (Klaus [Erbe], Seite 98) überbrachten Geschenke (wie in der vorstehenden Darstellung von Balthasar, Melchior und Caspar in der Kleidung von Mithraspriestern zu sehen), ...

NORK, Fiedrich: Mythen der alten Perser als Quellen christlicher Glaubenslehren und Ritualien. Nach den einzelnen Andeutungen der Kirchenväter und einiger neuern Gelehrten zum Erstenmale systematisch aneinandergereiht (Leipzig, 1835)
(S. 81) 2, Die Satisfactions-Theorie, oder Lehre von der Genugthuung Christi ist in den Mythra-Mysterien enthalten
Es ist oben unter Andern auch der Aehnlichkeit gedacht worden, die sich zufolge jener Abbildung von der Geburt Mithra´s in den Katakomben Roms mit der Geburt Christi darbietet. Der Ochs und der Esel aus dem Stalle zu Bethlehem finden sich auch in der Höhle des Mithra wieder.

NORK, Friedrich: Die Weihnachts- und Osterfeier erklärt aus dem Sonnencultus der Orientalen (Leipzig, 1838)
(S. 30-32) Die drei Weisen, welche kommen, um den neugebornen Messias anzubeten, wer sind sie anders als Priester des Zoroasterschen Sonnencultus? Darum bringen sie auch Gold, Weihrauch und Myrrhen (Auf einem Mithra-Monumente in der Katakomben Roms erblickt man noch die drei Magier, dem neugebornen Mithra ihre Geschenke bringend, in ihrer Kleidung durchaus dem Mithra anderer Denkmäler ganz ähnlich. Sie haben die spitze Mütze, das ganze persische Costüm, den weiten Rock mit einem Gürtel zusammengehalten [Roma subterranea, T. I. p. 295, 326. 587. 617. T. II. p. 117.].).

NORK, Friedrich: Etymologisch-symbolisch-mythologisches Real-Wörterbuch zum Handgebrauche für Bibelforscher, Archäologen und bildende Künstler, Zweiter Band (Stuttgart, 1844)
(S. 34) Und weil man der Sonne Gold, Weihrauch und Myrrhen zu opfern pflegte, so sind dies die Geschenke, welche wie auf einem Monumente in der Katakomben Roms nach zu sehen, die drei Magier dem neugebornen Mithras als dominator orbis und rex coelorum darbringen (Roma Subterranea etc. Tom. I.).

NORK, Friedrich: Etymologisch-symbolisch-mythologisches Real-Wörterbuch zum Handgebrauche für Bibelforscher, Archäologen und bildende Künstler, Dritter Band (Stuttgart, 1845)
(S. 174) Mithras ist aus dem Felsen geboren (vgl. d. Art. Diorphus), in demselben mystischen Sinne, in welchem Christus das Fleisch gewordene Wort heißt: (nämlich die in die Materie eingegangene Welseele). Beide sind am 25. Dezember in der Winterwende in einer Grotte (Christus, den apokryphischen Evangelien zufolge, s. d. Art. Höhle) geboren, beide Neugebornen von einem Ochsen und einem Esel umstanden. Beiden bringen drei Magier Gold, Myrrhen und Weihrauch zum Geschenke (Seel "Mithrageh." S. 463. Anm.).

