2, A sínai szövetségkötés

Ebben a fejezetben tárgyaltak képezik tulajdonképpen az Ószövetség fundamentumát, hiszen a Tórát is annak a Mózesnek tulajdonítják, aki a magyarázatok szerint isteni utasításra kivezette népét Egyiptomból (exodus - jeciát Micrájim), majd a Sínai-hegyen örök szövetséget kötött vele JHVH, amely kiválasztotta magának a világ összes népe közül a zsidó népet abból a célból, hogy uralkodjanak majdan a többi nép felett:

"Most azért, ha engedelmesen hallgattok szavamra, és megtartjátok szövetségemet, akkor, bár enyém az egész föld, valamennyi nép közül ti lesztek az én tulajdonom. Papok királysága és szent népem lesztek" (Mózes II. 19,5-6)
"Hiszen te Istenednek, az Úrnak szent népe vagy. Téged választott ki Istened, az Úr valamennyi nép közül, amely a földön él, hogy az ő tulajdon népe légy." (Mózes V. 7,6)
"Mégis csak a te atyáidat kedvelte meg az Úr, őket szerette, és az ő utódaikat, titeket választott ki valamennyi nép közül. Így van ez ma is." (Mózes V. 10, 15)
"Hiszen te Istenednek, az Úrnak szent népe vagy. Téged választott ki az Úr valamennyi nép közül, amely a földön él, hogy az ő tulajdon népe légy." (Mózes V. 14,2)
"Bizony, megáld téged Istened, az Úr, ahogyan megígérte neked. Te kölcsönadsz a többi népnek, de magad nem szorulsz kölcsönre, uralkodsz a többi népen, de azok nem uralkodnak rajtad." (Mózes V. 15,6) [1]

A Tóra értelmében JHVH átkokkal és pusztulással fenyegette meg az Ószövetségben hívőket arra az esetre, amennyiben nem tartanák be maradéktalanul utasításait:

"De ha nem hallgatsz az Úrnak, a te Istenednek szavára, ha nem tartod meg, és nem teljesíted minden parancsolatát és rendelkezését, amelyet ma megparancsolok neked, akkor rád szállnak mindezek az átkok, és kísérni fognak téged: Átkozott leszel a városban, és átkozott leszel a mezőn." (Mózes V. 28,15-16)
"A köztetek élő jövevény mindinkább föléd kerül, te pedig egyre alább hanyatlasz. Ő fog neked kölcsönadni, nem te kölcsönzöl neki, ő lesz az úr, te pedig a szolga. Rád szállnak mindezek az átkok, üldöznek és kísérni fognak téged, míg el nem pusztulsz, mert nem hallgattál Istenednek, az Úrnak a szavára, nem tartottad meg parancsolatait és rendelkezéseit, amelyeket megparancsolt neked." (Mózes V. 28,43-44) [1]

Az Ószövetség vallása nem térítő vallás, ezzel szemben a másik két ábrahámita vallás (keresztény, iszlám) térítő vallások, melyeknek etikai parancsolatai, előírásai általában máshogy festenek:

"Ti azonban szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót, és adjatok kölcsön, semmit sem várva érte: nagy lesz akkor a jutalmatok, és Magasságos fiai lesztek, mert ő jóságos a hálátlanok és gonoszok iránt. Legyetek irgalmasok, amint a ti Atyátok is irgalmas!" (Lukács 6,35-36) [1]

A Bibliában propagált kétféle, egymásnak sok esetben homlokegyenest ellentétes etikai diktátumok egy és ugyanazon Istentől erednek úgymond, aki a Tórában a többi nép eladósítására utasítja követőit, azzal fenyegetve meg őket, hogy más népek szolgáivá válnak, míg el nem pusztulnak, amennyiben nem tartanák be a Tóra rendeleteit. A Pál-féle kereszténységnek szánt erkölcsi előírások alapján azonban a Biblia Istene jóságos és irgalmas, ezért szeressék a követői ellenségeiket és adjanak kölcsönt másoknak úgy, hogy azt ne várják vissza. Az itt felvázolt etikai elvárások feltétlenül eltérő eredményre kell vezessenek...

Ezután a rövid vallásfilozófiai prológus után térjünk rá Mózes személye hitelességének vizsgálatára. Nemcsak Ábrahám, Sára, Izsák, Rebeka, etc. egykori létezésének történelmi realitását vonják kétségbe elfogulatlan, elkötelezettlen kutatók, hanem Mózes léte mellett az egyiptomi fogságot, a kivonulást és magát a sínai szövetségkötést is. A Tel-Aviv-i Egyetem Régészeti Intézetének volt igazgatója, Israel Finkelstein (1949 -) professzor és az USA-ban elő Neil A. Silbermann (1950 -) régészprofesszor a "Keine Posaunen vor Jerico" című közösen írt könyvükben azt hangoztatják, hogy se a zsidók egyiptomi tartózkodásának, se a kivonulásuknak, se pedig a 40 évig "tartó" pusztai vándorlásuknak nincsen semmilyen nyoma az Ószövetségben írtakon kívül [2].

Mózest, mint a Tóra alkotóját a protestáns teológus professzor, Julius Wellhausen (1844 - 1918) is joggal vonta kétségbe, aki az ószövetségi kutatások professzora is volt egyben. Ugyanezt tette már közel két évszázaddal előtte a szefárd zsidó család gyermekeként Amszterdamban született filozófus, Baruch Spinoza (1632 - 1677), aki a Spanyolországban született Abraham ben Meir ibn Esra (1092 - 1167) zsidó író és tudós nyomán tamáskodott a Tórának Mózes általi szerzőségét illetően, mert szerinte a későbbi időkben kellett az keletkezzen.

Friedrich Wilhelm Nietzsche (1844 - 1900) filozófus professzor "Az Antikrisztus" című könyvének 26. fejezetében foglalja össze kutatásai eredményét és élettapasztalatát a Bibliával kapcsolatosan, amit feltétlenül érdemes áttanulmányoznia mindenkinek [3].

Magától értetődően foghíjas lenne ezen fejezet, amennyiben nem történne említés Dr. Visi Tamás filozófusnak, hebraisztika és középkorkutatónak az I. Eötvös Konferencián, 2000. március 25-26-án tartott nagyon találó "Olyan rég volt, hogy sohasem volt" című előadásáról. A tudós elfogulatlanul és korrekt módon tárta hallgatósága elé az Izrael vallástörténetével foglalkozó kutatók végkövetkeztetéseit. Hogy csak a legfontosabbakat említse az ember ezek közül: - Izraelnek az Ószövetségben felvázolt történelme nem több, mint irodalmi fikció; - a babiloni száműzetést megelőzően még nem létezett az izraeli etnikai tudat; - semmilyen régészeti nyoma nem található az "egyiptomi fogságnak" se pedig az exodusnak [4].

A szászországi Bad Schlema-ban, 1962-ben született Michael Klonovsky író és újságíró tollából származik egy feltétlenül figyelemre méltó cikk, "Gab es Moses?" ("Létezett Mózes?") címmel [5]. Azt taglalja benne, miszerint bár mindenki ismeri az ószövetségi törvényhozót, azaz Mózest, de a tudományos kutatások személyét már régen nem kezelik valóságos történelmi alanyként. Arra is kitért Klonovsky, hogy amikor a Budakesziről származó Joschka Fischer (1948 -), Németország volt külügyminisztere 1999.02.08-án a Sínai-félsziget felett repült át a gépével, a vele együtt utazó újságíróknak az égő csipkebokorról illetve a Tízparancsolat kihirdetéséről tartott kiselőadást. Klonovsky miután említést tett Ezer Weizman (1924 - 2005) beszédéről, arról ír, hogy Mózes a Biblián kívüli forrásokban először csak az i.e. 3. században bukkant fel. Az exodus a valóságban csak megközelítőleg ezer esztendővel később kristályosodott ki az emberi fantazia eredményeként. Aztán megemlítette Rolf Krauss (1942 -) egyiptológus professzor véleményét is, aki szerint a Tórát egy jól képzett személy alkothatta az i.e. 480 és 420 közötti időszakban [6].

Ezek a megalapozott állítások persze az izraeli politikusokat és vallási vezetőket nem befolyásolják abban, hogy a zsidók történelmét permanens módon az "egyiptomi szolgaságtól" kezdve eredeztessék. Legszemléletesebb példája ennek Ezer Weizman (1924 - 2005) néhai izraeli államelnöknek (1993 - 2000) 1996.01.16-án, a berlini Bundestag-ban, héber nyelven megtartott beszéde. Weizman történelmi ténynek tüntette fel Ábrahámot, az egyiptomi kivonulást és a sínai szövetségkötést is [7].

Annak ellenére, hogy nagy valószínűséggel nem lehet ezeket valóságos történelmi eseményként kezelni, mégis, mint az előző fejezetben, feltétlenül érdemes jobban megvizsgálni az utóbbi két elképzeléshez kapcsolódó magyarázatokat. Az exodus a vallásos elképzelések értelmében előképe a napjainkra tervezett megváltásnak (geula-nak), mivelhogy hasonlóan fog végbemenni a tervek szerint azzal a különbséggel, hogy ez az egész emberiséget érinteni fogja:

"A végső megváltás hasonló módon fog bekövetkezni, mint az egyiptomi szolgaságból való megváltás és a kivonulás. Miképpen elküldte az Örökkévaló Mózest, hogy élére álljon az Egyiptomból való szabadulásnak, ugyanúgy fogja a Messiás az egész világot a végső megváltásba vezetni." [8]

Ennek jobb megértése érdekében röviden összefoglalva tekintsük át a Tórában olvasható egyiptomi kivonulást. Mivel a fáraó nem volt hajlandó Mózes kérésére elengedni a zsidókat Egyiptomból, ezért Egyiptomot tíz csapás érte (Nílus vize vérré változott (Mózes II. 7,20), békák lepték el Egyiptomot (Mózes II. 8,2), szúnyog invázió (Mózes II. 8,13), bögöly invázió (Mózes II. 8,20), dögvész (Mózes II. 9,6), hólyagos fekély (Mózes II. 9,10), jégeső (Mózes II. 9,23), sáskajárás (Mózes II. 10,13), háromnapos sötétség (Mózes II. 10,22), Egyiptom elsőszülött fiainak megölése). Az első kilenc csapás közül JHVH hetet Mózesen és Áronon keresztül vitte végbe, a bögöly inváziót, a dögvészt és az Egyiptom elsőszülött fiainak megölését már személyesen. Az utóbbit az alábbi módon részletezi a Tóra:

"Azután ezt mondta az Úr Mózesnek és Áronnak Egyiptom földjén: Ez a hónap lesz az első hónapotok. Ez lesz számotokra az első az év hónapjai között. Mondjátok meg Izráel egész közösségének: Ennek a hónapnak a tizedikén vegyen magának családonként mindenki egy bárányt, házanként egy-egy bárányt." (Mózes II. 12,1-3)
"Ennek a hónapnak a tizennegyedik napjáig tartsátok magatoknál, azután estefelé vágja le Izráel egész gyülekezeti közössége. Vegyenek a vérből, és kenjék a két ajtófélfára és a szemöldökfára azokban a házakban, ahol megeszik. Még ugyanazon az éjszakán egyétek meg a húst: tűzön megsütve, kovásztalan kenyérrel; keserű füveket egyenek hozzá. Ne egyétek nyersen, se vízben főzve, csak tűzön megsütve, és a feje, a lábszárai és a belső részei együtt legyenek. Ne hagyjatok belőle reggelre. Ha mégis marad belőle reggelre, azt égessétek el. Így egyetek: legyen derekatok felövezve, sarutok a lábatokon, bototok a kezetekben, és sietve egyétek: az Úr páskája ez. Mert átvonulók ezen az éjszakán Egyiptom földjén, és megölök minden elsőszülöttet Egyiptom földjén, akár ember, akár állat az. ítéletet tartok Egyiptom minden istene fölött - én, az Úr. De az a vér jel lesz a házakon, amelyekben vagytok. Ha meglátom a vért, akkor kihagylak benneteket, és nem ér majd pusztító csapás titeket, amikor megverem Egyiptom földjét. Legyen ez emléknap a számotokra, és ünnepeljétek meg az Úrnak nemzedékről nemzedékre. Örök rendelkezés az, hogy megünnepeljétek. Hét napig kovásztalan kenyeret egyetek. Még az első napon távolítsátok el a kovászt a házaitokból. Ki kell irtani Izraelből mindenkit, aki kovászosat eszik az első naptól a hetedikig." (Mózes II. 12,6-16)
"Történt azután éjfélkor, hogy megölt az Úr minden elsőszülöttet Egyiptom földjén: a trónján ülő fáraó elsőszülöttjét csakúgy, mint a tömlőcben lévő foglyok elsőszülöttjét meg a háziállatok valamennyi elsőszülöttjét." (Mózes II. 12,29) [1]

A fáraó végül hivatta Mózest és Áront, és engedélyt adott a zsidók távozásához Egyiptomból. Persze nem távoztak üres kézzel, mivelhogy JHVH bíztatására elkérték szomszédaik arany és ezüst ékszereit (Mózes II. 12,35), amiket magukkal is vittek.

Pozsony egykori neológ főrabbijának, Mahler Salamonnak (1823 - 1895) a fia, Mahler Ede (1857 - 1945) professzor, orientalista természettudós, egyiptológus és csillagász teóriája szerint a kilencedik csapással kapcsolatos három napos sötétség oka az i.e. 1335.03.13-án megvalósult gyűrűs napfogyatkozás kellett legyen [9]. Ponori Thewrewk Aurél (1921 - 2014) csillagász és kronológus szintén egy gyűrűs napfogyatkozást jelölt meg a három napos sötétség forrásaként, nevezetesen az i.e. 1262.04.14-i napfogyatkozást [10]. Ezeknek az elméleteknek az a szépséghibája, hogy egy gyűrűs napfogyatkozás alkalmával a Hold látszólagos mérete kisebb, mint a Napé, ennek következtében a napfogyatkozás folyamán a Nap széle látható és a Hold nem vet árnyékot a földre, mint ahogy ez a teljes napfogyatkozás alatt történni szokott. A két említett gyűrűs napfogyatkozás alkalmával nem jött létre még rövid időre se komolyabb elsötétedés. Mahler Ede Babiloni Talmudra (Sabbat 87b) hivatkozva állítja, hogy a kivonulás Egyiptomból egy csütörtöki napon történt, csakhogy ugyanitt a Babiloni Talmud (Sabbat 88a) egy pénteki napot is emleget ezzel kapcsolatosan [11]...

A három napos sötétség kizárólagosan csak az író (Ezsdrás) fantáziájának termékeként könyvelhető el, az isteni beavatkozás nyomatékosabb szemléltetése céljából, ami szintén megtalálható az Újszövetségben is, Jézus kínhalálával kapcsolatosan (Máté 27,45; Márk 15,33; Lukács 23,44). Az utóbbi esetben sem kezelhető ez valóságos eseményként.

Az i.e. V. század közepe óta, amióta Ezsdrás megismertette Izrael népét a Tórával, minden évben, niszán hónap 14-én éjjel virrasztanak az Ószövetségben hívők:

"Virrasztott az Úr azon az éjszakán, amikor kihozta őket Egyiptomból. Ez az éjszaka ezért az Úré: Virrasszon azon Izráel minden fia nemzedékről nemzedékre!" (Mózes II. 12,42) [1]

A feltételezett kivonulás Egyiptomból a Tóra elmondása szerint egy "abib" hónaphoz kötődik:

"Ma, ábíb (*abib) hónapban vonultok ki." (Mózes II. 13,4)
"Tartsd meg a kovásztalan kenyerek ünnepét! Hét napig egyél kovásztalan kenyeret, ahogyan megparancsoltam neked, az ábíb hónap megszabott idején, mert akkor jöttél ki Egyiptomból." (Mózes II. 23,15)
"Tartsd meg a kovásztalan kenyér ünnepét! Hét napig egyél kovásztalan kenyeret, ahogyan megparancsoltam neked, az ábíb hónap megszabott idején, mert ábíb hónapban jöttél ki Egyiptomból." (Mózes II. 34,18)
"Ügyelj az ábíb hónapra, és tartsd páskát Istenednek, az Úrnak, mert ábíb hónapban hozott ki téged Egyiptomból - egy éjjel - Istened, az Úr." (Mózes V. 16,1) [1]

Ez az "abib" hónap kellene legyen a héber naptár első hónapja, és ennek első napja pedig az újév. A zsidó hagyományok szerint négy újév van:

"Négy újesztendő van. Niszán (az első tavaszi hónap) elseje a királyok és az ünnepek újéve, elul (az utolsó nyári hónap) elseje a tizedek újéve, tisri (az első őszi hónap) elsején minden világra jött lélek (minden élő) elvonul Előtte, mint a sorozásra váró katonák, s (végül) svát hónap elsején, mások szerint 15-én van a fák újéve." [12]

A hivatalos állásfoglalás értelmében a feltételezett exodus niszán hónapban valósult meg, tehát a Tórában szereplő "abib" hónap azonos kellene legyen a II. Hillel (zsidó pátriárka: i.sz. 350 - 365) által i.sz 359-ben megalkotott zsidó naptár niszán hónapjával. II. Hillel ötlete alapján a héber időszámítás kezdete i.e. 3761.10.07. tisri 1., ami úgymond a a "világ teremtésének" (Anno Mundi) napja volt:

(Direkt fotó)

Az elmúlt időszak hatalmas technikai és tudásbeli fejlődése arra késztette az érdekelteket, hogy a "világ teremtése" helyett az említett dátum inkább legyen az "ember (Ádám) teremtésének" a dátuma, amihez szintén nincsen semmi köze... Mivel a zsidó naptárral korábban csak a Szanhedrin foglalkozhatott, mert titkos tudományként kezelték [13], ezért nehezen képzelhető el, hogy a II. Hillel által összeállított naptár ünnepnapjai korrekt módon lettek volna elhelyezve a kombinált holdnaptárban. Természetesen ugyanez a helyzet a keresztény és más egyéb naptárak esetében is. A "világ teremtésének" évére nézve számos elmélet létezik [14].

A Tórában egy rendszeresen visszatérő motívumként figyelhető meg a JHVH-nak tulajdonított Egyiptomból való szabadulás koncepciójának ismételgetése (Mózes II. 13,14/16; 18,1; 19,3-6; Mózes IV. 23,22; 24,8; Mózes V. 4,20; 6,20-21; 9,26; 16,1; 26,8; etc.), ami a hívő tömegekben nemcsak a nemzeti összetartozást hivatott elmélyíteni, hanem értelemszerűen a kiválasztottságtudatot is. A Szombathelyen született, ma Izraelben élő aggastyán főrabbi, Menáchem Meron (1921 -) azt írja, az 1999-ben, Budapesten kiadott "Az élő biblia" című könyvében, hogy a bibliai magyarázatokban a szellemi-vallási felbuzdulás minden esetben a Peszách ünneppel hozható kapcsolatba [15]. Ezsdrás is ezt az ünnepet aknázta ki Izrael egységének és az újdonsült egyistenhitnek megvalósítása, illetve megismertetése/elismertetése céljából.

Az előző fejezetben (II./1. [7]) már említés történt arról, hogy a legősibb zsidó szakrális fúvós hangszernek, a sófárnak megszólalását, JHVH kiemelkedően fontos fellépéseivel hozzák kapcsolatba. Ennek értelmében az Ábrahám által Izsák helyett feláldozott kos bal szarvából készült sófár Immánuel születését és a holtak feltámadását jelezte 1999.08.11-én, a jobb szarvából készült sófár pedig az ószövetségi tradíció szerint Mózes és JHVH általi szövetségkötéskor szólalt meg a Sínai-hegyen:

-1335.10.16. 01:32 UT +2.00 Jeruzsálem
Nap-Hold konjunkció:11,2°Mérleg; -Uránusz oppozíció:17,7°Kos; -Mars quadrat:10,8°Rák; -Szaturnusz oppozíció:13,4°Bak (6,9°)
(részleges-partiell napfogyatkozás)

(Direkt fotó)

(Direkt fotó)
Rosslyn-kápolna, Mózes szarvakkal és kőtáblával

"A harmadik napon pedig virradatkor mennydörgés, villámlás és sűrű felhő támadt a hegyen, és igen erős kürtzengés. Ekkor az egész nép a táborban reszketni kezdett félelmében. Mózes ekkor kivezette a népet a táborból az Isten elé, és ők megálltak a hegy lábánál. Az egész Sínai-hegy füstbe borult, mert leszállt rá tűzben az Úr. Füstje úgy szállt föl, mint az olvasztókemence füstje, és az egész hegy erősen remegett. A kürtzengés egyre csak erősödött. Mózes beszélt, és az Isten mennydörgésben felelt neki. Leszállt tehát az Úr a Sínai-hegyre, a hegy csúcsára." (Mózes II. 19,16-20) [1]

Mind a három esetben (Ábrahám emberáldozat kísérlete, sínai szövetségkötés, Immánuel születése - holtak feltámadása (Jelenések könyve 20,5)) azonos felépítésű kozmikus kereszt megjelenéséről volt szó a zodiákusban, melyek értelemszerűen a Schemhamphoras kozmikus forrásai voltak. Mahler Ede elgondolásának (kilencedik csapás - három napos sötétség: -1334.03.13.) időpontja közelíti meg a legjobban az évszázadok alatt napvilágot látott teóriák [16] közül az itt prezentált kozmikus kereszt kialakulásának dátumát, de persze ez nem azt jelenti, hogy az ötlete helyénvaló lett volna.