SEPP, Johann Nepomuk (*Professor): Das Leben Jesu Christi, Erster Band - Chronologie des Lebens Jesu (Regensburg, 1853)
(S. 198) Ebenso fröhlich begingen die Perser die Glücksstunde der neuen Zeit oder das Geburtsfest des Mithras, wo das Sonnenkind, der Sol novus, in Windeln gewickelt herniederkömmt. Im altpersischen Kalender entspricht der Mithra dem Dezember. Die ganze römische Welt beging den festlichen Tag des Ηλιος ανιχητος oder Deus Mithras invictus am 25sten Dezember. Ebendieß war zugleich die Zeit der römischen Saturnalien, wo zum Vorspiele der einstigen Erlösung und des Genusses der himmlischen Güter alle Sklaven momentan ihre Freiheit erhielten und sich wie Herren zu Tische setzen durften.
(S. 200) Wie nun im altpersischen Mithrasdienste im Wintersolstiz als Hauptfest die Geburt des Sonnenkindes begangen wurde, wo selbes auf Bildwerken mit einem Strahlennimbus um das Haupt und umgeben von den heiligen Thieren des Ormuzd, in einer Grotte liegend die Huldigung der Magier und ihre Opfergaben empfängt: so wurde bei den Ägyptiern am 24sten Dezember die junge Sonne als Harpokrates von der Isis geboren, die Priester trugen alsdann die Figur eines Kindleins in einer Krippe oder Wiege liegend in Prozession herum, wie dieß bei den Griechen mit dem jungen Bacchus λιχνιτης in einer Wanne geschah, und stellten den neugeborenen Gottessohn im Heiligthum offen zur Schau. Ebenso erscheint das Sonnenkind in seiner Geburt als Horus im Sommersolstiz mit dem gleichen Nimbus auf dem Schooße der himmlischen Jungfrau abgebildet. In Indien gilt dasselbe von Chrischna.
(S. 209) ... es hieß Penschol, und war ihr bedeutendstes Fest, wie bei den Persern das Geburtsfest des Mithras, an dessen Stelle in der späteren Mythologie Perseus tritt. Auch Mithras war am 25sten Dezember in einer Höhle, nämlich der Sonnengrotte, geboren, und Rind wie Esel umstehen auf Bildwerken ebenso seine Krippe.

[13] - CLEMENTIS Romani: Ad corinthios epistula (Lipsiae - Leipzig, 1870)
(S. 61) Cap. XXV.
Contemplemur signum mirum, quod in partibus orientis, videlicet in Arabia et viciniis, fit. Avis est, quae Phoenix vocatur. Haec unigena exsistens annos quingentos vivit, cumque iam in eo est ut morte dissolvatur, e thure myrrha et reliquis aromatis loculum sibi struit, quem completo annorum spatio ingreditur, et vitam deponit. Ex carne vero eius putrefacta vermis quidam nascitur qui animalis defuncti humore nutritus plumescit. Auctis postea viribus loculum tollit, in quo ossa parentis recondita sunt, eaque portans iter ex Arabica regione in Aegyptum et urbem quae Heliopolis dicitur perficit. Ac spectantibus omnibus diurno tempore advolans super altare Solis illa collocat, atque ita unde venerat regreditur. Sacerdotes commentarios temporum diligenter inspiciunt, et impleto anno quingentesimo rediisse illam comperiunt.

[14] - Biblia pauperum (1460)
(Tab. 1.)
Vipera vim perdit sine vi pariente puella.

LAIB, Franz J: Biblia pauperum (Zürich, 1867)
(Tab. 1.)
I. Verkündigung Maria
virgo salutatur et innupta manens gratulatur.
Die Jungfrau wird gegrüsst und die, welche keinen Mann erkennt, empfängt Huldigung.
Vipera vim perdit sine vi pariente puella.
Die Schlange verliert ihre Gewalt, als ohne Gewalt die Jungfrau gebiert.

[15] - KÁROLI, Gáspár: Szent Biblia (Kőszeg, 1840)
(S. 772)

[16] - Cornelius Tacitus Sämtliche Werke (übersetzt: D. Karl Friedrich Bahrdt) II. Band, (Wien und Prag, 1801)
XV. Buch 44.
(S. 281) Um also dieses Gerücht zu vernichten, schob er die Schuld auf die Christen (so nennte diese wegen Schandthaten verhaßte Menschen der gemeine Mann) und belegte sie mit den ausgesuchtesten Strafen.
Der Urheber dieses Namens ist Christus, welcher unter unter der Regierung Tibers vom Landpfleger Pontius Pilatus hingerichtet worden war.

[17] - GOLDSCHMIDT, Lazarus: Der Babilonische Talmud, Band VIII.
Jüdischer Verlag im Suhrkamp Verlag, Frankfurt am Main 1996 ISBN 3633541063
Synhedrin VI, i Fol. 43a
(S. 631-632) Am Vorabend des Pesahfestes henkte man Jesu. Vierzig Tage vorher hatte der Herold ausgerufen: Er wird zur Steinigung hinausgeführt, weil er Zauberei getrieben und Jisraél verführt und abtrünnig gemacht hat; wer etwas zu seiner Verteidigung zu sagen hat, der komme und bringe es vor. Da aber nichts zu seiner Verteidigung vorgebracht wurde, so henkte man ihn am Vorabend des Pesahfestes!?