A Babiloni Talmud szerint a Sínai-hegyen szállt le a világ népeivel szembeni gyűlölet [17], és az az idegen, aki a Tórával foglalkozik az halált érdemel [18].

Woodpecker 61 oldalas karikatúra képregényéből idéznék két éppen ideillő rajzot:

(Direkt fotó)

Az elbeszélések szerint Mózes nemcsak a Tízparancsolatot kapta meg JHVH-tól (Mózes II. 20,1-17), hanem a zsidó jogrend fundamentumát képező 613 micvot-ot, vallási parancsot (248 cselekvésre kötelező törvényt /365 tiltást) is, ami tulajdonképpen az összes ószövetségi etikai előírást magában foglalja. A 613, mint mennyiség kifejezője nem található meg a Tórában, mivelhogy ezt így a zsidó rabbik állapították meg a későbbiekben, amivel kapcsolatosan nem nevezhető egyértelműen egységesnek az álláspontjuk. A rabbinikus elképzelések szerint a világ népei számára összesen 7 noachita parancsolat (ne ölj, ne lopj, ne paráználkodj, etc.) adatott, amit be kellene tartsanak a nem zsidók, ezzel szemben az említett 613 micvot csak az Isten által "kiválasztott nép" számára van fenntartva:

"A zsidó embert elméletileg a Tóra 613 parancsolata (Tájgár l. o.) kötelezi, míg a nem zsidót csak a hét noachita törvény (l. o.). A zsidók magukat a kiválasztott népnek tartják, mivel az Örökkévaló kiválasztotta őket a monoteizmus vállalására és terjesztésére, és olyan kötelezettségeket rótt rájuk, amelyek a világ egyik nemzetét sem kötelezik. Az Örökkévaló és kiválasztott népe között kétoldalú szerződés van érvényben, (lásd 3Mózes 26. fejezet és 5Mózes 28. fejezet). A szerződés megszegése súlyos következményeket von maga után." [19]

A középkor legnagyobb talmudtudósának, Maimonidesnek a véleménye értelmében a Tóra parancsolatai megváltoztathatatlanok és örökérvényűek [20]. A kötelező jellegű és megmásíthatatlan előírások közül itt néhányat érdemes kiemelni, melyek más népeket érintenek:

"Semmit se tegyetek ahhoz az igéhez, amelyet én parancsolok nektek, se el ne vegyetek abból! Tartsátok meg Isteneteknek, az Úrnak parancsolatait, amelyeket én parancsolok nektek." (Mózes V. 4,2)
"Nálad nagyobb és erősebb népeket űz ki előled, hogy bevigyen téged, és neked adja földjüket örökségül. Így van ez ma is." (Mózes V. 4,38)
"Tartsátok meg, és teljesítsétek azt, amit Istenetek, az Úr, megparancsolt nektek, ne térjetek el attól se jobbra, se balra. Mindenben azon az úton járjatok, amelyet megparancsolt Istenetek, az Úr, hogy élhessetek, és jó dolgotok legyen, és hosszú ideig lakhassatok azon a földön, amelyet birtokba vesztek!" (Mózes V. 5,32-33)
"Maradjanak a szívedben azok az igék, amelyeket ma parancsolok neked. Ismételgesd azokat fiaid előtt, és beszélj azokról, akár a házadban vagy, akár úton jársz, akár lefekszel, akár fölkelsz! Kösd azokat jelként a kezedre, és legyenek fejdíszként a homlokodon. Írd azokat házad ajtófélfáira és kapuidra! Amikor bevisz téged Istened, az Úr arra a földre, amelyet esküvel ígért atyáidnak, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak, és ad neked nagy és szép városokat, amelyeket nem te építettél, minden jóval telt házakat, amelyeket nem te töltöttél meg, és megásott kutakat, amelyeket nem te ástál, szőlőket és olajfákat, amelyeket nem te ültettél, mégis ehetsz róluk jóllakásig, akkor vigyázz: ne feledkezz meg az Úrról, aki kihozott téged Egyiptom földjéről, a szolgaság házából!" (Mózes V. 6,6-12)
"Megsemmisíted mindazokat a népeket, amelyeket hatalmadba ad Istened, az Úr. Ne szánd őket, és ne tiszteld isteneiket, mert tőrbe ejtenek!" (Mózes V. 7,16)
"Ne rettegj tőlük, mert közötted van Istened, az Úr, a nagy és félelmetes Isten! De csak apránként űzi el előled ezeket a népeket Istened, az Úr. Nem semmisítheted meg mindjárt őket, mert akkor elszaporodna a mezei vad a te károdra. De hatalmadba adja őket Istened, az Úr, és nagy zavart támaszt közöttük, míg ki nem pusztulnak. Királyaikat is kezedbe adja, te pedig még a nevüket is eltörlöd az ég alól. Senki sem állhat meg veled szemben, hanem kipusztítod őket." (Mózes V. 7,21-24)
"Tudd meg azért ma, hogy Istened, az Úr vonul előtted mint emésztő tűz, ő pusztítja el, ő alázza meg őket előtted, te pedig kiűzöd és hamarosan kipusztítod őket, ahogyan megígérte neked az Úr." (Mózes V. 9,3)
"Vegyétek azért a szívetekre és lelketekre ezeket az igéket, kössétek jelül a kezetekre, és legyenek fejdíszként a homlokotokon. Tanítsátok meg ezeket a fiaitoknak is, beszélj róluk, ha otthon vagy, és ha úton jársz, ha lefekszel, és ha felkelsz. Írd fel azokat házad ajtófélfáira és kapuidra, hogy hosszú ideig éljetek, és éljenek fiaitok is azon a földön, amelyről megesküdött az Úr atyáitoknak, hogy nekik adja, amíg csak ég lesz a föld fölött. Ha hűségesen megtartjátok mindezeket a parancsolatokat, amelyeket ma parancsolok nektek, és teljesítitek; ha szeretni fogjátok Isteneteket, az Urat, és mindenben az ő útjain jártok, és hozzá ragaszkodtok, akkor meghódoltatja előttetek az Úr mindezeket a népeket, nálatok nagyobb és erősebb népeket hódítotok meg. Tietek lesz minden hely, amelyre lábatokkal léptek. A pusztától a Libánonig, és a folyamtól, az Eufrátesz folyamtól a nyugati tengerig terjed határotok. Senki sem állhat meg veletek szemben. Rettegést és félelmet kelt Istenetek, az Úr, az egész országban, ahova csak léptek, ahogyan megígérte nektek." (Mózes 11,18-25)
"Tartsd meg engedelmesen mindezeket az igéket, amelyeket én parancsolok neked, hogy jó dolgod legyen neked és utódaidnak mindenkor. Ha így cselekszel, azt jónak és helyesnek tartja majd Istened, az Úr. Ha majd kiirtja Istened, az Úr azokat a népeket onnan, ahova bemégy, hogy elűzd azokat magad elől, és ha elűzöd őket, és a földjükön laksz," (Mózes V. 12,28-29)
"Ne legyen köztetek szegény, hiszen gazdagon megáld téged az Úr azon a földön, amelyet az Úr, a te Istened örökségül ad neked, hogy birtokba vedd. De csak akkor, ha engedelmesen hallgatsz Istenednek, az Úrnak a szavára, ha megtartasz és teljesítesz minden parancsot, amelyet én ma parancsolok neked. Mert az Úr, a te Istened megáld téged, a miképen megmondotta néked; és sok népnek adsz zálogos kölcsönt, te pedig nem kérsz kölcsönt, és sok népen fogsz uralkodni, és te rajtad nem uralkodnak." (Mózes V. 15,4-6)
"Amikor Istened, az Úr kiirtja azokat a népeket, amelyeknek a földjét neked adja Istened, az Úr, és te birtokba veszed, és letelepszel városaikban és házaikban," (Mózes V. 19,1)
"Ha egy város ostromára készülsz, szólítsd fel azt békés megadásra. Ha békés megadással válaszol, és megnyitja előtted kapuit, akkor legyen az egész benne lakó nép adófizető szolgáddá. De ha nem fogadja el a békét, hanem harcra kel veled, akkor zárd körül! És ha kezedbe adja Istened, az Úr, akkor hányd kardélre a benne levő férfiakat mind. De a nőket, a gyermekeket, az állatokat és mindazt a zsákmányt, ami a városban van, vedd birtokodba, és élvezd az ellenségtől elvett zsákmányt, amit neked adott Istened, az Úr. Így bánj mindazokkal a városokkal, amelyek igen messze esnek tőled, és nem az itt levő népek városai közül valók. De az itt lakó népek városaiban, amelyeket Istened, az Úr ad neked örökségül, ne hagyj életben egy lelket sem!" (Mózes 20,10-16)
"Az idegentől vehetsz kamatot, de atyádfiától ne végy kamatot! Akkor megáld téged Istened, az Úr minden vállalkozásodban azon a földön, ahová most bemégy, hogy birtokba vedd." (Mózes 23,21)
"Az Úr a maga szent népévé emel téged, ahogyan megesküdött neked, ha megtartod Istenednek, az Úrnak a parancsolatait, és az ő útjain jársz. A föld valamennyi népe látni fogja, hogy az Úr nevéről neveznek, és félnek tőled. Bővölködővé tesz téged az Úr méhed gyümölcsében, állataid ivadékában és földed termésében azon a földön, amelyről megesküdött az Úr atyáidnak, hogy neked adja. Megnyitja az Úr gazdag kincsesházát, az eget, és idejében ad esőt földedre, és megáldja kezed minden munkáját. Te kölcsönadsz a többi népnek, de te nem szorulsz kölcsönre. Elsővé tesz téged az Úr, nem utolsóvá, mindig fölül leszel, és nem alul, ha hallgatsz az Úrnak, Istenednek a parancsolataira, amelyeket ma megparancsolok neked, hogy megtartsd és teljesítsd azokat," (Mózes 28,9-13)
"Fenyegetés átkokkal
De ha nem hallgatsz az Úrnak, Istenednek a szavára, ha nem tartod meg, és nem teljesíted minden parancsolatát és rendelkezését, amelyeket ma megparancsolok neked, akkor rád szállnak mindezek az átkok, és kísérni fognak téged:" (Mózes 28,15)
"A köztetek élő jövevény mindinkább föléd kerül, te pedig egyre alább hanyatlasz. Az fog neked kölcsönadni, nem te kölcsönzöl neki, az lesz az első, te pedig az utolsó. Rád szállnak mindezek az átkok, üldöznek és kísérnek téged, míg el nem pusztulsz, mert nem hallgattál Istenednek, az Úrnak a szavára, nem tartottad meg parancsolatait és rendelkezéseit, amelyeket megparancsolt neked." (Mózes V. 28,43-45)
"A titkok az Úréi, a mi Istenünkéi, a kinyilatkoztatott dolgok pedig a mieink és a fiainkéi mindörökké, hogy teljesítsük ennek a törvénynek minden igéjét." (Mózes V. 29,28)
"Hajlékod az örök Isten, örökkévaló karjai tartanak. Kiűzte ellenségedet, és ezt mondotta: pusztítsd!" (Mózes V. 33,27) [1]

Amennyiben feltételesen történelmi tényként fogadnánk el a sínai szövetségkötésnek és az azt megelőző exodusnak mítoszát, abban az esetben a kivonulást Egyiptomból i.e. 1336. év tavaszára kellene datáljuk a Tóra sorait szem előtt tartva, pontosabban i.e. 1336. niszán 15-re (Mózes II. 12,2- 14). Ennek az évnek az elején mindössze az alábbi említésre érdemes konstellációt fedezheti fel az ember, semmi egyebet:

-1335.01.09. 00:43 UT +2.00 Jeruzsálem (szerda)
Nap-Merkúr-Mars-Szaturnusz konjunkció:7,6°/7,1°/3,5°/9,9°Bak; -Hold oppozíció:7,6°Rák; -Uránusz quadrat:10,7°Kos (7,2°)

(Direkt fotó)

Ez a T kereszt az elmúlt évezredekben három alkalommal jött létre egy éven belül az ebben a kötetben tárgyalt keresztfajtával (Nap-Hold konjunkció; -Uránusz oppozíció; -Mars quadrat; -Szaturnusz oppozíció), nevezetesen Ábrahám emberáldozat kísérletének évében (i.e. 1811.12.01-én), i.e. 1336.01.09-én és i.sz. 1114.03.23-án, a Templomos Rend megalakulásának évében:

(Direkt fotó)

Feltétlenül figyelemre méltó ez a T kereszt, mivelhogy a Názáreti Jézus ugyanilyen konstelláció égisze alatt lett keresztre feszítve 25.04.01-én, de akkoriban ezt a T keresztet a negatív hatásúnak tartott Neptunusz és Plútó égitestek egy szabályos keresztté egészítették ki. Jézus kereszthalála valóban niszán hónap 14-én történt, a Peszách ünnep előkészületi napján, az exodus megtörténtére vonatkozóan viszont semmilyen jellegű bizonyíték nem létezik.

A feltételezett exodus-kor Mózes már úgymond 80 éves volt (Mózes II. 7,7), ámde amikor JHVH megjelent neki az "égő csipkebokorban" (Mózes II. 3,1-15) arra bíztatva őt, hogy az egyiptomi fáraót vegye rá arra, hogy az izraeli kényszermunkásokat engedje szabadon, még feltétlenül fiatalabb kellett legyen, amire nézve nem történik konkrét utalás a "Kivonulás könyvében". A keresztény hagyományok és források az "égő csipkebokrot" Mária szűzi szülése (Jézus születése) jelképeként kezelik [21]. Az eredetileg 1420-ban készült "Szegények Bibliája" ("Biblia pauperum") együtt ábrázolja Mózest az "égő csipkebokorral", Jézus születését és Áront a vesszejével. A kölni dóm egyik festett üvegablakán szintén együtt látható Mózes az "égő csipkebokorral" és Jézus születésének jelenete. Jézus a "bűntelenségét" a születési adottságának köszönhette, amit a Schemhamphoras kozmikus forrásait felépítő égitestek együttállása eredményezett a számára. Joggal feltételezhető tehát, hogy az "égő csipkebokor" ugyanilyen konstellációnak szimbóluma. A "Szegények Bibliájában" olvasható az alábbi latin mondat:

"A kígyó elveszti erejét, amikor a szűz (*Mária) szül." (saját fordítás) [21]

Ilyen jellegű együttállás a feltételezett sínai szövetségkötés előtt 33 évvel valósult meg a zodiákusban:

-1368.12.19. 00:21 UT +2.00 Jeruzsálem (péntek)
Nap-Hold-Mars-Szaturnusz-Uránusz konjunkció:16,1°/16,1°/13,2°/10,7°/6,4°Nyilas (9,7°)

(Direkt fotó)

Áron vesszeje nem egy közönséges bokorról, vagy fáról származó pálcát jelképez, hanem a Schemhamphoras kozmikus forrásait felépítő égitestek együttállását, a "kozmikus kígyót", amit amikor Áron a földre hajított az egyiptomi fáraó előtt, az tekergő kígyóvá változott (Mózes II. 7,8-12) [22]. A vallási mítosz továbbá azt is kihangsúlyozza, hogy Áron pálcája magasabb rendű volt, mint az egyiptomi mágusoké annak ellenére, hogy az általuk földre vetett botok is tekergő kígyókká alakultak át (Mózes II. 7,12). Áron kivirágzott pálcája (Mózes IV. 17,16-25) viszont a Schemhamphoras kozmikus forrásait felépítő égitestek által létrehozott quadrat-konstellációkra, illetve a T és szabályos keresztekre utal, amivel Mária születését, Máriának Jésussal történt testi megtermékenyülését, Jézus keresztre feszítését, etc. hozzák kapcsolatba [23].

Az emberiség történetében elsőként egy egyiptomi fáraó, Ehnaton (IV. Amenhotep, i.e. XIV. század) vezette be a monoteizmust, azaz az egyistenhitet, aminek keretén belül Atont, a napistent imádták, akit természetesen nem a naprendszerünk központi égitesteként kell elképzelni. A svájci katolikus teológus, egyiptológus és bibliakutató Othmar Keel (1937 -) ezzel kapcsolatos néhány gondolata:

"Az első történelmileg egyértelműen alátámasztott egyistenhit az egyiptomi Echnaton (i.e. 1353 - 1336) fáraóé.
Echnaton monoteizmusának összes nyoma a halála után meg lett semmisítve. A bátor kezdeményezését először a 19. században fedezték fel, Egyiptom tudományos kutatásának keretén belül." (11. old.)
"A történelmi Mózes nem az izraeli-zsidó monoteizmus megalapítója. Ez, mint ahogy mutatkozik, az i.e. 8. - 6. évszázadban keletkezett." (12. old.) (saját fordítás) [24]

Mondandójában annyi azért korrigálásra szorul, hogy az ószövetségi monoteizmus nem az i.e. VIII. - VI. században jött létre, hanem az i.e. V. század közepén. Egyiptom múltját kutató történészek és kronológusok eltérő időpontokat (± 10 - 20 év) adnak meg Ehnaton és fia, Tutankhamon uralkodásának éveire nézve. Egy feltételezhetően megbízhatónak tűnő kiindulóponttal azonban rendelkezünk, nevezetesen, hogy Tutankhamon-t már születése után az Ehnaton-féle teremtő Isten (Aton) "élő képmásának" nevezték, majd uralomra jutása után Ámon élő képmására változtatta nevét. Milyen meggondolásnál fogva lehetne bármilyen halandó hús-vér személyt egy teremtő Isten "élő képmásának" titulálni, ha az nem annak inkarnációja lenne? Az "élő képmás" kifejezés ebben az esetben értelemszerűen nem célozhat semmi egyébre, mint annak az istenségnek földi megtestesülésére. Tutankhamon-t 17 - 19 éves korában érte utol a végzete, uralmának 10. évében. Az isteni inkarnáció konstellációjaként az i.e. 1336.10.16-án létrejött itt tárgyalt kozmikus kereszt jöhet számításba leginkább. Ehnaton körülbelül i.e. 1328/1327-ig lehetett Egyiptom fáraója, és őt ugyanebben az évben Tutankhamon követte a trónon i.e. 1318/1317-ig.

Ezsdrás tisztában lehetett az ő korát közel 900 évvel megelőző időszakban létrejött rövid életű, és utólag a történelem süllyesztőjében letűnt monoteista vallás tényével, ami feltételezhetően ötlettel szolgálhatott számára arra nézve, hogy kidolgozza és életre hívja saját népe számára a monoteista JHVH-kultuszt.

Források:

[1] - http://www.parokia.hu/bible/
Protestáns új fordítású (revideált) Biblia

[2] - FINKELSTEIN, Israel (*Professor); SILBERMAN, Neil A. (*Professor): Keine Posaunen vor Jericho - Die archäologische Wahrheit über die Bibel (München, 2013) ISBN 9783423341516
(S. 71) In einem späteren Kapitel vertreten wir die Ansicht, daß sich die Israeliten erst am Ende des 13. Jahrhunderts v. Chr. als eine allmählich deutlich unterscheidbare Guppe in Kanaan herauskristallisierten. Unmittelbar vor dieser Zeit hat man keine erkennbaren archäologischen Beweise für eine israelitische Präsenz in Ägypten gefunden.
(S. 73) Demnach wurde die Grenze zwischen Kanaan und Ägypten streng überwacht. Hätte eine große Anzahl von Israeliten auf der Flucht die Grenzbefestigungen des Pharaonenreichs überschritten, müßte eigentlich ein Bericht darüber existieren. Dennoch enthalten die reichen ägyptischen Quellen, die die Zeit des Neuen Reichs im allgemeinen und das 13. Jahrhundert insbesondere beschreiben, keinerlei Hinweise auf die Israeliten, nicht einmal einen kleinen Anhaltspunkt. Man weiß von Nomaden aus Edom, die aus der Wüste nach Ägypten kamen. Die Merenptah-Stele erwähnt Israel als eine Gruppe von Menschen, die schon in Kanaan leben. Aber es gibt keine Hinweise, nicht einmal ein einziges Wort über die frühen Israeliten in Ägypten: weder in den monumentalen Inschriften an den Wänden von Tempeln noch in Grabinschriften und auch nicht auf Papyrus. Israel gibt es nicht - weder als möglichen Feind Ägyptens noch als Freund und auch nicht als versklavte Nation. Ebensowenig gibt es Funde in Ägypten, die man direkt mit einer bestimmten fremden ethnischen Gruppe (im Gegensatz zu einer Konzentration von Wanderarbeitern aus vielen Gegenden) in Verbindung bringen könnte, die in einem Gebiet im Ostdelta lebte, wie es im Bericht über die Israeliten, die zusammen im Land Gosen wohnten, erzählt wird (Gen. 47,27).
(S. 74-75) Außer der Möglichkeit eines göttlich ispirierten Wunders ist die Vorstellung von der Flucht einer großen Gruppe von Sklaven aus Ägypten durch die schwer bewachten Grenzbefestigungen in die Wüste und dann nach Kanaan zu einer Zeit, als die Ägypter hier so stark vertreten waren, kaum zu akzeptieren.
Aber auch der Möglichkeit, daß eine große Gruppe von Menschen durch die Sinai-Halbinsel gezogen ist, widerspricht die Archäologie.
Nach dem biblischen Bericht wandern die Israeliten durch die Wüste und Berge der Sinai-Halbinsel, ziehen dort umher und lagern ganze vierzig Jahre lang an verschiedenen Orten. Selbst wenn die Zahl der geflüchteten Israeliten (im Text mit 600 000 angegeben) eine wilde Übertreibung darstellt oder so verstanden werden kann, daß sie kleinere Einheiten von Menschen umfaßt, schildert der text, wie eine große Anzahl von Menschen unter den schwierigsten Bedingungen überlebt. Von ihrer eine ganze Generation währenden Wanderung auf dem Sinai müßten zumindest einige archäologische Spuren zu finden sein. Aber außer den ägyptischen Festungen an der Nordküste hat man keinen einzigen Lagerplatz noch sonst irgendein Zeichen dafür gefunden, daß sich jemand zur Zeit Ramses` II. und seiner direkten Vorfahren oder Nachfolger auf dem Sinai aufgehalten hat.