[18] - KÁROLI, Gáspár: Szent Biblia (Kőszeg, 1840)

[19] - UJVÁRI Péter: Magyar Zsidó Lexikon (Budapest, 1929)
(439-440. old.) Mégis a titkos tanokkal való foglalkozás, melynek jegyében a Kabbala megszületett s amely az egész Tórának csak keveseknek érthető misztikus jelleget adott, már az ókori zsidóságnál, főképpen a chásszideusoknál meglehetett. Ezért az igen régi, de apokrif Jézus Szirach már óv a titkos tanokkal való foglalkozástól (3.22., v. ö. Chaggiga 13 a és Gen. Rabb. 8.). Josephus szerint az esszénusok őrizték a titkos tant (De bell. Jud. 2.8), de Philo (De Vita Contemplavita 3.), úgyszintén a modern K.-kutatók közül A. Jellinek, Plessner, Hilgenfeld, Eichhorn, Gaster és Kohler és még sok más tudós is, szintén őket tartják a K. megalapozóinak. Hogy a titkos tanokat azok őrzői titkolják, azt már Ezra is állítja (14.45-46, v. ö. Szóta 15.3).

GRAETZ, Heinrich: Geschichte der Juden von den ältesten Zeiten bis auf die Gegenwart, Dritter Band (Leipzig, 1905)
(S. 93) Was die Essäer auszeichnete, war bie Scheu vor einer Eidesleistung, das öftere Beten und die Beschäftigung mit einer Art Geheimlehre.
Vor allem scheint ihnen der Gottesname Stoff zu tieferer Betrachtung gegeben zu haben. Ist der Gottesname so heilig, so müsse auch schon in den Buchstaben desselben etwas Geheimnisvolles liegen. Die Essäer, welche infolge ihrer Zurückgezogenheit Muße dazu hatten, grübelten über dieses Geheimnis nach. Der Name Gottes war ihnen so heilig, daß sie sich scheuten, einen Eid, der mit demselben bekräftigt werden mußte, zu leisten. Sie bezeugten ihre Aussagen an Eidesstatt durch ein einfaches Ja oder Nein. Mit dem Geheimnisse des Gottesnamens hing aufs innigste die Bedeutung der Engelnamen zusammen.
(S. 94) Ohne Zweifel waren die Essäer die Erfinder der "Geheimnisse der Lehre" (Sitre Thora), wie sie auch die Urahnen der judäischen Mystik und der christlichen Gnosis waren.
(S. 97) Bei der Aufnahme wurde der Eintretende beschworen, die essäische Lebensweise zu beobachten, die geheimen Lehren, namentlich die, welche sich auf den geheimnisvollen Gottesnamen, die Engellehre (und wohl auch die Beschwörung der Dämonen) bezogen, gewissenhaft zu bewahren und treu zu überliefern.

HIRSCHEL, Bernhard: Compendium der Geschichte der Medicin von den Urzeiten bis auf die Gegenwart..., (Wien, 1862)
(S. 109) Wie in praktischer Beziehung die Institutionen des Pythagoras in den Essäern wieder auflebten, so vermählte sich Plato`s Idealismus mit der symbolischen Mystik zu einer zwitterartigen Theorie griechisch-orientalischer Art. Neben dieser zeigt als einseitige Ausbildung allegorischer Deutung die zur Wissenschaft erhobene Kabbalah, bis zu welchem Grade systematischer Spitzfindigkeit und methodischer Schwärmerei es die abergläubische Verirrung nachtumfangener Geister und symbolische Dialektik bringen können. Die Philosophie war eine mit eigenthümlich orientalischen Modificationen wiedergeborene pythagoräische oder platonische. Daher kommen Zahlen und Ideen neben magischen Geistern und Dämonen vor.

KARPELES, Gustav: Geschichte der jüdischen Literatur (Berlin, 1886)
(S. 667) Die Kabbalah.
Verfolgt man den Lauf jenes mächtigen Stromes, der die Geheimlehre mit sich führt, bis zu seinen Urquellen, so gelangt man zu den zwei Abschnitten der Bibel, die von der Weltschöpfung und von der Majestät Gottes erzählen. Beide erheben sich aus dem Rahmen der Gesetz und Geschichte lehrenden Bibel zum Ursprung der Dinge selber. Beide wurden daher, da in Alexandrien griechische Philosophie, chaldäischer oder ägyptischer Aberglaube und jüdische Theologie sich begegnet hatten, Gegenstand der Spekulation, und sind es in Palästina, wo die Essäer ihre Geheimlehre hatten, wie auch in Babylon geblieben, als die Gedankenarbeit des Talmuds abgeschlossen und eine neue Strömung in das Bett der jüdischen Literatur einmündete.