http://www.geschichteinchronologie.com/
Judentum: Fälschung und Wahrheit im Alten Testament (AT) gemäss Aktenlage und Grabungen
von Michael Palomino (2006 / 2010)
Die neue Identität durch die neue jüdische Geschichte mit Hilfe chronologischer und archäologischer Forschung
aus: Israel Finkelstein / Neil A. Silberman: Keine Posaunen vor Jericho. Die archäologische Wahrheit über die Bibel; Deutscher Taschenbuchverlag DTV GmbH & Co. KG, München 2004, zweite Auflage 2005; englische Originalausgabe: "The Bible Unearthed. Archaeology`s New Vision of Ancient Israel and the Origin of Ist Sacred Texts; The Free Press, a division of Simon & Schuster, Inc., 2001; Deutsche Ausgabe: Verlag C.H.Beck oHG, München 2002
Eine Massenflucht aus dem Ägypten unter Ramses erscheint bei der militärischen Sicherung der Ostgrenze mit einer Festungskette absolut unwahrscheinlich, ebenso eine Wanderung durch die Wüste und ein Einzug nach Kanaan über die Ostseite, da auch Kanaan völlig ägyptisch beherrscht war (S.73). Die ägyptischen El-Amarna-Briefe im 12. Jh. besagen, 50 ägyptische Soldaten hätten ausgereicht, um in Kanaan Unruhen zu "befrieden" (S.73).
Trotz guter Quellenlage über das Neue Reich Ägypten im 13. Jh. v.Chr. gibt es keine Hinweise auf irgendeine eine Massenflucht aus Ägypten unter einem Mose. Über Israeliten in Ägypten wird kein Wort gesagt, weder an Tempelwänden, noch in Grabinschriften, noch auf Papyri.
Israel kommt in der Ramses-Dynastie nicht vor, und kanaanäische Funde in Ägypten für die Zeit des 13. Jh. v.Chr. gibt es auch nicht, Funde anderer Fremdarbeiter aber gibt es. Es ist deshalb absolut unwahrscheinlich, dass Juden in einer Sklaverei die Stadt Ramses gebaut haben sollen (S.73).
Schlussfolgerung
Dies sind alles Hinweise, dass ein Auszug von 600.000 Menschen aus Ägypten nicht stattgefunden hat sondern erfunden ist. Gemäss Archäologie hat die Vertreibung von Kanaanäern aus Ägypten um 1570 v.Chr. stattgefunden, aber die israelitische Identität hat sich in Bergdörfern am Ostrand Kanaans zur Wüste hin entwickelt. Die Israeliten haben also mit Ägypten nichts zu tun. Eine Flucht aus Ägypten gehört nicht in die jüdische Geschichte.
Die Archäologie findet Überreste von Hirten aus dem 3. Jahrtausend v.Chr. und Überreste für das griechische Zeitalter sowie byzantinische Zeitalter, aber vom 40-jährigen Aufenthalt der angeblich riesigen jüdischen Gruppe mit 600.000 Juden zur Zeit des 13. Jh. v.Chr. in der Sinai-Wüste ist nichts auffindbar (S.75-76), auch an den angeblichen Lagerorten nichts (S.76), keine Lagerplätze, keine Ruinenhügel, keine einzige Töpferscherbe, kein einziges Haus, kein einziges Skelett etc. (S.75).
Edom hatte keine Armee, weil noch keine staatliche Verwaltung existierte, die für einen Armeeaufbau notwendig wäre. Der erfundene Mose kann von Edom damals nicht behindert worden sein.
Der erfundene Mose kann zu der angeblichen Zeit seiner Wanderung nicht von einem König in Arad an der Wanderung behindert worden sein, da die Stadt Arad zur fraglichen Zeit unbewohnt war.
Der erfundene Mose kann zu der angeblichen Zeit seiner Wanderung nicht von einem Staat Ammon mit einem König in Hesbon an der Wanderung behindert worden sein, da ein Staat Ammon und eine Stadt Hesbon zur fraglichen Zeit nicht existierten.
Das Heldentum des Mose-Exodus ist eine Erfindung kombiniert mit der politischen Situation um 720.
Donald Redford: Der Mose-Exodus ist eine Legende mit geografischen Bedingungen des 7. Jh. v.Chr.
Der Archäologe und Ägyptologe Donald Redford folgert, alle geografischen Bedingungen des Exodus seien aus dem 7. Jh. v.Chr. implantiert. Dann werden alle Geschehnisse im angeblichen Exodus erklärbar (S.79):
-- der Ort Pithom im östlichen Nildelta wurde Ende 7. Jh. v.Chr. als Stadt gebaut und ist vorher kaum bewohnt
-- die Bezeichnung Migdol ist zwar die allgemeine Bezeichnung für Festungen im Neuen Reich, als geografischer Ort im östlichen Nildelta wird Migdol aber im 7. Jh. v.Chr. wichtig, namentlich erwähnt in Jeremia 44,1 und 46,14
-- Gosen als Niederlassungsort für aus Kanaan in Ägypten eingewanderte Juden (Genesis 45,10) ist kein ägyptischer, sondern ein semitischer Name der arabischen Kedariten-Könige, und erst ab dem 6. Jh. v.Chr. dehnt sich die arabische Bevölkerung ins Delta aus und übernimmt im 5. Jh. v.Chr. dort die Macht (S.80).
Kurz zusammengefasst:
Die jüdische Einwanderung nach Ägypten wie auch der Mose-Exodus scheinen ein Sammelsurium von Sagen und Legenden zu sein. Zufällig stimmen alle erwähnten Orte und Staaten für das 7. Jh. v.Chr. (S.82).
Finkelstein / Silberman schliessen sich dieser These insofern an, "dass die Thora und die Deuteronomistische Geschichtsdarstellung unverwechselbare Kennzeichen für ihre ursprüngliche Abfassung im 7. Jh. v.Chr. aufweisen." (S.34)
Die Sklaverei in Ägypten fällt weg, der Bau einer Stadt Ramses unter Sklavereibedingungen fällt weg, das Heldentum des Moses und die Wüstenwanderung mit dem Aufenthalt 40 Jahre lang in der Wüste sowie die Mose-Gesetze fallen weg.

[3] - http://filozofialap.atwebpages.com/antikrisztus.htm
Friedrich Wilhelm Nietzsche: Der Antichrist, 1888.
Fordította, a jegyzeteket és az utószót írta: CSEJTEI Dezső

[4] - http://ek.eotvos.elte.hu/ek/ek1/abstracts/Visi_Tamas.html
Visi Tamás
Eötvös József Collegium, Budapest
OLYAN RÉG VOLT, HOGY SOHASEM VOLT
A BIBLIA ÉS A TÖRTÉNELEM
Előadásomban egy történeti tézist szeretnék összekapcsolni egy vallásfilozófiával:
1. Izrael története, abban a formában, ahogy a Biblia elbeszéli, irodalmi fikció csupán. Nem bizonyítható, hogy a babilóni fogságot megelőzően létezett volna Izrael népe (izraeli etnikai tudat). A bibliai könyvek egyáltalán nem tekinthetőek történeti forrásoknak.
A kutatások eredményeit a következő állításokban foglalhatjuk össze:
1. Nincs régészeti nyoma annak, hogy Egyiptomot elhagyta volna bármiféle etnikai csoport, amely aztán Kánaán földjére erőszakosan - vagy békésen bevándorolt volna. Nincs régészeti nyoma az ,"izraeli honfoglalásnak'". Izrael sohasem volt ,"egyiptomi fogságban"'. Az exodus története valószínűleg a régi hükszosz hagyományokra vezethető vissza, és csak a Babilóniába hurcolt izraeliták számára vált a zsidó identitás alapmítoszává. (Párhuzam az egyiptomi és a babilóni fogság között.)
2. Dávid és Salamon birodalma, az egységes izraeli monarchia nem létezett. A 10. században Jeruzsálem jelentéktelen település volt (pl. nem volt fallal körülvéve), így nehéz elképzelni, hogy egy jól szervezett királyság központja lett volna. Alátámasztja ezt egy kortárs dokumentum, Sesonk fáraó győzelmi felirata is.
4. A 6. század elején a babilóniak elpusztították Jehudát, Jeruzsálem lakosságát pedig Babilóniába telepítették. Valószínűleg a babilóni foglyok között alakult ki elsőként az "izraeli etnikai tudat". A meglehetősen heterogén eredetű jehudai népesség meglehetősen heterogén hagyományaiból, zavaros történeti emlékeiből ekkor alakították ki "Izrael népének" kanonizált történetét. Ez azonban csak a kezdete volt annak a több évszázados folyamatnak, amely a Biblia általunk ismert szövegéhez vezetett.

[5] - https://www.focus.de/kultur/medien/aegyptologie-gab-es-moses-_aid_191625.html
FOCUS Magazin Nr. 38 (2001)
Dienstag, 24.05.2016, 08:11
FOCUS-Redakteur Michael Klonovsky
https://www.michael-klonovsky.de/artikel/item/41-gab-es-moses
Michael Klonovsky: Gab es Moses?
Anderthalb Jahrhunderte haben Archäologen den ägyptischen Wüstensand durchsiebt und nicht die geringste Spur eines israelischen Stammes gefunden; ebenso erfolglos verlief die Suche nach Indizien für die vermeintliche Landnahme der Israeliten unter Moses-Nachfolger Josua.
Auch in außerbiblischen Texten taucht Moses erst sehr spät auf: erstmals um 300 vor Christus, ein Jahrtausend nach seinem angeblichen Erdenwandel. Ein rundes Dutzend antiker Autoren, Juden, Griechen und Römer, kündet in der Folgezeit von seinen Taten.
Wer aber erfand die "Idee" Moses?
Moses-Detektiv Krauss meint, dass ein einzelner Autor - der so genannte Jahwist - nicht nur der Verfasser der biblischen Moses-Geschichten, sondern schlechthin ihr Erfinder war. Er datiert das Leben dieses "hochtalentierten Schriftstellers" auf die Jahre zwischen 480 und 420 vor Christus; vorher könne von jüdischem Monotheismus keine Rede sein.

[6] - KRAUSS, Rolf (*Professor): Das Moses-Rätsel. Auf den Spuren einer biblischen Erfindung (München, 2001) ISBN 3550071728

[7] - https://www.bundesregierung.de/

[8] - https://zsido.com/fejezetek/megvaltas/
Megváltás - A tartalmas élet titka

[9] - MAHLER, Eduard (*Professor): Biblische Chronologie und Zeitrechnung der Hebräer (Wien, 1887)
(S. 3-4) Der Auszug der Israeliten aus Aegypten
Dieser so wichtigen Epoche in der Geschichte Israels werden von den verschiedenen Chronisten verschiedene chronologische Daten zu Grunde gelegt. Während die Einen denselben in das Jahr 1492 v. Chr. verlegt wissen möchten, wollen ihn die Anderen erst im Jahre 1312 v. Chr. erfolgen lassen. Wird nun der dem Auszuge vorangegangenen Finsterniss, welche in Exodus Cap. X als die neunte der dem ägyptischen Könige zugefügten Plagen erwähnt wird, eine haltbare Grundlage gegeben und durch eine für Aegypten sehr bedeutende Sonnenfinsterniss ausgelegt - eine Hypothese, deren Richtigkeit wir in der Folge nachweisen werden - so ist es klar, dass wir, indem die betreffende Finsterniss durch die Rechnung reconstruirt wird, die Zeit des Auszuges festzusetzen in der Lage sein werden.
Nun ist es traditionelle Ueberlieferung, dass die in Exodus X erwähnte Finsterniss am 1. Nisan, einem Donnerstage, begonnen habe.
Letzteres wird auch im Talmud angenommen (vgl. Sabbat 87b und Tosephot das Anfang).
In dem Buche »Seder Harodoth« wird erzählt, die Plage der Finsterniss habe am Neumondstage Nisan begonnen und war im selbigen Jahre Neumondstag Nisan ein Donnerstag.
In dem »Pirke di R. Elieser« wird behauptet, dass sowohl die Verwandlung des Wassers in Blut, wie auch der Auszug der Israeliten aus Aegypten (d. i. der 15. Nisan) am Donnerstag stattfand.
Letzteres wird auch im Talmud angenommen (vgl. Sabbat 87b und Tosephot das Anfang).
(S. 9) Für jeden Fall hat man durch die hier geführte Untersuchung einen Anhaltspunkt gewonnen, die Epoche des Auszuges bestimmen zu können. Nachdem die in Betracht gezogene Finsterniss am 13. März des Jahres 1335 v. Chr. statthatte, so war der Auszugstag der Israeliten aus Aegypten der 27. März des Jahres 1335. Inwiefern diese Hypothese sich der Wahrheit nähert, werden die folgenden Blätter lehren.
(S. 23-24) Es kann daher mit grössten Sicherheit angenommen werden, dass die in der Bibel erwähnte ägyptische Finsterniss mit der Sonnenfinsterniss vom 13. März des Jahres -1334 (d. i. 1335 v. Chr.) identisch ist und der Auszug der Israeliten aus Aegypten auf den 27 März des Jahres -1334 fiel.

MAHLER, Eduard (*Professor): Handbuch der jüdischen Chronologie (Leipzig, 1916)
(S. 123-124) In meinen Untersuchungen über die altägyptische Chronologie habe ich nachgewiesen, daß Amosis im Jahre 1575 v. Chr. zur Regierung gelangte. Dies berücksichtigend, erhalten wir für den Exodus die Jahreszahl 1575 - 240 = 1335 v. Chr., eine Jahreszahl, die wir auch anderweitig auf ganz anderem Wege, und zwar unter Auslegung der in der Bibel erwähnten ägyptischen Finsternis als Sonnenfinsternis, erhalten haben. Wird nämlich der dem Auszuge vorangegangenen Finsternis, welche in Exodus Kap. X. als die neunte der dem ägyptischen Könige zugefügten Plagen erwähnt wird, eine haltbare Grundlage gegeben und durch eine für Ägypten sehr bedeutende Sonnenfinsternis ausgelegt, so ist es klar, daß wir, indem die betreffende Finsternis durch die Rechnung rekonstruiert wird, die Zeit des Auszuges festzusetzen in der Lage sind.
Nun ist es traditionelle Überlieferung, daß die in Exodus X erwähnte Finsternis am 1. Nisan, einem Donnerstage, begonnen habe. Über Jahreszeit und Monat des Auszuges gibt die Bibel selbst Aufschluß. In Exod. VIII 3-4 lesen wir: "Denket an diesen Tag, an dem ihr aus Ägypten ausgegangen seid... Heute seid ihr ausgegangen, im Monate Abib". Exod. XII 2 ist zu lesen: "Dieser Monat soll bei euch der erste Monat sein; der erste sei er unter den Monaten des Jahres".
Zur Feststellung des Wochentages dienen folgende Quellen: In dem Buche "Seder Hadaroth" wird erzählt, die Plage der Finsternis habe am Neumondstage Nisan begonnen, und im selbigen Jahre war Neumondstag Nisan ein Donnerstag.
In dem "Pirke di R. Elieser" wird behauptet, daß sowohl die Verwandlung des Wassers in Blut, wie auch der Auszug der Israeliten aus Ägypten (d. i. der 15. Nisan) am Donnerstag stattfand.
Letzteres wird auch im Talmud angenommen (vgl. Traktat Sabbat 87b und Tosephot das, Anfang ...).
Auch der Schulchan-Aruch behauptet, der 15. Nisan des Auszugsjahres war ein Donnerstag.
Das Resultat der bisherigen Betrachtungen ist also: der Auszugstag war der 15. Nisan, ein Donnerstag; am 1. Nisan desselben Jahres, der also auch auf Donnerstag fiel, war in Ägyptenland eine Finsternis.
(S. 125) Es ist dies die Finsternis vom 13. März d. J. 1335 v. Chr.
Dann war aber der Auszug der Israeliten aus Ägypten am: Donnerstag, 27. März d. J. 1335 v. Chr.
Allerdings könnte man die Frage aufwerfen, wie es denn möglich sei, die ägyptische Finsternis durch eine Sonnenfinsternis zu erklären, nachdem die Bibel die Bemerkung macht, daß die Finsternis eine dreitägige und derart war, daß die Israeliten Licht hatten.

[10] - http://www.termeszetvilaga.hu/tv99/tv9908/napfogy.html
130. évf. 8. sz. 1999. augusztus, 350-354. o.
PONORI THEWREWK AURÉL
Napfogyatkozások és a történelem
A sötétség tehát tarthatott rövid ideig, az emberek úgy megrémültek, hogy "három napig" - vagyis hosszabb ideig - nem mertek eljönni a házaikból (és azért nem látták egymást). Mahler idejében azonban még sem az ókori történeti, sem a csillagászati kronológiai adatok nem voltak helyesek, így a Mahler által kiszámolt, i. e. 1335. március 13-ai napfogyatkozás több okból sem lehetett az "egyiptomi sötétség" okozója. A legújabb holdmozgás-adatokból és történelmi meggondolásokból a -1261. (i. e. 1262.) április 12-ei - részleges - napfogyatkozás felel meg leginkább a követelményeknek (9, pp. 157-170) (5. ábra).

[11] - GOLDSCHMIDT, Lazarus: Der Babylonische Talmud, Erster Band (Jüdischer Verlag Frankfurt am Main, 1996) ISBN 3633541063
Šabbath, Fol. 87b
(S. 692) Komm und höre: Im Nisan, in dem die Jisraéliten aus Miçrajim zogen, [geschah folgendes:] am vierzehnten schlachteten sie ihre Pesahopfer, am fünfzehnten zogen sie aus, und am Abend wurden die Erstgeborenen erschlagen. - Am Abend, wie kommst du darauf!? - Vielmehr: am Abend vorher wurden die Erstgeborenen erschlagen. - Dieser Tag war ein Donnerstag.
Komm und höre, daß er kein Schaltmonat war. Im Nisan, an dem die Jisraéliten aus Miçrajim zogen, [geschah folgendes:] am vierzehnten schlachteten sie ihre Pesahopfer und am fünfzehnten zogen sie aus und am Abend wurden die Erstgeborenen erschlagen. - Am Abendwie kommst du darauf!? - Sage vielmehr: am Abend vorher wurden die Erstgeborenen erschlagen. - Dieser Tag war ein Donnerstag.
Šabbath, Fol. 88a
(S. 693) Komm und höre: Im `Seder Ólam` (103. Dh.: Weltordnung od. Weltchronik; chronologisch-historischen Werkchen) wird gelehrt: Im Nisan, in dem die Jisraéliten aus Miçrajim zogen, [geschah folgendes:] am vierzehnten schlachteten sie ihre Pesahopfer und am fünfzehnten zogen sie aus; dieser Tag war ein Freitag.

[12] - http://www.zsido.hu/vallas/ujev2.htm
Raj Tamás: Zsidó újévek
- Naptárunk történetéről -

[13] - LEWISOHN, L. M.: Geschichte und System des jüdischen Kalenderwesens (Leipzig, 1856)
(S. 19-20) Die bereits erwähnten Verfolgungen unter Constantinus veranlaßten endlich den Patriarchen Hiller II. (330-365), die Kalenderberechnung, die bisher als geheime Wissenschaft vom Synedrium behandelt wurde, auf feste Regeln zurückzuführen und zu veröffentlichen.

[14] - Biblische Chronologie, mit Fortsetzung bis auf unsere Zeit. (Thübingen, 1851)
(S. III.) Es gibt zwar schon viele "biblische Chronologieen", die aber beinahe auch eben so vielerei und zum Theil weit auseinander stehende Resultate zeigen, daß z. B. nach der neuen griechischen Zeitrechnung: 5497 v. Chr.; Eusebius: 5200 v. Chr.; Stilling: 4182 v. Chr.; Luther: 3970 v. Chr.; Calvisius: 3949 v. Chr.; Calvin: 3947 v. Chr; Bengel: 3943 v. Chr.; der neuen jüdischen Zeitrechnung: 3761 v. Chr..

SEYFFARTH, Gustav (*Professor): Chronologia sacra. Untersuchungen über das Geburtsjahr des Herrn und die Zeitrechnung des Alten und Neuen Testamentes (Leipzig, 1846)
(S. XIV.) Die Alten, welche sämmtlich und übereinstimmend nach gewissen Weltaltern und Zeitaltern rechneten, haben uns die Constellationen zu Anfange dieser Weltjahre aufbewahrt, und werden diese als richtig angenommen; so muss die Schöpfung, wovon Perizonius nur ein Jahr abweiht, in das Jahr 5871 v. Chr. gesetzt werden;

[15] - MERON, Menáchem: Az élő biblia (Budapest, 1999) ISBN 9630393395
Az egyiptomi kivonulás hatása a zsidó eszmevilágra

https://www.bzsh.hu/azegyiptomi-kivonulas-hatasa/
Budapesti Zsidó Hitközség
Az egyiptomi kivonulás hatása a zsidó eszmevilágra

[16] - BABITS, Antal: Bibliai nevek és fogalmak (Budapest, 1988)
(69. old.) Exodus, pontos dátuma ismeretlen, Kr.e. 1440 és 1280 közé teszik.