LANGE, Johan Peter (*Professor): Grundriß der Bibelkunde (Heidelber, 1881)
(S. 32) Der Kanon der Essäer war ein durchweg spiritualistisch zergliederter Kanon, dessen Richtung am meisten die jüdische Kabbalah entspricht.
Die Essäer betrachten das Alte Testament als eine Mischung von mehreren Offenbarungen und menschlichen Interpolationen; ihr Ziel ist die Kabbala.

WISSMANN, Otto (*Professor): Geschichte des Idealismus (Braunschweig, 1894)
(S. 181-182) Torah und Kabbalah
Die Anhänger dieser Sekte werden dargestellt als Verehrer der Weisheit, ασΧηται σοφιΑς, als solche die die Erkenntnis (ϑεωια) der Natur und all dessen, was in ihr ist, suchen, die allein der Seele leben, Bürger des Himmels und der Welt, dem Vater und Schöpfer des Alls wahrhaft in Tugend ergeben.
Für die Weltschöpfung legten sie der Siebenzahl eine mystische Bedeutung bei; im Lichte sahen sie den kosmischen Ausdruck des göttlichen Wesens und in der Sonne dessen vollkommenstes Symbol. Die Lehre von den Engeln war bei ihnen eine Geheimlehre; jeder in der Bund Aufzunehmende mußte schwören, die Bücher der Sekte und die Namen der Engel keinem Fremden zu offenbaren.

[20] - HAUPT, Erich (*Professor): Der erste Brief des Johannes. Ein Beitrag zur biblischen Theologie (Colberg, 1869)
(S. 254) Bei der christlichen Taufe freilich sind das Wasser und die Geistesmitteilung in der Taufe allerdings so untrennbar verbunden, dass sehr wohl durch das Wort Wasser das Ganze, auch das himmlische Gut, bezeichnet werden kann: irdisches Zeichen und himmlisches Gut liegen im Sacrament eben untrennbar ineinander. Ganz anders stand es aber bei der Taufe Johannis. Die war durchaus kein sacramentaler Act und gab an sich gar nicht den heiligen Geist, so wenigm dass gerade im Gegensatz zu seiner eigenen Taufe Johannes sagen konnte, Christus werde mit dem heiligen Geiste taufen: vergl. Ev. 1,33.

[21] - http://lexikon.katolikus.hu/K/keresztség.html
Magyar Katolikus Lexikon
keresztség

[22] - http://lexikon.katolikus.hu/J/János keresztsége.html
Magyar Katolikus Lexikon
János keresztsége

[23] - SCHNECKENBURGER, Matthias: Ueber das Alter der jüdischen Proselyten-Taufe und deren Zusammenhang mit dem johannischen und christlichen Ritus (Berlin, 1828)
(S. 54) Johannes taufte und hielt einen Jüngerkreis um sich auch nach Jesu Auftreten; ja er erwartete ohne Zweifel den eigentlichen glanzvollen Auftritt des Messias, wie seine Jünger, Act. 19,23, erst später, er wollte bloß den Weg bereiten. Die Johannes-Jünger wurden wieder getauft, und dabei ausrücklich bemerkt, daß die Johannes-Taufe nur eine Hinweisung auf den kommenden Messias gewesen sey.

[24] - TERTULLIAN (Übersetzt: Franz Anton von Bernard): Q. Sept. Flor. Tertullian`s sämmtliche Schriften, Zweiter Band (Augsburg, 1838)
(S. 19) XV. Von der Taufe
Worauf der Herr, nach der Taufe in die Wüste zurückgezogen und vierzig Tage fastend, darthat, daß der Mensch Gottes nicht vom Brode lebe, sondern vom Worte Gottes; und daß die Versuchungen der Böllerey und Unmäßigkeit des Bauches durch die Enthaltsamkeit vernichtet werden.