BECK, Christian Daniel (*Professor): Allgemeines repertorium der neuesten in- - und ausländischen Literatur für 1829, Dritter Band (Leipzig, 1829)
(S. 254) In Meyer`s British Chronicle 1829, S. 284 f. ist ein Schreiben: On the Connexion between the Egyptians and Israelites and the sejourn of the latter during the 18th dynasty and the Pharaons at that time mentioned in the Holy Scripture, mitgetheilt. Darin wird bemerkt, der Auszug der Israeliten aus Aegypten soll fallen in 1490-1491 vor Cher., also in die Regierung des Amenoph Rameses, Sohn des Meiamun (der 66 J. regierte, und unter welchem Moses aus Aegypten floh) und Vaters des Sesostris (Sethos Rameses);

GRAETZ, Heinrich (*Professor): Geschichte der Juden von ältesten Zeiten bis auf die Gegenwart, Erster Band: Geschichte der Israeliten von ihren Uranfängen (um 1500) bus zum Tode des Königs Salomo (um 977 vorchr. Zeit) (Leipzig, 1874)
(S. 28) Aus diese Fabel Manetho`s von der Vertreibung der Aussätzigen d. h. der Israeliten aus Aegypten, beruht die Fixirung des Auszuges um das Jahr 1314 oder zwischen 1314-21m welche Bunsen (Aegypten III. 94, IV. 83 fg.) und Lepsius (das S. 172 fg) zuerst aufgestellt, gegenwärtig allgemein angenommen wird.
(S. 30) Lepsius hat diese Zahl annähernd richtig gefunden, namentlich daß der Exodus 2448 aera Mundi = 1314 vorchristl. Z. stattgefunden habe.

IDELER, Ludwig (*Professor): Lehrbuch der Chronologie (Berlin, 1831)
(S. 209) An der letztern Stelle heißt e, Salomo habe den Tempel im Monat Siv des 480sten Jahrs seit dem Auszuge aus Aegypten, im 4ten seiner Regierung gebaut. Die jüdische Chronologen setzen beide Epochen einstimmig in die Jahre 2448 und 2928 ihrer Weltäre, d. i. in die Jahre 1314 und 834 v. Chr.

MAHLER, Eduard (*Professor): Biblische Chronologie und Zeitrechnung der Hebräer (Wien, 1887)
(S. 3) Der Auszug der Israeliten aus Aegypten
Dieser so wichtigen Epoche in der Geschichte Israels werden von den verschiedenen Chronisten verschiedene chronologische Daten zu Grunde legen. Während die Einen denselben in das Jahr 1492 v. Chr. verlegt wissen möchten, wollen ihn die Anderen erst im Jahre 1312 v. Chr. erfolgen lassen.
(S. 7) Bedenkt man nun, dass von allen hier betrachteten Frühjahrsfinsternissen nur eine einzige für Aegypten von Bedeutung ist, diese aber zugleich alle uns durch Tradition erhaltenen Merkmale (Monat, Tag und Wochentag) der in der Bibel erwähnten ägyptischen Finsterniss besitzt, so ist klar, dass, wenn dieser eine Grundlage gegeben und durch eine Sonnenfinsterniss erklärt werden soll, es zweifellos die centrale Sonnenfinsterniss von -1334, III, 13 war. Dann war aber der Auszug der Israeliten aus Aegypten am 27. März des Jahres -1334 (d. i. 1335 v. Chr.).

RÜHL, Franz: Kleine Schriften von Alfred von Gutschmid (Leipzig, 1890)
(S. 193) Mit Hülfe des Richterbuches mit dem Exodus über das Jahr 1600 hinaufzukommen, ist ohne Willkür rein unmöglich: wenn trotzdem sämmtliche christliche Chronographen, den einzigen Ezsebios ausgenommen, den Exodus um mindestens einige 60 Jahre, meistens noch um viel mehr, höher setzen, so erklärt sich das aus der kanonisch gewordenen Voraussetzung, dass von Adam bis auf Christi Geburt oder Tod 5500 Jahre verflossen seien; bei Josephos, der ebenfalls den Auszug unter Moses in 1678 v. Chr. setzt, liesse sich dies zu Noth als Ausfluss seines chronologischen Systems ansehen, das von Adam bis auf die Tempelzerstörung unter Titus 12 mal 400 Jahre rechnet: wir wissen aber nun, dass schon Eupolemos dem Moses ein viel höheres Alter gab, als das, das sich für ihn aus den biblischen Zahlen ergeben würde.
(S. 194) Julius Africanus setzt den Exodus auffallend hoch, in 1796 v. Chr..

SCHAEFFER, Aloys (*Professor): Die biblische Chronologie vom Auszuge aus Aegyptean bis zum beginne des babylonischen Exil`s mit Berücksichtigung der Resultate der Aegyptologie und Assyriologie (Münster, 1879)
(S. 108) Darum aber haben wir ein Recht, den Auszug nach der biblischen Chronologie auf das Jahr 1492 vor Christus zu fixiren...

SEYFFARTH, Gustav (*Professor): Berichtigungen der roemischen, grieschischen, persishcen, aegyptischen, hebraeischen Geschichte und Zeitrechnung (Leipzig, 1855)
(S. 117) Der Auszug aus Aegypten
Da die Hebräer 40 Jahre vor Joshua`s Richteramt Aegypten verliessen; so müssen sie im Jahre 1867 v. Chr. ausgezogen sein.
(S. 120) Nach arabischen und indischen Ueberlieferungen war der erste Tag nach der Fluth ein Sonntag und wirklich war der 8. September 3447 v. Chr. ein Sonntag.

[17] - GOLDSCHMIDT, Lazarus: Der Babylonische Talmud, Erster Band. (Jüdischer Verlag Frankfurt am Main, 1996) ISBN 3633541063
Sabbath IX,iii,iv, Fol. 89a
(S. 699) Einer von der Jüngern sprach zu R. Kahana: Hast du vielleicht gehört, was `Berg Sinaj` bedeute? Dieser erwiderte: Der Berg, auf dem Jisraél Wunder geschenen sind. - Demnach sollte er ja Berg Nisaj (159) heißen!? - Vielmehr, der Berg, der ein gutes Zeichen für Jisraél geworden ist. - Demnach sollte er ja Berg Simnaj (160) heißen!? Alsdann sprach er zu ihm: Weshalb pflegst du nicht vor R. Papa und R. Hona, dem Sohne R. Jehošuás, zu verweilen, die in der Agada kundig sind? R. Hisda und Rabba, Sohn des R. Hona, sagten beide: Was bedeutet `Berg Sinaj`? Der Berg, auf den Haß (161) über die Völker der Welt herabgestiegen ist. Das ist es, was R. Jose b. R. Hanina gesagt hat: Er hat fünf Namen: Wüste Çin, auf dem ihnen Befehle (162) erteilt worden sind; Wüste Qadeš, auf dem Jisraél geheiligt worden ist; Wüste Quedemoth, auf dem ihnen das Uralte verliehen worden ist; Wüste Paran, auf dem sie sich fortgepflanzt haben; Wüste Sinaj, auf dem Haß gegen die Völker der Welt herabgestiegen ist. Was heißt er wirklich? - Horeb. Er streitet somit gegen R. Abahu, denn R. Abahu sagte, sein wirklicher Name sei `Berg Sinaj`, und Horeb werde er nur deshalb genannt, weil durch ihn Verwüstung [horba] über die Völker der Welt kam.
(159) ... Wunder
(160) ... Zeichen
(161) ... gleichl. mit ... Haß
(162) Der Gleichklang der aufgezählten Namen mit den folgenden Hauptwörtern läßt sich in der übersetzung nicht wiedergeben.

[18] - GOLDSCHMIDT, Lazarus: Der Babylonische Talmud, Achter Band. (Jüdischer Verlag Frankfurt am Main, 1996) ISBN 3633541063
Synhedrin VII,v Fol. 59a
(S. 697) Ferner sagte R. Johanan: Wenn ein Nichtjude sich mit der Tora befaßt, so verdient er den Tod, denn es heißt: eine Lehre übergab uns Moše, zum Erbbesitze; sie ist ein Erbbesitz für uns, nicht aber für sie.

[19] - http://judaizmus.blogspot.com/2011/06/zsido-fogalomtar-vagy-zsebrabbi-23.html
Naftali Kraus blogja
Zsidó Fogalomtár (vagy "Zsebrabbi") 23
Zsidóság - Ától Z.ig
Zsidó

[20] - https://zsido.com/fejezetek/maimonidesz-a-tora-alapjainak-szabalyai-a-tora-uzenete-orok/
Maimonidész: A Tóra alapjainak szabályai: A Tóra üzenete örök
9. fejezet
A Tóra üzenete örök
A parancsolatok változtathatatlanok
1. §. A Tórában világosan és egyértelműen leírt parancsolatoknak örökre változatlannak kell maradniuk, se elvenni, se hozzátenni nem lehet. Ahogy írva van [5Mózes 13:1]: "Mind a dolgot, amelyet parancsolok nektek, azt őrizzétek meg, hogy megtegyétek; ne tégy hozzá, és ne végy el belőle." Az is írva van[5Mózes 29:28]: "A nyilvánvaló [dolgok] a mieink és gyermekeinké mindörökké, hogy megtegyük e tannak mind az igéit."
Ez arra tanít minket, hogy a Tóra parancsait örökké meg kell tartanunk.
Írva van az is: "Örökös törvény ez minden nemzedékednek", és "Nem az égben van" [5Mózes 30:12]. Ez azt tanítja, hogy próféta már nem tehet hozzá új tételt [a Tórához].

https://www.bzsh.hu/a-tora-es-a-xxi-szazad-kommentar-boresisz-hetiszakaszunkoz/
A Tóra és a XXI. század - Kommentár Börésisz hetiszakaszunkoz
A Tóra erkölcsi törvényeket, örökérvényű ideológiát kíván az ember elé tárni, amelyek nem avulnak el soha, s amelyek jellege isteni és időtálló.

[21] - BACH, Otto: Schule der Bildunf und Tugend. Betrachtungen über die biblische Geschichte für die Jugend, I. Abtheilung (Landstuhl, 1875)
(S. 205) Der brennende Dornbusch ist aber auch ein Sinnbild von der Menschenwerdung Jesu Christi.
Endlich ist der brennende Dornbusch ein Sinnbild der lieben Mutter Gottes, welche allezeit eine reine, unversehrte Jungfrau geblieben ist, sowohl vor, als in und nach der Geburt Jesu. Bete deßhalb mit der Kirche: "Im Dornbusch, den Moses brennen, aber nicht verbrennen sah, erkennen wir, o Maria, deine lobwürdige Jungfräulichkeit. Mutter Gottes, bitte für uns!"

ENGELHARDT, Hans: Der theologische Gehalt der Biblia pauperum (Studien zur deutschen Kunstgeschichte), Heft 243 (Strassburg, 1927)
(S. 30) Der Darstellung von Christi Geburt sind als alttestamentliche Vorbilder beigegeben: Moses vor dem brennenden Dornbusch und Aarons blühender Stab. Hier liegt ein einheitliches tertium comparationis vor, die Uebernatürlichkeit in Gottes Walten. Der Dornbusch brennt und bleibt doch unversehrt, Maria gebiert das Jesuskindlein und behält doch ihre Jungfräuligkeit.

GERWING, Manfred: Wahrheit auf dem Weg - Festschrift für Ludwig Hödl zu seiner fünfundachzigsten Geburtstag (Münster, 2009) ISBH 9783402102824
(S. 49) In Maria erfüllte sich das, was die Propheten geweissagt haben, verweist der brennende Dornbusch auf die jungfräuliche Geburt Jesu durch Maria, bezeugt sie Aaron im blühenden Stab,

LAIB, Franz J.: Biblia Pauperum (Zürich, 1867)
(S. 16) Vorbilder der Geburt Jesu aus der Jungfrau sind die Ruthe Aarons und der brennende Dornbusch (Nro. 2): Quid deinde rubus ille quondam Mosaicus portendebat, flammas quidem emittens, sed non ardens nisi Mariam parientem et dolorem non sentientem? Quid, rogo, virga Aaron florida, nec humectata, nisi ipsam concipientem, quamvis virum non cognoscentem? Hujus magni miraculi majus mysterium Isaias disserit dicens: Egredietur virga de radice Jesse et flos de radice ejus ascendet; virgam virginem, florem virginis partum intelligens.
Tab.1.
I. Verkündigung Maria
virgo salutatur et innupta manens gratulatur.
Die Jungfrau wird gegrüsst und die, welche keinen Mann erkennt, empfängt Huldigung.
Vipera vim perdit sine vi pariente puella.
Die Schlange verliert ihre Gewalt, als ohne Gewalt die Jungfrau gebiert.

OTTE, Heinrich: Kurzer Abriß einer kirchlichen Kunst-Archäologie des Mittelalters, mit besonderer Beziehung auf die Königl. Preuß. Provinz Sachsen (Nordhausen, 1842)
(S. 33) Symbole:
De feurige Busch: die durch die Geburt Jesu nicht verletzte Jungfräulichkeit der Maria.

TELLER, Romanus: Die Heilige Schrift des Alten und Neuen Testaments, nebst einer vollständigen Erklärung derselben, welche aus den auserlesensten Anmerkungen verschiedener engländischen Schriftsteller zusammengetragen, und zuerst in der französischen Sprache an das Licht gestellet, Der zweyte Theil: der das dritte, vierte und fünfte Buch Mose (Leipzig, 1750)
(S. 491-492) Einige (*Juden) von ihnen behaupten, dieser Stab (*Stab Aarons) wäre von dem Baume des Lebens genommen worden; ein Engel habe ihn dem Seth gegeben; dieser habe ihn in der Wüste gepflanzet, allwo ein Baum daraus geworden wäre, von welchem ihn Moses abgeschnitten, und sich dessen bedienet hätte, alle die Wunder zu thun, die er in Aegypten und bey dem Durchgange durch das rothe Meer that, ferner die Wasser zu Mara zu versüßen, de eherne Schlange aufzurichten, etc.
Wir wollen uns hier nicht weitläuftig bey den Vorbildern aufhalten, welche die Kirchenväter in dem Stabe Aarons gefunden haben. Einige haben ihn als ein Vorbild von der wunderbaren Geburt Jesu Christi angesehen; andere, als ein Vorbild seines Kreuzes; diese, als ein Vorbild der Auferstehung des Heilandes;

WINKELHOFER, Sebastian: Predigten über das ganze apostolische Glaubensbekenntniss auf alle Sonn- und Festtage des katholischen Kirchenjahrs, Erster Band (Regensburg, 1839)
(S. 182) XXI. Predigt
Die Geburt Christi ist ein Geheimniß der Reinigkeit.
(S. 183-184) Diese jungfräuliche Geburt wurde vorgebildet durch den brennenden Dornbusch, den Moses unverbrennlich gesehen hatte (II. Mos. III, 2.); darin, o Maria, erkennen wir deine bewahrte lobenswerthe Jungfrauschaft. Sie war vorgebildet durch den Stab Aarons, welcher allein aus den übrigen zwölfen bei der Bundeslade aufgestellt blühte (IV. Mos. XVII, 8.);

http://lexikon.katolikus.hu/K/Karácsony.html
Magyar Katolikus Lexikon
karácsony, december 25.:
Mária szűzi szülésének előképei az →égő csipkebokor (Kiv 3,2), →Áron vesszeje (Szám 17,8), →Gedeon gyapja (Bír 6,36), a bezárt kapu (Ez 44,2).

[22] - LENNHOFF, Eugen; POSNER, Oskar; BINDER, Dieter A.: Internationales Freimaurer Lexikon (München, 1932/2000) ISBN 3776621613
(S. 43) Aaron Stab (engl. Aaron`s rod), wichtiges Symbol einzelner Hochgradsysteme, gründet sich auf 4. Mos. 17. Nach der Erhebung der Rotte Korah wurden von den Stämmen Israels in der Stiftshütte zwölf Stäbe niedergelegt. Aarons Stab, der Stab des Stammes Levi, grünte, blühte auf und trug Manelfrüchte. Er wurde neben den Bundestafeln und dem Gefäß mit Manna in der Bundeslade aufbewahrt. Im Royal-Arch-Grad wird in der Abteilung des zweiten Vorhangs das Symbol der Schlange und des Aarons Stab verwendet nach Exodus Kap. 4. Der Herr befiehlt Moses, seinen Stab zu Erde zu werfen, der sich in einer Schlange verwandelt. Auf neuerlichen Befehl ergrieft Moses die Schlange an ihrem Ende, und sie wird wieder zum Stab. Dieses Wunder vollzieht sich zum Zeichen der Erscheinung des Herrn. Daran schließt sich die ritualistische Erklärung mit einer entspechenden Symbolhandlung durch den Einzuweihenden.

[23] - BUCHFELNER, Simon: Nothwendiger Unterricht für jeden Christen über die Wirkungen des gläubigen Gebrauchs des Namens Jesu, des Kreuzzeichens, des geweihten Wasser und anderer gewihter Dinge und über den Exorcismus (Regensburg, 1851)
(S. 47-48) Vom heiligen Kreuzzeichen
Welche Bilder vom Kreuze Jesu finden wir in der heiligen Schrift?
Die feurige Säule, welche die Hebräer anführte und gegen die Feinde beschützte, "ist" schreibt der heilige Gregor von Nazianz, "ein Vorbild, wie das heilige Kreuz uns beschützt".
"Die Wunderruthe des Moses ist gleichfalls ein Vorbild des Kreuzes Jesu", sagt der heilige Johannes Damascenus; "sie hat wie das Kreuz das Meer getheilt und Israel gerettet, aber den Pharao ersäuft."
Auch der blühende Stab Aarons war eine Vorbedeutung des Kreuzes.
Das vorzüglichste und deutlichste Vorbild des Kreuzes Jesu war aber die Schlange, die Moses in der Wüste an einem Kreuze erhöhen mußte, durch dessen Anblick Jeder, der von einer Schlange gebissen war, am Leben erhalten wurde (Joh. 3, 14. 15.). Wie aber Christus mit einer Schlange könne verglichen werden, sagt schön der heilige Ambrosius: "Keine wahre, sondern nur eine eherne Schlange wurde aufgehangen; weil der Herr durch die Wahrheit eines Leibes, aber ohne Wirklichkeit der Sünde die gestalt eines Sünders annahm." Und Nizetas: "Jene eherne Schlange war keine wahre Schlange; denn sie hatte nur die Gestalt, nicht aber das Gift einer Schlange." - Die Erhöhung der Schlange am Kreuze war eine Weissagung vom Tode Jesu am Kreuze.

KATHOLISCHE Glaubenslehre - Systematisch geordnet für höhere Lehranstalten (Wien, 1850)
(S. 73) Das Manna vom Himmel, das die wandernde Volksmenge auf wunderbare Weise in der Wüste ernährte, ist ein Vorbild des lebendigen Brodes, das in Jesu vom Himmel herabkam. Der blühende Stab Aarons ist ein Sinnbild des ewigen Priesterthums Christi, das Kreuzzeichen, mit dem der Prophet Ezechiel im Gesichte auf Befehl Gottes jene Männer in Jerusalem bezeichnet, welche von der Strafe gerettet werden sollen, ist ein Vorbild des Kreuzes unserer Erlösung (Ezech. 9,4.).

STARKE, Christoph: SYNOPSIS Bibliothecæ Exegeticæ in Vetus Testamentum. Kurzgefaster Auszug der gründlichen und nutzbarsten Auslegungen über alle Bücher Altes Testaments, Erster Theil (Berlin und Halle, 1741)
(S. 610) Andere haben die blühende ruthe Aarons, als ein bild der empfängniß Christi, vorgestellet.

WEISSENBACH, Joseph Anton; NICKEL, Marcus; KEHREIN, Joseph: Das Festjahr der katholischen Kirche, erläutert durch kürzere Stellen und ganze Predigten aus den Werken der Kirchenväter. Beredsamkeit der Kirchenväter, Dritter Band (Regensburg, 1845)
(S. 242) Des heiligen Bernhard von Clairvaux - Rede von dem Lobe der jungfräulichen Mutter. Zweite Homilie über Luc. 1,26 f.
Was der Stab Aarons, der blühete, ohne bewässert worden zu sein, als die Jungfrau Maria, die empfieng, aber keinen Mann erkannte? Ein noch größeres Geheimniß dieses großen Wunders verkündet Isaias (11,1.), wenn er sagt: Und ein Reis wird hervorkommen aus der Wurzel Jesses, und eine Blume aufgehen aus seiner Wurzel, unter dem Reis die Jungfrau, unter der Blume die Geburt der Jungfrau verstehend.

[24] - KEEL, Othmar: Jerusalem und der eine Gott - Eine Religionsgeschichte (Göttingen, 2014) ISBN 9783525540299
(S. 11) Der erste, geschichtlich eindeutig bezeugte Eingottglaube ist der des ägyptischen Pharao Echnaton (1353 -1336 v. Chr.)
Alle Spuren von Echnatons Monotheismus wurde nach seinem Tod getilgt. Sein kühner Ansatz wurde erst im Rahmen der wissenschaftlichen Erforschung Ägyptens im 19 Jh. n. Chr. entdeckt.
(S. 12) Der historische Mose ist nicht der Stifter des israelitisch-jüdischen Monotheismus. Dieser ist erst, wie zu zeigen sein, wird, im 8. - 6. Jh. V. Chr. entstanden.