[25] - http://www.archivioradiovaticana.va/storico/2016/03/15/ferenc_pápa_keddi_homíliája_jézus_szeretetből_megsemmisül/hu-1215544

[26] - DÖLLINGER, Johann Joseph Ignaz von (*Professor, Rektor der Universität München): Christenthum und Kirche in der Zeit der Grundlegung (Regensburg, 1868)
(S. 41) Darauf aber bezeugte er sein Erlösungswerk als vollbracht, und indem er seinen Geist in die Hände seines Vaters befahl, starb er, am Freitag den 15ten Nisan oder 7ten April 783, J. 30 der christlichen Aera. Die außenordentlichen Naturerscheinungen bei seinem Tode, die Sonnenfinsterniß und das Erdbeben deuteten an, wie die ganze Natur in die Mitleidenschaft bei dem Tode ihres Gebieters gezogen war, und der Riß in dem das Allerheiligste verdeckenden Tempelvorhang zeigte, wie durch den Tod des Erlösers die Scheidewand gefallen, und der ganzen Menschheit der Zutritt zum Allerheiligsten, zum Reiche Gottes auf Erden geöffnet sei.

SZÁNTÓ, Konrád: A Katolikus Egyház története, III. kötet (Budapest, 1987) ISBN 9633634822
(43. old.) Phlegon, aki Hadrianus császár (117-138) felszabadított rabszolgája volt, írja a kisázsiai Trallészből: A 202. olympias negyedik évében teljes napfogyatkozás állott be, amilyent azelőtt sohasem észleltek, és a nap hatodik órájában beállt az éjszaka, úgy hogy az égen a csillagok is láthatóvá lettek. Egész Bithiniát hatalmas földrengés látogatta meg, és Nicea legnagyobb részét elpusztította. ("Scriptores rerum mirabilium Graeci", edidit Antonius Wetermann, Brunsvigiae 1839. 205-212. o.)
A jelzett teljes napfogyatkozás és földrengés Krisztus életének 32/33-ik évében volt. Számos történész szerint a földrengés Palesztinat is megrázta s a napfogyatkozás ott is fellépett, mégpedig akkor, amikor Jézus Krisztus meghalt a keresztfán.

[27] - LANGE, Johann Peter (*Professor): Das Leben Jesu nach den Evangelien dargestellt, Zweites Buch, Dritter Theil (Heidelberg, 1846)
(S. 1603-1604) Ueber die Erwähnung der von den Evangelisten berichteten Verfinsterung der Erde bei alten Schriftstellern vergl. Neander S. 756. "Häufig berufen die Kirchenväter der ersten Jahrhunderte auf das, was Phlegon, der Verfasser einer Chronik unter dem Kaiser Hadrian über dieß Ereigniß sagt. Eusebius führt in seiner Chronik dessen eigne Worte an unter dem vierten Jahre der 202 Olympiade: έκλειψις ήλίου μέγίστη τών έγνωσμένων πρότερον, καί νύς ώρα έκτη τήςήμέρας έγένετο ώστε καί άστέρας έν ούρανώ φανήναι." Ein großes Erdbeben in Bithynien habe einen großen Theil Nizäa zerstört. L. c. p. 614. - Somit war also die von Phlegon erwähnte Sonnenfinsterniß auch keine gewöhnliche, sondern ein Phänomen, welches mit einem großen Erdbeben zusammenhing. Wenn also Hug bemerkt, die Stelle Phlegons passe nicht hieher, weil er von einer Sonnenfinsterniß rede, die zur Zeit der israelitischen Ostern undenkbar sei - so hat er die nähere Beziehung jener Sonnenfinsterniß auf das Erdbeben übersehen.

MÖSL, Vital: Geistliche Reden auf die Festtage des Jahres, Zweene Theile, Erster Theil (Salzburg, 1774)
(S. 134-135) Phlegon ein Heid, ein Freygelassener des Kaisers Adrians erzehlet die wunderbare Finsterniß, und das Erdbeben, welche sich bey dem Tode Jesu Christi ereignet haben. Er sagt (De Olymp. L. 13.): In dem vierten Jahre der 202. Olympiade ereignete sich eine so grosse und erstaunenswürdige Sonnenfinsterniß, dergleich man noch niemal gesehen hat. Der Tag verwandelte sich um die sechste Stunde in eine so schwarze Nacht, daß man die Sterne an dem Himmel sehen konnte. Zu gleicher Zeit spürte man in Bythinien eine starkes Erdbeben, wodurch in der Stadt Nicäa viele Häuser über den Haufen geworfen wurden.

ABHANDLUNGEN der Churfürstlich-baierischen Akademie der Wissenschaften, Sechster Band, welcher die philosophischen enthält (München, 1769)
DOMINICUS VON LINBRUNN: Versuch eines neuen chronologischen Systems über das Sterbjahre Jesu Christi
(S. 81) Das sicherste Kennzeichen des Sterbjahres Christi ist wohl jene wunderbare Sonnenverfinsterung, die sich der evangelischen Geschichte gemäß bey dem Tod Christi ereignet, und ganze 3 Stunden lang gedauert hat, zu einer Zeit, da der Mond der Sonne gerade entgegen stand, und wo folglich nach dem ordentlichen Lauf der Natur keine Sonnenfinsterniß seyn konnte. Diese außerordentliche Finsterniß mit zugleich erfolgtem Erdbeben haben sogar auch einige heydnische Geschichtschreiber aufgezeichnet, wovon hauptsächlich Phlegon Trallianus gerühmt wird, der dieselbe, wie aus dem Chronicon des Eusebius zu ersehen, auf das 4te Jahr der 202ten Olympiade angegeben hat. (Eusebius in Chronico ad annum Christi 33. Phlegon in 13 Volumine ita seribit CCII. Olympiad. anno 4. Ecclypsis solis magna fuit, quanta numquam antea contigisse legitur, nox enim hora sexta diei tanta fuit, ut etiam Astra in Cælo apparerent, ingentique tremore terra mota est circa Bythiniam.)
(S. 82-83) Es ist aber dennoch dabey noch zu erinnern, daß Phlegon die Jahr der olympischen Spiele nur von den Sommermonathen gezählet, wie es auch Censorinus, Dionysius von Halicarnaß und mehr andere Geschichtschreiber von dem 2. und 3ten Jahrhundert gethan haben, oder wie oben der Anfang der Stadt Rom in das erste Jahr der 7ten Olympiade gesetzt worden, das ist, gleichwie Dionysius hiermit nichts anders sagen wollen, als daß die Stadt Rom in dem julianischen Jahr zu erbauen angefangen worden, in welchem das 7te olympische Spiel eingefallen ist, also hat auch Phlegon in Beschreibung dieser Finsterniß kein anders, als jenes Jahr anzeigen wollen, in welchem das vierte der 202ten Olympiade zu laufen angefangen hat, wiewohl in dem Monath März, wo dieses geschehen, noch das dritte Jahr dieser Olympiade im Gang gewesen ist.

[28] - https://szentiras.hu/SZIT/Ez9
Szent István Társulati Biblia

http://maranatha.uw.hu/Biblia/ez.htm
A Katolikus Biblia - Szent István Társulat

https://www.bibliacatolica.com.br/die-bibel/das-buch-ezechiel/9/
Bíblia Católica Online
(Das Buch Ezechiel 9,3-6)
Die Herrlichkeit des Gottes Israels schwebte von den Kerubim, über denen sie war, hinüber zur Schwelle des Tempels. Er rief den Mann, der das leinene Gewand anhatte und an dessen Gürtel das Schreibzeug hing. Der Herr sagte zu ihm: Geh mitten durch die Stadt Jerusalem und schreib ein T auf die Stirn aller Männer, die über die in der Stadt begangenen Gräueltaten seufzen und stöhnen. Und ich hörte, wie er zu den anderen sagte: Geht hinter ihm her durch die Stadt und schlagt zu! Euer Auge soll kein Mitleid zeigen, gewährt keine Schonung! Alt und jung, Mädchen, Kinder und Frauen sollt ihr erschlagen und umbringen. Doch von denen, die das T auf der Stirn haben, dürft ihr keinen anrühren. Beginnt in meinem Heiligtum! Da begannen sie bei den Ältesten, die vor dem Tempel standen.

[29] - https://archiv.katolikus.hu/kek/kek01420.html
1505.

[30] - CASPERS, A.: Christi Fusstapfen in vier Büchern (Leipzig, 1861)
(S. 3) Seine Geburt weist auf Seinen Tod. Sein kommen in die Welt weist auf Sein Gehen aus der Welt.

[31] - http://lexikon.katolikus.hu/H/Háromkirályok.html
Magyar Katolikus Lexikon

[32] - http://lexikon.katolikus.hu/K/krisztológia.html
Magyar Katolikus Lexikon

[33] - - A TÓRA.
Mózes harmadik könyve
Iskolai használatra (1922)
Fordította: Dr. Bernstein Béla

[34] - DER SAMMLER - Ein Blatt zur Unterhaltung und Belehrung Beilage zur Augsburger Abendzeitung (30. Dezember 1873; Nr. 144)
(S. 573) Die Unglückstage
Die Masuren wiederum stimmen den Tyrolern in Bezug auf den 1. Dezember bei, behaupten jedoch, daß am 1. April Judas der Verräther sich erhängt und am 1. August Kain seinen Bruder Abel erschlagen habe.

DEUTSCHES VOLKSBLATT FÜR MÄHREN (Olmütz, Samstag 29. November 1873; Nummer 48.)
(S. 3) Die Unglückstage
Die Masuren wiederum stimmen den Tirolern in Bezug auf den 1. Dezember bei, behaupten jedoch, daß am 1. April Judas der Verräther sich erhängt und am 1. August Kain seinen Bruder Abel erschlagen habe.

GÖTTERT, Karl-Heinz: Daumendrücken - Der ganz normale Aberglaube im Alltag (Stuttgart, 2004) ISBN 9783159503059 (S. 207) Aprilscherz
Ist es >christlicher< gemeint, nämlich mit der Tatsache verbunden, dass sich am 1. April Judas erhängt hat?

TOEPPEN, Max: Geschichte Masurens. Ein Beitrag zur preußischen Landes- und Kulturgeschichte (Danzig, 1870)
(S. 506-507) Die schlimmsten der bösen Tage sind der 1, April, an welchem sich Judas der Verräther erhängt hat, der 1. August, an welchem Kain seinen Bruder Abel erschlug, und der 1. December, an welchem Sodom vom Erdboden vertilgt wurde.

UJVÁRY, Zoltán: Népszokások és népköltészet - Válogatott tanulmányok (Debrecen, 1980)
(474. old.) Ehhez meglepően hasonlít a következő példa Arad megyéből: "Kíválóan szerencsételen napok április 1, mert e napon akasztotta fel magát Júdás;"

http://miepit.gportal.hu/gindex.php?pg=23541575&nid=5119688
Dr. Tóth Judit : Szent Korona, a mágikus pecsét c. könyvének ismertetése
A könyvből megtudhatjuk, hogy Húsvét és Pünkösd miért akkor van, amikor van, és az is kiderül, hogy a hagyományok szerint Júdás halálának napja április 1-je, ekkor vetett véget életének önkezével az áruló apostol. Jézus Krisztus ekkor éppen Pilátus előtt állt. Egy napon haltak meg!

http://www.fszek.hu/konyvtaraink/...
Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár
2011-09-15 09:10:11
Bolondok napja
Április 1-je az indás növények vetőnapja is volt, minden más munka végzésére szerencsétlennek tartották ezt a napot, mert a nép úgy hitte, Júdás ezen a napon akasztotta fel magát.

https://www.alon.hu/aktualis/2020/03/...
Április havi népi megfigyelések, babonák és ünnepek
Április 1. Hugó valamint Júdás felakasztásának a napja: nem jó kezdő nap, semmit sem kell (szabad) ezen a napon elkezdeni. Hugó előtt nem szabad elkezdeni a szőlő metszését!

https://www.heiligenlexikon.de/Kalender/Monat_April.html
Ökumenisches Heiligenlexikon
April
Nach christlicher Legende soll Judas Ischariot, der Verräter Jesu, an einem 1. April geboren worden sein oder aber sich per Strick das Leben genommen haben. Auch soll Luzifer an einem 1. April in die Hölle hinabgefahren sein. So gesehen ist dieser Tag ein Unglückstag.

https://www.brauchtum.de/de/sommer/aprilscherz.html
Bonifatiuswerk der deutschen Katholiken e.V. - Paderborn
Vielfach gilt aber der erste Tag eines Monats als Unglückstag, drei davon sogar als die unglückintensivsten. An erster Stelle gilt dies wiederum für den 1. April. Als Begründungen werden angeführt: An diesem Tag wurde Judas Iskariot geboren, an diesem Tag erhängte sich Judas Iskariot, an diesem Tag fand der Himmels- oder Engelsturz statt, bei dem Satan aus dem Himmel gestoßen wurde.